Howard Phillips Lovecraft 1921 tavaszán vagy nyarán írta 2.620 szóból álló, The Outsider című novelláját. Nyomtatásban először, a Weird Tales 1926. áprilisi számában jelent meg, majd 1931-ben ismét megjelent a WT-ben. Az 1926-os kiadáshoz a belső illusztrációt

Weirdt Tales, 1926. április

Belle Goldschlager készítette, sajnos erről nem sikerült képet felkutatnunk. Érdekesség képen érdemes megfigyelni a ’31-es kiadás linkjében található fejléc illusztrációt, ami egy visszautalás a történet utolsó előtti bekezdésére és egyfajta értelmezése is a novellában lappangó feloldatlan titoknak.

A The Outsider névtelen narrátora magányosan él elhagyatott várkastélyában, amit már kikezdett az enyészet, bűzös folyosókon álmodik a külvilágról. Sem a Holdat, sem a Napot nem láthatta meg, csupán a várkastély könyvtárában olvasott létezésükről és az élet színes mivoltáról is, ami szöges ellentéte sötét, elzárt világának. Megpróbál elmenekülni a kastélyból, de a körülötte lévő sűrű erdő és az egyre sűrűsödő sötétség megrémiszti, ezért felhagy tervével. Nincs más kiút, meg kell acélozza izmait és a várkastély legmagasabb tornyát kell megcélozza, aminek egy rézén a felfelé vezető csigalépcső be van omolva. Azonban a kitartást a siker koronázza meg, a torony tetejében a narrátor elér egy felfelé vezető csapóajtót, amin keresztül egy kriptába jut. A félelem és a döbbenet akkor tör rá elemi erővel, mikor kinéz a helységből, és ahelyett, hogy szédületes magasságban a fák tetejét látná

„(…) a szédítő mélységben összebújó lombkoronák helyett, amelyekre számítottam, a rácson túl szilárd talaj fogadott, amelyen különböző márványtömbök és oszlopok álltak, és egy ódon kőtemplom vetett rá árnyékot; romos tornya kísértetiesen ragyogott a holdfényben.” – Bihari György fordítása

A The Outsider az egyik legérdekesebb HPL alkotás abból a szempontból, hogy a követőket, kutatókat, rajongókat a mai napig megosztja a novella tartalma, pontosabban a narrátor otthonául szolgáló „alsó szint” és a mulatozás helyszínéül szolgáló „felső szint” kapcsolata, és természetesen a csapóajtónak a szerepe. A leg kézenfekvőbb magyarázat a történetre az, miszerint a narrátor a fenti mulatságban résztvevők egyik régen elhunyt felmenője. Erre utal az is, miszerint ismerősnek tűnik számára a kivilágított kastély, és már a történet elején is elmondja, hogy valaki, valaha, gondoskodott róla. Az alsó és felső világ kérdésében legtöbbször felmerülő kérdés a földalatti fák mikéntje, amik körbeveszik az elhagyatott várkastélyt. Személyes véleményem szerint a fáknak szimbolikus jelentése van, valójában csupán emlékképek a történetben, az egykori élet megfakult képei, amik azonban néha még felsejlenek. Az, első emlékkép egy emberi lényről, ami egy vénséges, összeaszalódott emberi arc, amit ismerve a történet végi csattanót, minden bizonnyal a narrátor saját arca kell legyen. De ugyan úgy emlékkép a büdös árok és a néma fák áthatolhatatlan fala is.

„(…) a tiszteletreméltó, borostyánnal befuttatott kastélyt, egy fáktól sűrű parkban, amely őrjítően ismerősnek tűnt, ugyanakkor zavarba ejtően idegen is volt. Láttam, hogy az árkot feltöltötték, és némelyik jól ismert tornyot lebontották;” – Bihari György fordítása

Kísértetiesen hasonlít a kilépés az új világba a csapóajtón keresztül, azokra a rémhistóriákra, amelyekben megmozdul a koporsó vagy szarkofág teteje, felnyílik az ajtó és az újjá vagy újraéledt szereplő döbbenten szembesül az őt körülvevő koporsók látványával, a rácsos ablakon pedig beszűrődik a Hold fénye.

