Simon Heath a hideg Svédországban született, és a soha véget nem érő sötétséggel nézett szembe a hosszú téli hónapokban. A bezártságnak és a befelé fordulásnak hála megismerkedett a miszticizmussal, meditációs gyakorlatokkal, harcművészettel, okkultizmussal, keleti misztikával, pszichedelikumokkal, és ezen tanulmányokat gyógymódként tudta alkalmazni a túléléshez. Fiatalon kezdett zongorázni, ezt kombinálta a filozófikus érdeklődéssel, és megszületett az Atrium Carceri, aminek kiadója azóta megszünt.

2011-ben Kaliforniába költözött, és megalapította a saját kiadóját, a Cryo Chambert. Heatnek szenvedélye a történetmesélés, és a filmzene, így a kiadó is filmszerű ambientre kezdett fókuszálni. Korábbi zenész kollégáit és társait segítségül hívva elkezdtek építeni egy zenei műhelyt, azért, hogy megosszák egymással audiális filozófiájukat és technikáikat. A kiadó Oregonba költözött, ahol a természeti szépségek és a zord hegyek adták az inspirációt. A Cryo Chamber több mint harminc művésszel dolgozik együtt a világ minden tájáról, több mint hetven lemezt adott ki.

Közös munkájukkal új világokat próbálnak megnyitni a hallgatóknak, nyomot hagyni a szubzsánerek szubzsánerei között, magasabb szinteket elérni. Ezen eredmények hallhatóak a Cryo Chamber gazdag bandcamp oldalán, és a legfrissebb, igen masszív kiadványukon, a három lemezre rugó Nyarlathotepen is. Az albumon huszonöt művész dolgozott, hogy elkészüljön ez a sötét, keleties csengésű, három órányi kozmikus zene-folyam. Első körben Cthulhuval merítkezhettünk meg a sötétség hullámaiban, utána a távoli, fekete űrbe repülhettünk Azathothoz, egy visszafogott galaktikus őrjöngésre, és ezúttal a Kúszó Káosz hatolhat be a füljáratunkba, hogy tébolyító suttogásában leljünk nyugalmat a piramisok hideg árnyékában.

Vidra Gyula: Nyarlathotep a harmadik lovecraftiánus témájú album a Cryo Chamber történetében, milyen a viszonyotok a szerzővel?

Simon Heath: Itt a Cryo Chambernél, mint kiderült nagyon sok művészt inspirál Lovecraft. Teljesen természetesnek érződött hogy együttműködjünk, mikor felfedeztük egymás érdeklődését a Mítosszal kapcsolatban. Egyébként több projektünk is köthető hozzá, anélkül, hogy egyértelműen ezt jeleznénk.

VGY: Mi volt az első tapasztalatod vele, és melyik a kedvenc történeted?

SH: A Conan a babár volt az első találkozási pont, ami köthető H.P. Lovecraft mítoszához, a Cthulhu Hívása pedig egy egészen különleges helyet foglal el nálam.

VGY: Huszonöt alkotó van az új albumon, és a felvételek három CD-n terpeszkednek. Tudatos döntés volt egy ilyen monstre anyag, vagy ilyen sok jó zene született?

SH: Anno a Cthulhun tizenkét művésszel kezdtük, utána pedig a több alkotó a szcénából felbukkant, hogy ők is csatlakoznának a folytatáshoz. A Nyarlathotepet két lemezesre terveztük, de olyan sok anyagunk maradt a végére, hogy lehetetlen volt, hogy ne három CD-n jelenjen meg végül.

VGY: Hogyan készül egy ilyen összetett, tripla album?

SH: Mindannyian beszéltünk picit a koncepcióról, hogyan bírkóznánk meg vele, mik a kötődési pontok, amik az egész témának a sarokkövei. Például, fontosnak tartottuk közvetíteni Nyarlathotep kapcsolatát Egyiptommal, ami azt hiszem hallatszik is az albumon. A felvétel úgy működött, hogy mindenki a saját audio sávját elküldte egymásnak az egész földgolyón, és átszerkesztettük egymásnak. Nagy mennyiségű audióalappal dolgoztunk, amiket mindenki elküldött, mindenkinek, hogy egymásból inspirálódjunk, és újraszerkesszük egymást. Hihetetlen mértékű időt ölel fel egy ilyen folyamat, de engedi hogy egymásra nagy hatással legyünk, és egy irányba menjünk. Igazán elmondhatjuk, hogy ezek az albumok együttműködések, és nem pedig válogatások, mindannyiunk ujjlenyomatai ott vannak a zene minden másodpercében egyik, vagy a másik oldalról.

VGY: Miért Nyarlathotep lett a fő koncepció?

SH: Nyarlathotep különbözik a többi, közönyös istennel szemben, ezért érdekelt minket. Több szempontból is egy két-arcú istenség, közömbösnek fest, de jobban élvezi az őrületet amit kreál, mint a várakozást, a világvégére.

VGY: Hogyan definiálnád a mítikus karakterét, zenén keresztül? Az együttműkődésetek erre tett kísérletet?

SH: Igen, és azt hiszem sikerült nekünk. Amikor hallgatom, egy más fajta állapotba lép az elmém úgy egy óra után. Olyan érzés mintha egy kényelmes, fekete tintaszerű őrület szivárogna be a pórusaimba.

VGY: Hogyan definiálnád egy laikusnak, ezeket a sötét hangulatú zenéket, miféle esztétikai szépséget rejternek magukban?

SH: A hallgatói oldalról erőfeszítés, elhatározás kell hogy elmélyedhessen a dark ambientben. Nem a nyughatatlanoknak való ez a zene. A témák sötétek, de az elmédnek nyugodtnak kell lenni a műfaj élvezetéhez. Egyébként pedig mindenkinek ajánlom akik szeretnek alámerülni más világokban. Több művészt, írót és festőt ismerünk, akik ilyesféle zenét hallgattak inspiráció gyüjtéshez.

VGY: A Cryo Chamber több mint hetven albumot adott ki, van olyan ami igazán közel áll hozzád, amit ajánlanál nekünk?

SH: A Sabled Sun az, amire igazán fókuszálok, szinte két éve dolgozom rajta befejezzem. Mindegyik kiadványunkat élvezem, különböző hangulatoktól és okoktól függően.

VGY: Mit hallgatsz a szabadidődben, ha pihennél, elszakadnál a munkától és az ambient világától?

SH: Rengeteg videójáték és filmzenét hallgatok.

VGY: Eltudod képzelni hogy a következő lovecraftiánus album négy CD-s legyen akár?

SH: Haha, még az is elképzelhető, ahogyan a dolgok alakulnak. De jobban kedvelném ha kettő, vagy három CD-n jelenhetne meg, ismerve hogy mennyi munka van ezekben.

VGY: Üzenet a magyar zenészeknek és művészeknek?

SH: Maradjatok szabadok, és erősek!

Vidra Gyula