Az alább novella ajánlóban Vidra Gyula H. P. Lovecraft azon prózai műveit sorolja fel, amiket megfelelőnek tart arra, hogy bevezessék azokat az olvasókat HPL művészetébe, akik még nem ismerik munkásságát, de késztetést éreznek arra, hogy elmerüljenek a kozmikus rettenet irodalmában. Hallották már Lovecraftról, többen ajánlották műveit, ismerik a Cthulhu-mítoszra épülő különböző játékokat, láttak már pár filmet – őket nagy meglepetés fogja érni -, kedvenc zenekaruk Lovecraft műveit dolgozza fel.

The Thing on the Doorstep (A dolog a küszöbön, 1937) és a The Case of Charles Dexter Ward (Charles Dexter Ward esete, 1943)

Amióta először olvastam, azóta mindig ez a két hosszabb történet jut eszembe elsőként, hogyha ajánlani szeretnék  HPL novellákat, egy a vele ismerkedő olvasónak. Több rá jellemző lovecrafti elem is szerepel bennük: a test, avagy a tudatnak cseréje és bizarr átalakulásai, mítoszi elemek illetve misztikus tartományban hagyott okkultizmus, illetve rituálék, átkozott ősök és hagyatékaik. Asenath és Curwen eredete hátborzongató, végtelenül gonoszak, a legjobb archetípusaik a boszorkánymestereknek, akikről több ijesztő dolog jut eszünkbe, mint amit maga eredetileg Lovecraft leírt. A mester nem tol az ember arcába konkrét rítusokat, nem dobálózik egzotikus módszerekkel a varázslatok véghezviteléhez. Sok olvasó a vérengző kultisták játszóteréről akar olvasni Lovecraft műveiben, szüzek megrontásáról, csecsemők áldozásáról és fajtalankodásról, hiszen sok epigonja, és hagyatékát újragondoló-folytató művész ezekkel kötötte össze a kultuszok ténykedéseit. Ez a két mű pedig tökéletes példája annak, hogy ilyen olcsó fogások nélkül is lehetnek a történetek izgalmasak, félelmetesek. Ha pedig valaki csalódik, akkor tudni fogja, hogy talán mást kellene olvasnia.

Beyond the Wall of Sleep (Az álom fala mögött, 1919)

Nem minden HPL történet szól arról, hogy a kozmoszból csak az érdektelen és közönyös ártalom érkezhet. A spekulatív fikció és az álmok fantasztikuma keveredik össze elegánsan, hogy a kifejezés: “nem vagyunk egyedül” ne hangozzék olyan vérfagyasztóan, mint a legtöbb Lovecraft novellában. Ettől függetlenül, így sem hagy tartós lelki békét: a galaxisban nem csak jó szándékú entitások vannak, és hiába a békés szándék, ha egy primitív lény csak az erőszak reakcióját ismeri, ha számára ismeretlen tartományok tárulnak fel. Lovecraft egyik legkeserédesebb novellája, ami a szerző egyik mélyebb gondolatával játszik, miszerint az álmok mögött több értelem és tudás lakik mint az éber állapotban, és a tudatalatti világ, talán felette áll annak, amit a környezetünkben tapasztalunk. A novella nem egy ijesztő házban, temetőben, katakombában, avagy más rémületes helyszínen játszódik, de még a történet főszereplője sem találkozik azzal az antagonistával, a saját síkjában, aki miatt a konfliktus kialakul, vagy aki ellen önmagát elhelyezheti, egyszerűen csak megismeri a körülmények eredetét, ahová éppen csöppent. Ha valaki szereti az olyan történeteket, ami az orvos és a kezelt közötti összetett kapcsolatról szól, illetve ahol az őrület mögött egy összetettebb létállapot rejtőzik, mint például a K-Pax című  filmben, nagyon javallott az elolvasása.

