Elindul az Arthur Machen: A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek beleolvasó sorozata, és mivel is kezdhetnénk mással, mint S. T. Joshi előszavával. Megtiszteltetés, hogy Joshi elfogadta Somogyi Gábor felkérését, és egy igazán tartalmas, nem is éppen rövid – fordításban több mint 22K leütésnyi – előszót írt a kötethez. Ebből mutatunk meg egy részletet.
Az Arthur Machen: A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek kiadványunk előrendelhető a Dunwich Market lovecraftiánus vegyesboltban.
Előszó
Arthur Machen (1863–1947) pontosan olyan életet élt és pontosan olyasfajta műveket írt, amelyet egy rémtörténetírótól elvárnánk. Ahogyan H. P. Lovecraft, Machen is szegénységben és mellőzöttségben töltötte élete legnagyobb részét; de nagy, amerikai kortársától és kvázi követőjétől eltérően, Machen 1932-től életjáradékban részesült, amely megmentette őt a nélkülözéstől, így életének utolsó éveit viszonylag jómódban tölthette. Hogy Machen számított-e arra, hogy művei fennmaradnak halála után, nyitott kérdés: regényei, történetei, tanulmányai és újságírói munkái még mindig alig voltak ismertek, amikor 1929-ben visszavonult a buckinghamshire-i Amershambe, és ő lepődött volna meg leginkább azon, ha arról szerzett volna tudomást, hogy legjobb történetei mindenhol felbukkannak, kezdve a drága, limitált kiadványoktól egészen a nagy példányszámú, puhafedeles kötetekig. A végén Machen főleg az elhivatott műértők bámulatának a középpontjába került, de munkái elragadó voltának és annak a számottevő hatásnak köszönhetően, amelyet a későbbi horrorirodalomra gyakorolt, neve egészen addig fennmarad, amíg az irodalom meg nem szűnik létezni.
Arthur Llewelyn Jones Machen 1863. március 3-án született a walesi Caerleon-on-Uskban, és noha egy életre szívébe zárta a vidéket, számos esztendőt kellett otthonától távol töltenie. Orvosdoktornak készült, de 1880-ban mégsem nyert felvételt a londoni Királyi Sebészeti Főiskolára. Rövidesen visszatért Walesbe, ahol megírta Eleusinia című költeményét, és saját maga adta ki száz példányban. Habár évekkel később Machen annyira szörnyűnek és kiforratlannak találta művét, hogy kísérletet tett a könyvpéldányok felvásárlására és megsemmisítésére, a költemény semmi esetre sem megvetendő: az antik görögök eleusziszi misztériumainak csodáiról és borzalmairól mesél, és sok tekintetben vetíti előre Machen történeteinek fő témáit és korai filozófiai nézeteit. Machen mindig is vonzódott a misztikum iránt, ebből fakadóan a vallási szertartásokra úgy tekintett, mint az ember mélységes sóvárgására a transzcendens szférával és magával Istennel való találkozásra. Évekkel később az anglikán egyház lelkes hívője lett, és szenvedélyesen védte a vallásos misztériumokat a természettudományos és materialista támadásokkal szemben.
Machen elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, Londonban marad, és ott keresi meg a betevő falatot. Egy ideig magántanárként foglalta el magát. 1883-ban írt egy furcsa áltanulmányt The Anatomy of Tobacco címmel, amelyet a következő év során jelentetett meg. Akkoriban számos kiadónak dolgozott, köztük George Redwaynek; szerkesztett, fordított, katalógusokat állított össze stb. A fordítás bizonyult a leggyakoribb, bár nem feltétlenül a legjobban jövedelmező tevékenységének. Az elkövetkezendő tizenöt év alatt sorozatosan közölte Marguerite de Navarre Heptaméronját, valamint Jacques Casanova sokkal népszerűbb és terjedelmes Emlékiratait.
Élete azonban gyökeres fordulatot vett apja 1887 szeptemberében bekövetkezett halálakor (egy hónappal Amelia Hogg-gal kötött házasságkötése után). Az örökségből Machen az elkövetkező másfél évtizedre anyagilag függetlenné válhatott, és ebből az időszakból származnak legnagyobb művei. Az 1884 és 1885 között írt, de csak 1888-ban megjelent The Chronicle of Clemendy című pikareszk regénye Machen a középkor iránti mély érdeklődéséről tanúskodik. A nagy Pán istent úgy írhatta meg 1890 és 1891 között, hogy fittyet hányhatott arra, mennyi bevétele fog származni belőle – ugyanez áll A három betolakodó című, epizodikus regényére. Előző 1894-ben, az utóbbi pedig 1895-ben látott nyomtatásban napvilágot; mindkét mű nagy feltűnést keltett.