Több féle elképzelés született arra is, hogy melyik irodalmi mű inspirálta HPL-t a novella megírásában. Colin Wilson 1961-ben arra a megállapításra jutott, hogy  ezt a szerepet Edgar Allan Poe klasszikusa a William Wilson, illetve Oscar Wilde története a The Birthday of the Infanta. George T. Wetzel 1955-ös esszéjében Nathaniel Hawthorne Fragments from the Journal of a Solitary Man novelláját jelölte meg ihlető forráskánt. Felmerül még egy forrás, amivel igen csak szembetűnő a hasonlóság, ez a történet nem más mint, Mary Shelley Frankenstein; or, The Modern Prometheus 1818-as, hátborzongatóan csodálatos alkotása, amiben Victor Frankenstein teremtménye ugyan csak rádöbben visszataszító külsejére, amikor meglátja tükörképét a vízben. Lovecraft a Természetfeletti rettenet az irodalomban esszéjében nem fukarkodik a dicsérettel,

„Shelley felesége, kinek páratlan Frankenstein; avagy a modern Prométheusz (1817)2 című regénye a rémtörténetek örökérvényű klasszikusai közé tartozik.” – Galamb Zoltán fordítása

Ismerve ezt a véleményt, a tényt, hogy a két történetnek közös eleme van, szembetűnő a mondat, amit HPL mondhatni kölcsönvett Shelley művéből:

„Betértem az egyik legszebb parasztházba, de alig tettem be a lábam az ajtón, a gyerekek visongva futásnak eredtek, s egy asszony elájult. Felbolydult az egész falu. Volt, aki menekült, volt, aki rám támadt,” – Frankenstein vagy a modern Prométheusz, fordította: Göncz Árpád

„Beléptem az alacsony ablakon a fényesen kivilágított szobába, és ezzel a lépéssel reményeim egyetlen tündöklő pillanatából átestem a kétségbeesés és kijózanodás legsötétebb bugyraiba. A lidércnyomás azonnal elkezdődött a legrémítőbb jelenettel, amit el tudtam képzelni.” – A kívülálló, fordította Bihari György

Bármennyire is szembetűnő a hasonlatosság, Lovecraft bevallása szerint a The Outsider egy önkéntelen tisztelgés Poe előtt, egyértelműen az ő hatása köszön vissza a műben. Ezt 1931-ben írta J. Vernon Shea-nak, miután a novella megírása után 10 évvel újra olvasta azt és rá kellet döbbennie, hogy nem érti miért is hagyta meg az eredeti novellában ennyire jellemzően használt barokk retorikát. HPL azt is megjegyezte 1934-ben, hogy a novella tulajdonképpen egy temetői történetnek készült aminek írása abbamaradt, de felmerült benne az ötlet, hogy megmutatja a Ghoul-t az embereknek és így második tetőpontot is létre tud hozni a novellában. Az alkotás életrajzi kötődésével óvatosan kell bánni, mert bár a „mindig tudom, hogy kívülálló vagyok; idegen ebben a században azok között, akik még emberek” mondat kétségetlen hasonlóságot mutat HPL életével, gondolataival de akár még politikai nézeteivel is kapcsolatban, a novellát indító gondolat, a szomorú gyerekkor emlékeiről, azonban megtévesztő, ugyan is HPL-nek nem volt sem szomorú, sem boldogtalan gyermekkora. Ha igazán túlzásokba szeretnénk belemélyedni, akkor mondhatnánk azt is, hogy a névtelen narrátor (a Kívülálló) valójában HPL önmaga tükörképe, hisz magát csúnyának tartotta, és ebben anyja is megerősítette, sőt, ezt a véleményét másnak is elmondta fiáról. Bár ez a kapcsolat és hasonlóság már túlmutat véleményem szerint azon a spekuláción, amivel még érdemes foglalkozni.

Visszautalva az ajánló elején megemlített 1931-es WT kiadás fejléc-illusztrációjára, nem szabad figyelmen hagyni a novella utolsó előtti bekezdését, amiben feltűnik Nitokris és Nephren-Ka is. Nitokris akivel az Under the Pyramids – eredetileg Imprisoned with the Pharaohs címen jelent meg – novellában találkoztunk; Egyiptom legendás királynője, akinek arcának egyik felét patkányok, vagy más szörnyűségek rágták szét. Nephren-Ka pedig a The Haunter of the Dark történetben tűnik fel, amiben már templomot emeltetett egy ablaktalan kriptával a fénylő trapezoédernek. Érdekes gondolat az is, és további spekulációknak ad teret, ha elgondolkozunk azon a variánson, miszerint a földalatti várkastély valójában egy piramis volt. Természetesen sokkal közelebb nem jutunk a megfejtéshez, mert ezzel a verzióval is, újabb kérdések merülnek fel.

A The Outsider (A kívülálló) magyar nyelven először az Lazi kiadó Árnyék az időn túlról kiadványában jelent meg 1998-ban, majd a Szukits kiadó gondozásában 2003-ban a Howard Phillips Lovecraft összes művei 2. kötetében, és 2001-ben a Howard Phillips Lovecraft legjobb művei gyűjteményben. Mindegyik kiadvány Bihari György fordítását használta fel.