The Unnamable (A megnevezhetetlen, 1925)

A novella alapja akár egy városi legenda is lehetne, ráadásul mindenki találkozott már kies épületekkel, lelakott házakkal, amiktől beindul a fantázia, vajon mi történhetett az előző lakókkal, mióta tengődhet üresen. A két főszereplő is egy ilyen építmény mellett filozofál, ami által betekintést nyerhet az olvasó Lovecraft fejébe is, gondolatai közé férkőzhet, a természetfelettivel kapcsolatban, ami az egyik legjobb lehetőség, hogy megismerhesse HPL világát. A megnevezhetetlen ráadásul egy olyan mítosz felület is, ahol több történik megint a befogadó fejében, mint magában a leírt történetben. A címbeli lény sejtetett háttere pedig nem csak gonoszsággal tarkított, gonosz, fajtalan eredetű, hanem a megszánás és a befogadás nemes aktusaival is rendelkezik. A megnevezhetetlen ámokfutása mögött is inkább a saját létének értelmetlensége, és felfoghatatlansága tükröződik, mint a konkrét nem evilági gonoszság. Lovecraft karakterei nem annyira két dimenziósak, mint amennyire látszanak, csak az a bizonyos plusz felület, mélyebbre van elásva, másfajta térbe nyúlik, hogy gondolkodásra kényszerítse az olvasót, ne csak a borzongató részletek feletti szórakozásra. Régen egy kifejezetten gyenge történetnek találtam, és eszembe sem jutott volna ajánlani, de többszöri elolvasás után, és egyszerű olvasói érettség okán már sokkal jobban értékelem.

The Quest of Iranon (Iranon keresése, 1935)

S.T Joshi és David E. Schultz azt állítják, hogy az egyik legjobb Dunsany ihletésű Lovecraft történet, de szerintem HPL-t sokkal jobban megihlette a saját világlátása és elveszettség érzete, amit nem egy horrorba, hanem az ősi antikvitás korszakában egy vándortörténetbe helyezett. Iranon szentimentális, romantikus alkat, kifejezetten álmodozó művész, mint kíváncsi tudós karakter, nem egy tipikus lovecrafti figura. Hiába kóstol bele az élet adta lehetőségekbe, nem hajlandó megmerítkezni, megállapodni a mindennapok ideálisnak vélt hétköznapjaiban, ő fiatalságának forrását keresi, az ideát ami őt megszülte, és bizony Lovecraft meg is adja neki. A világnak leírása burjánzik az egzotikus, kitalált városokban, és földrajzi nevekben, érdemes ebbe is belekóstolni a kezdő lovecraftistának. Pont annyira rövid a novella hogy a vége jól csattanjon, és inkább pszichológiai természetű legyen a rémület, mint természetfeletti. Itt is a valóságra ébred rá a főszereplő, de ebben az esetben nem egy kozmikus titok tárul fel… hanem csak a szürke valóság, ami által a varázslatnak vége is. Lovecraft személyes félelme ez: két lábon járó, száraz, minden ideától és fantáziától mentes hétköznapi közhelynek lenni.

In the Walls of Eryx (Eryx falai közt, 1939)

Talán az egyik legnépszerűbb HPL novella, aminek szinte semmi köze sincs a mítoszhoz, avagy a klasszikus rémtörténeti beállításokhoz. Rengetegen hivatkoznak rá mennyire erős történet, hátborzongató végkifejlettel. Olyanok is, akik nem tartják magukat a mester elkötelezett hívének, koca olvasóként inkább csak érdeklődök. Maga az alap szituáció is teljesen rémálomszerű: egy láthatatlan labirintus, ami körül az idegen lények bámulják a nagyképű, tiszteletlen áldozat bolyongását, amíg egyszerűen fel nem adja, és elfogadja saját fajának alárendeltségét a primitív őslakosokkal szemben. Szinte lehetetlen együtt érezni az elbeszélővel, vagy akár sajnálni őt, viszont átérezhető az a misztikus nagyság amit felfedez a Vénuszlakókban, akik közelebb vannak valami nagyobbhoz, a végső kozmikus igazsághoz, ami az emberiség számára megzabolázhatatlan, és tartania kellene tőle, nem pedig megpróbálni kizsákmányolni. Red Hook arctalan masszaként élő bevándorló tömegére emlékeztet a szituáció, akik szintén őrzik még a kapcsolatot valami ősibb, emberen túli dologgal. Fantasztikus sci-fi történet, kihagyhatatlan, Lovecraft egyetlen olyan tudományos fantasztikus története ami a jövőben játszódik, egy másik bolygó kitalált terepén, így mindenképpen kuriózum a többi történet között. Itt nincsenek démoni erőkkel trafikáló kultisták, szektavezérek és boszorkánymesterek, sem pedig a mélységből felsejlő gonosz entitások, egyszerűen “csak” egy primitívnek tűnő, törzsi nép, és titkaik.

Borítókép: Joseph Diaz – The Thing on the Doorstep