Thomas Ligotti a weird irodalom egyik legnagyobb élő alakja, akinek még a mai napig nem jelent meg önálló kötete magyar nyelven (még 😉 ). Az Árnyak az időn túlról #3 (és az egész antológiasorozat) nem lenne teljes, ha nem szerepelne benne Ligotti novella. A Nethescurial három részre tagoldó történet, amely Ligottihoz méltón fokozatosan fejti ki hatását, míg a történet végén a színtiszta őrület vár a gyanútlan olvasóra. Méltán sorolható a mítosz-történetek legjobbjai közé.

A Nethescurial az Árnyak az időn túlról #3 antológiában fog megjelenni Molnár András fordításában. Az Árnyak #3 második beleolvasójában ebből mutatunk egy részletet.

Az antológia már előrendelhető a Dunwich Market vegyesboltban. Illetve ne felejtsd el, hogy elindult az Árnyak az időn túlról 1-2 és az Arthur Machen kötetek utórendelése is!

* * *

Sziget és szörnyalak

Szerfölött pompás kéziratra bukkantam, kezdődött a levél. A puszta vakszerencse sodorta a kezembe, miközben a könyvtári archívumok mélyén elhantolt régibb, elnyűttebb iratmaradványok közt végeztem sivár napi teendőimet. Ha valamennyit is konyítok az antik dokumentumokhoz – márpedig természetesen konyítok -, e porlékony lapok hozzávetőleg a múlt század utolsó évtizedeire datálhatok. (Rövidesen pontosabb kormeghatározást csatolok, valamint fénymásolatot, mely mindazonáltal, attól tartok, elsikkasztja a kézirat érzékeny, gyűrött jellegét, valamint a tinta hosszú évek alatt kialakult, zöldesfekete elszíneződését.) Sajnálatos módon sem magából a kéziratból, sem a körötte felhalmozódott nagyszámú, semmitmondó papírokból – melyeknek a jelek szerint köze sincs a szóban forgó dokumentumhoz – nem derül fény a szerző kilétére. Pedig micsoda dokumentum! Valóságos különcködő mesekönyv az egymás hegyén-hátán nyüzsgő, száraz adathalmazok fojtó tömkelegében. Valószínűleg az ismeretlenség homályában kívánták tartani.

Csaknem kikezdhetetlen meggyőződésem, hogy e lelet, bár némelykor mintha levélként vagy naplóbejegyzésként tetszelegne, soha nem jelent meg köznapi nyomtatásban. Tartalmának bizarr jellegére tekintettel korábban is tudomást szerezhettem volna róla. Noha egyfajta cím nélküli „beszámoló”, már a nyitósorok olyannyira magukkal ragadtak, hogy a délután hátralévő részére minden mást félretéve bebástyáztam magam a könyvtári archívum sarkába.

A kézirat a következőképp kezdődik: „Házak szobáiban és falaikon túl – sötét vizek mélyén és szerte a holdfényes égen – rögös domb alatt és hegycsúcsok felett – északi levélben és déli virágban – minden csillagban és a köztük ásító űrben – vérben és csontban, átjárva minden lelket, szellemet – e világ és minden világok éber szelei közt – élők és holtak arca mögött…” Itt megszakad e sokkal ősibb szövegből vett idézet. Azonban semmi kétség, nem utoljára hallunk e grandiózus refrénről.

A beszámoló alapján a narrátor által citált frázisfüzér bizonyos jelenlétre, jobban mondva mindent átjáró erőre utal, melyet az északi szélesség valamely ismeretlen pontján, egy félreeső kis szigeten fedez fel. Tömören összefoglalva, azért utazott a szigetre, melyet a környék egy térképe a Nethescurial névvel illet, mert találkozója volt egy régésszel, akit a szöveg csak Dr. N.-ként jelöl, és akinek a narrátor álnéven, Bartholomew Grayként mutatkozik be (már egyiküket sem így hívják). A jelek szerint Dr. N. bizonyos fölöttébb rendhagyó természetű régészeti kutakodásba bocsátkozott ama távoli, kopár, és máskülönben lakatlan szigeten. A sziget felé hajózva Mr. Graynek szemet szúr, menynyire beborult az ég és milyen sötét a tenger. Stílusa az én ízlésemhez képest némileg prózai, de kiválóan megteszi attól a résztől kezdve, hogy kiköt a szigeten, és meglepő aprólékossággal számba veszi annak hátborzongató küllemét: kifacsart sziklaalakzatok; csúcsos, gigászira nőtt, kísértetiesen meg-megmoccanó fenyők; tengerre néző, maszkszerű szirtek; valamint beteges, poshadt köd, mely penészgombaként tapad a tájhoz.

