…, de csak egy lába van, azzal meg nem lehet ropni a táncot. Ma két darab Grimm-mesét hoztunk. Az első a fülemüléről szól, aki esküvőre akart menni, de csak egy lába volt, ezért egy kis szívességet kért barátjától. A második mesében az egér, a madár és a kolbász egy háztartásban élnek, ám az idilli közösségben felüti fejét az egyik legrosszabb emberi tulajdonság.
A fülemüle és a lábatlan gyík (Von der Nachtigall und der Blindschleiche)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egylábú fülemüle és egy egylábú gyík. Sokáig éltek együtt békességben. Egy nap azonban a fülemülét esküvőre hívták, így azt mondta a gyíknak:
– Meghívtak egy esküvőre, de nem venné ki jól magát, ha egy lábbal állítanék oda. Légy olyan jó, add kölcsön a tiédet! Ígérem, holnap visszaadom.
A gyík jószívű volt, így kölcsönadta a lábát. Amikor másnap a fülemüle hazaért, nem akaródzott betartania az ígéretét, mert élvezte, hogy végre két lába van, és nem billeg. Így megtartotta magának a gyík lábát. A lábatlan gyík ekkor megesküdött, hogy bosszút áll a fülemülén, a gyerekein és gyereke gyerekein is.
– Tégy úgy – válaszolta a fülemüle – de ahhoz előbb el kell kapnod! Hatalmas fák tetejére építem majd a fészkem, olyan magasra, hogy sose kúszol fel oda!
Azóta a fülemüléknek két lába van, a lábatlan gyíkoknak meg egy sincs. De akárhol rak a fülemüle fészket, követi egy lábatlan gyík, aki a bokrok alján ver tanyát, és minduntalan megpróbál felmászni a fára, hogy felfalja ellensége tojásait.
Az egér, a madár és a kolbász (Von dem Mäuschen, Vögelchen und der Bratwurst)
Mélységlakó szintű támogatói tartalom.
[passster password=”bratwurst”]Egyszer régen, nagyon régen, összetalálkozott egy egér, egy madár és egy kolbász, és úgy döntöttek, összeköltöznek. Hosszú ideig békességben, boldogságban éltek, tulajdonaik is egyre szaporodtak. A madár dolga az volt, hogy minden nap kirepüljön az erdőbe, és fát gyűjtsön. Az egér vizet hozott, meggyújtotta a tüzet, és megterített, amíg a kolbász a főzéssel foglalatoskodott.
Na, mármost, ha az embernek túl jól megy a sora, mindig megtalálja a módját, hogy elrontsa azt. Így esett, hogy egy nap, amikor a madár ide-oda repdesett az erdőben, találkozott egy másik madárral, és eldicsekedett neki a remek életével. A másik madár azonban ostobának nevezte, mondván, hogy ő végezte a legnehezebb munkát, míg a barátai csak lazsáltak. Például, az egér miután tüzet gyújtott, és behozta a vizet, visszavonult a kis szobájába, és szundított egyet, amíg nem hívták, hogy terítsen meg. A kolbász végig a lábas mellett maradt, és szemmel tartotta a rotyogó főztjét. Mielőtt eljött a vacsora ideje végiggurult a pörköltön vagy a zöldségeken, így minden jó sós és fűszeres lett, fogyasztásra kész. Amint a madár hazaért, és letette a csomagját, leültek és megvacsoráztak, aztán békésen aludtak reggelig. Hát ilyen volt az ő ragyogó életük!
Igen ám, de a madárnak csak bökte a csőrét, amit a másik madár mondott neki az előző nap. Kiállt a barátai elé, és közölte velük, hogy túl sokáig volt a szolgájuk, ennyi és ne tovább, ezután nem nézhetik többé bolondnak. Azt akarta, hogy változtassanak a beosztásukon. Akármilyen hosszan és vehemensen próbálta meggyőzni az egér és a kolbász, a madár nem hallgatott rájuk. Így hát sorsot húztak: a kolbász ment tűzifáért, az egér lett a szakács, és a madár hordta a vizet.
Mi történt?
Miután a kolbász elindult fáért, a madár tüzet gyújtott, az egér pedig feltette a vizet forrni. Aztán várták a kolbászt, hogy hazatérjen a másnapi tüzelővel. A kolbász olyan sokáig elmaradt, hogy a másik kettő aggódni kezdett, így a madár egy idő után elébe repült.
A kolbász a házuktól nem messze járt, amikor összefutott egy kutyával. A kutya szabad prédának tekintette a kolbászt, megragadta, és egy falással lenyelte. A madár is megtalálta a kutyát, meg is vádolta útonállással, mire a kutya azt állította, hogy a kolbásznál hamisított levelek voltak, és e bűnért az életével kellett fizetnie.
A madár nagyon elszomorodott, de nem tudott mást tenni, hazarepült a fával. Elmesélte az egérnek, hogy mit látott, halott, és mindketten nagyon elszontyolodtak. Végül úgy döntöttek, együtt maradnak, és megpróbálják ketten a legtöbbet kihozni a dologból. Ez alatt a madár megterített, az egér pedig elkészítette a vacsorát. Azt tervezte, hogy ő is úgy fűszerezi majd meg a zöldségeket, mint ahogy a kolbász tette, végiggurulva a zöldségek közt, de még mielőtt a tál közepébe ért volna, beszorult, és rövidesen életét vesztette.
Amikor a madár jött tálalni, a szakácsot sehol sem találta. Annyira mérges lett, hogy a kiabálás és keresgélés közben, szétdobálta a tűzifát mindenfelé. Az egeret persze sehol nem találta. Mérgében észre sem vette, hogy a fa lángra kapott, a tűz pedig villámgyorsan szétterjedt a házon. A madár rohant vízért, de a vödör kicsúszott a kezéből, és a kút mélyére zuhant, a madarat rántva magával. Mivel nem tudta magát kiszabadítani, belefulladt a kút vizébe.
[/passster]Kétségtelen, hogy nem minden esetben lehet a Grimm-mesékben olyan, könnyen értelmezhető és pozitív hangú tanulságot találni, melyet szívesen ad tovább az ember. Elég, ha csak sorozatunk első részében szereplő kedvencüket vesszük; ha kifilézed a barátodat és letagadod, még egy szép almát is kaphatsz, megéri hazudni. Természetesen úgy is lehet értelmezni, hogy a bölcs öreg szándékosan olyan elítélési rendszert javasolt, hogy a fiú beismerhesse tettét, mert ha éhes gyereknek ételt kínálsz, vagy pénzt, az ételért nyúl. Azonban A fülemüle és a lábatlan gyík esetében már könnyen levonható a tanulság, miszerint nem menekülsz döntéseid következményei elől, melyek akár egész életed során üldözni fognak, és a végzet előbb, vagy utóbb utolér.
Rém egyszerű hasznosítani a tanmese mondanivalóját, ha a történeted cselekményindítója egy olyan szívesség, mely viszonzatlan marad. A novellád főszereplője lehet a gyík, de akár a fülemüle is, hiszen, ha szereplőd jelleme nem éppen pozitív, mindenképpen ad egy külön ízt a műnek. Feltételezhetően ebben az esetben elmarad a legtöbb olvasó részéről az azonosulás a főszereplővel, azonban ez koránt sem baj. Sőt. Ugyebár nem vagyunk egyformák.