Machen már-már mazochista élvezettel gyűjtötte egybe Things Near and Far (1923) című önéletrajzába azokat a bíráló kritikákat, amelyek a The Great God Pan and The Inmost Light című, vékonyka kötete megjelenése után keletkeztek. A következő évben megjelent Precious Balms (1924) című pikáns kötetecskéje nem is tartalmazott nagyon mást, mint (többnyire negatív) kritikákat korábbi könyveiről. Jó példa ezekre a Westminster Review kritikája A nagy Pán istenről: „Összefüggéstelen lidércnyomás a szexszel és mindazokkal a talányokkal kapcsolatban, amelyek feltételezhetően mögötte lappanganak, és csakis egy olyan férfi fejében fordulnak meg, aki képes efféle morbid témák felett töprengeni, és aki végül hamar megtébolyodik, ha nem regulázza meg gondolatait.”[1] Őszintén szólva, van azért némi alapja ennek a megállapításnak, noha a történet távolról sem „összefüggéstelen”. Központi témáját vizsgálva valóban úgy tűnik, hogy A nagy Pán isten szexuális borzalmakról szól, pontosabban egy szexuálisan túlfűtött nőről. Ha így vesszük, Machen tulajdonképpen csak osztozott számos felháborodott olvasójának prüdériáján; ha nem ezt tette volna, nem lett volna képes e témába belevinni azt a fajta lehengerlő iszonyatot, amely annyira jellemzi e művét. Machen próbálta ezt az egész dolgot szélesebb filozófiai perspektívába helyezni azzal, hogy a történet elején a tudós Raymond kísérletét – amely során Mary, a szolgálólány meglátja Pán istent – „a fátyol felemelésének” titulálja, amely fátyol a mindennapi, felszínes élet előtt leplez borzalmakat. De aztán a narratíva fordulatot vesz, és főleg a szexuálisan kicsapongó Helen Vaughan (a kísérlet eredménye) pusztításairól szól azok közt a kimért és teljes mértékben viktoriánus úriemberek körében, akiket mind az ujjai köré csavart. H. P. Lovecraft, aki számos tekintetben ugyanolyan prűd volt, felismerte ezt a mozzanatot Machen elbeszélésében és más műveiben is:
„Amit Machen feltételezhetően kedvel a perverz és tiltott dolgokban, az nem más, mint az elrugaszkodás a közönségestől és az ahhoz kötődő ellenséges viszony… A Machenhez hasonló emberek, akiknek elméjét teljesen megfertőzték a vallás ortodox mítoszai, természetesen rendkívüli vonzalmat éreznek mindazon dolgok iránt, amelyeket a vallás tiltottnak és förtelmesnek bélyegzett meg. Az ilyen emberek komolyan veszik a »bűn« mesterkélt és avítt fogalmát, és mindenféle sötét vonatkozásokat társítanak hozzá. Viszont az olyanok, mint én, akik realista és tudományos nézőpontra helyezkednek, semmiféle bűvös vagy rejtélyes vonást nem találnak a vallási mítoszok által elutasított dolgokban. Mi felismertük a vallásos attitűd primitív és értelmetlen jellegét, és végeredményben úgy véljük, nincs ezáltal semmi vonzó azokban a dolgokban, amelyek ellenszegülnek neki. A bűn egyáltalában vett fogalma, minden istentelen felhangjával együtt, 1932-ben pusztán egy érdekes mozzanata az eszmetörténetnek. A tisztátalanság és romlottság, amely Machen ódivatú, ortodox elméjében az univerzum rendje ellen való alapvető ellenszegülés, számunkra inkább száraz és sajnálatos szervi működési hiba – többé nem ijesztőbb és érdekesebb a fejfájásnál, a gyomorbántalomnál vagy egy fekélynél a nagylábujjon.”[2]
[…]S. T. Joshi (Somogyi Gábor fordítása)
[1] arthur machen: Things Near and Far. Alfred A. Knopf, New York, 1923, pp. 142–43.
[2] h. p. lovecraft levele Bernard Austin Dwyerhez (1932). In: august derleth–james turner szerk.: Selected Letters 1932–1934, Arkham House, Sauk City, 1976, p. 4.