Mihelyt Mr. Gray belekezd a sziget leírásába, hirtelen bűverő költözik be-számolójába. Az a fajta alattomos bűverő ez, ami valamely mélyről fakadó gonosztól származik, s e gonosz épp kellő távolságra tartatik tőlünk, így egyetlen elsöprő erejű tapasztalattal átélhetjük mind az iránta való vonzalmunkat, mind irtózatunkat. Kerüljünk csak túl közel hozzá – az eleven világot belakó, mindenütt ott rejlő gonosz intelmével találjuk szembe magunkat, s annak fenyegetésével, hogy szunnyadó végérzetünk teljes elevenségével feltámad. Ám mihelyst túlontúl eltávolodunk tőle – a megszokottnál is több érdektelenséget és önelégültséget tanúsítunk, mígnem végül egyenesen felháborodunk, amiért az elképzelt gonosz silány felidézése képtelen akár a leghalványabban visszaadni annak valós, mindent átható megfelelőjét. Persze bármely helyszín alkalmas arra, hogy baljós igazságok felfedésének környezetéül szolgáljék; a gonosz, az imádott és vészterhes gonosz bárhol felütheti fej ét, méghozzá pontosan azért, mert mindenütt jelen van, s éppúgy megmutatkozhat a napsugár és a virágok fényjátékában, mint sötétség és halott levelek között. Ámde a teljességgel személyes hóbortok némelykor csak oly vidékeken engedik feltámadni a lét rosszindulatát, mint amilyen Nethescurial magányos szigete, ahol a valós és a valótlan egyazon ködfelhőben örvénylik körbe-körbe zabolátlanul, tébolyodottan.

A jelek szerint ezen a vidéken, e véghetetlen messzeségekbe vetett birodalomban Dr. N. egy ódon, régóta kutatott emléktárgyra bukkant – mellékes, mégis rendkívüli bejegyzés a teremtés ama kimondhatatlan terjedelmű naplójában. Mr. Gray azon kapj a magát, hogy megerősíti a régész állításainak igazságát: nevezetesen, a sziget valamennyi szegletét különös módon gyúrták össze, és úgy tűnt, minden növény, ásvány és bármi egyéb, ami partvonalai között felbukkant, valamely démoni temperamentum alakító energiáinak vált eszközévé: egyfajta hely szelleme bontakozott itt ki, mely a talaj részecskéiből formázta rémlátomásait. Ha az ember tüzetesebben szemügyre veszi e szigetet a térképen, tovább fokozódik a gonosz és a bűverő érzete, melyet a kézirat korábbi szakaszában felszínesen körvonalaztak. Ám ódzkodom attól, hogy további részletekbe bocsátkozzak (későre jár, és lefekvés előtt szeretnék pontot tenni e levél végére), mert így e mese kültakaróját átdöfve egyenesen a csontokig, a belsőségekig hatolok. Mi tagadás, a kézirat csakugyan saját anatómiával látszik rendelkezni, sötétzöld betűi véredényekként kacskaringózva hálózzák be, és fájlalom, hogy parafrázisom ezt nem képes elevenen visszaadni. Elég!

Mr. Gray a sziget belseje felé veszi útját, tömött kis utazótáskát cipel magával. Egy tisztáson méretes, ám dísztelen, már-már primitív házra bukkan, mely a sziget bibircsókhoz hasonlatos dombjainak és daganatszerű fáinak lélegzetelállító háttérvászna előtt terpeszkedett. A házat kívül a környéken ezerszámra tenyésző szabálytalan alakú, leprás köveivel rakták ki. A belső rész, mely a be nem zárt ajtó kinyitásával tárul a látogató elé, tágas, akár egy katedrális, de sokkal kevésbé cicomás. A falak fehérek, felületük sima; s úgy tűnik, a padlótól a magas plafonig emelkedve piramist idézően befelé dőlnek. Ablakok nincsenek, a ház belterét sok-sok elszórt olajlámpa tölti be szakrális izzással. A hosszú lépcsőn egy alak ereszkedik le, átszeli az óriási kiterjedésű szobát, majd ünnepélyesen köszönti vendégét az ajtóban. A kettő először tart egymástól, utána bizonyos mértékig lassacskán kölcsönösen feloldódnak, végül rátérnek az igazi tárgyra.

Mindezidáig olybá tűnhet, ismerős az előadott dráma: a színpad rigorózusan hagyománykövető, a rajta fellépők pedig idomulnak stílusához. E színjátszók ugyanis nem annyira emberek, sokkal inkább bábok a régi műsorokból, melyek évszázadokon át ugyanazt a történetet mesélték el, noha még mindig szokatlannak tűnhetnek számunkra. Ezekben a darabokban a bábok, akik végigbotorkálnak ugyanazon a vén, ködös helyszínen, és felkeresik ugyanazt a régi, elszigetelt házat, mindig mindent újnak és ismeretlennek találnak, mert nincsenek emlékeik, amelyekről beszélhetnének, és képtelenek felidézni, hogy a múltban már megszámlálhatatlan alkalommal végrehajtották darabos mozdulataikat. Ugyanazokat a gesztusokat küszködik végig, s ugyanazokat a sorokat ismétlik, habár némely ritka pillanatban homályosan felködlik bennük a gyanú, miszerint minderre sor került már valaha. Mily hasonlatosak ők magához az emberi nemhez! Ettől válnak tökéletes reprezentánsainkká – ettől, valamint annak tényétől, hogy eszelős áldozatok képmásaivá faragják őket, akik egyedi gyötrelmeik titkainak megosztására törekszenek, miközben zsinórjaikat egyazon bábmester rángatja.

* * *

Az antológia már előrendelhető a Dunwich Market vegyesboltban. Illetve ne felejtsd el, hogy elindult az Árnyak az időn túlról 1-2 és az Arthur Machen kötetek utórendelése is!

A beleolvasó a korrektúra előtti szövegből származik, az itt előforduló esetleges helyesírási hibák a könyvben már nem fognak szerepelni.

• Borítókép: Aeron Alfrey – Grimscribe