Tóth Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója Disszociatív személyiségzavar, avagy egy Frankenstein paródia című tanulmányában egy nagyon érdekes szempontból vizsgálja H. P. Lovecraft Herbert West—Reanimator című történetét; Herbert  West személye valójában a névtelen narrátor disszociatív személyiségzavarának megnyilvánulása. Gyengeségei ellenére a Herbert West, az újjáélesztő Péter egyik kedvenc Lovecraft által írt novellája, rajongása valószínűleg az 1985-ös filmadaptációnak köszönhető. A tanulmány témáját egy állítólagos Lovecraft által írt levél szolgáltatta, melyben állítása szerint Herbert West történetét egy Frankenstein paródiának szánta.

1.0 A szöveg megjelenései és ennek befolyásoló tényezői

A huszadik század első felében élt és alkotott amerikai rémtörténet[1] író, Howard Phillips Lovecraft 1921 októbere és 1922 júniusa között írta meg az első olyan novelláját, melyben a későbbi, érett írásaiban folytonosan vissza-visszatérő és mind inkább fontosabb szerepet játszó Miskatonic Egyetem először említésre került.[2] A történet maga azért is említésre méltó, mert a modern értelemben vett élőhalottak – értelem nélküli, halotti állapotból visszatérő (vagy visszahozott), agresszív teremtmények – itt jelentek meg az irodalom világában először. Ez az elbeszélés volt a Herbert West, az újjáélesztő,[3] mely először még annak írása közben kezdett el megjelenni a Home Brew című amatőr lapban, 1922 februárjától kezdve. A hat fejezetes elbeszélés utolsó szakasza a megírást követő hónapban jelent meg, 1922 júliusában. A szöveg második – és ezzel együtt elérhetőbb és közismertebb – kiadása, a szerző halálát követő ötödik évben, 1942-ben jelent meg, a Lovecraft alkotásainak megjelentetésében, még a szerző életében fontos szerepet játszó Weird Tales hasábjain.[4]

Mivel maga a novella eredetileg folytatásokban jelent meg, azaz havonta egy–egy fejezettel bővültek ki az események, így az író az egyes fejezetek elején mindig visszatért az azt megelőző fejezetek történéseire. Ez a modern, népszerű kiadásokban – így a magyar összekiadásban is – előzetes tudás, kritikai jegyzet, illetve tüzetesebb utána járás mellőzése esetén zavaró az olvasó számára, mert a folyamatos ismétlések és reprodukciók monotonná teszik a szöveget. Emellé járul még az is, hogy a novella fejezeteinek cselekményei is nagyrészt ismétlődnek.[5] Ezzel együtt magának a novella címadó szereplőjének jellemzése is folyamatosan visszatérő eleme az elbeszélésnek, ám az magának a történetnek és a végkifejletnek szempontjából véve rendkívüli fontossággal bíró tudatosítási folyamatnak az eredménye, azaz sokkal nagyobb szerepe van a cselekmény mögött álló lehetőségek és értelmezések feltárásában, mint az adott fejezetet megelőző történések folyamatos ismétlésének. Ennek bizonyítása a következő fejezetekben lesz olvasható, melynek során megerősítést nyer az az olvasat is, mely a narrátor disszociatív személyiségzavarát (közkedveltebb nevén: tudathasadását)[6] feltételezi, azt bizonyítva ez által, hogy a narrátor, valamint más, az elbeszélésben lévő karakterek tulajdonképpen felfoghatók egy karakterként, annak eltérő személyiségeiként.

2.0 A narrátor disszociatív személyiségzavarának jelei a szöveg alapján

A disszociatív személyiségzavar definíciója alapján, a betegségben szenvedő személynek két vagy (az esetek felében) több elkülönült személyisége van saját névvel, emlékezetkieséssel, melyek között kisebb-nagyobb mértékű átjárás lehetséges.[7] Ez a pszichológiai betegség, azaz bizonyos karakterek azonossága lesz a narrátor szemszögéből kifejtve.

Az 1922-es eredetű történet narrációját tekintve nem különbözik más elbeszélésektől, azaz megtalálható benne ugyanaz a modell, mint az olyan nagyobb elbeszélésekben, mint a Charles Dexter Ward esetében vagy az Árnyék Innsmouth felettben,[8] az adott szöveg azonban mélyebb rétegekkel rendelkezik, mint a fentebb említett két történet, mivel annak részletei a névtelen narrátor, Herbert West és Sir Eric Moreland Clapham–Lee azonosságára, a három karakter közül a narrátor tudathasadására utalnak. Míg az első két karakter azonosságára az egész novella során találhatók bizonyítékok, addig a Clapham–Lee-vel való azonosságra csak az ötödik és hatodik fejezet során találhatók szövegrészletek, pont azzal párhuzamosan, ahogy a címadó szereplő kísérletei mind inkább groteszkebbek, elvontabbak, kegyetlenebbek lesznek.

A mű első olvasásakor is kitűnik, hogy maga a névtelen narrátor és Herbert West mindig, minden egyes pillanatban együtt vannak. Ez már az első fejezet, első bekezdésében is megfigyelhető:

„Csak a legnagyobb borzalommal tudok szólni Herbert Westről, aki a barátom volt az egyetemen és egy másik életben. E borzalmat, melyet nem annyira West mostanában történt kísérteties eltűnte, mint inkább egész életműve ébresztett, több mint tizenhét éve éreztem először teljes erővel, harmadéves korunkban az arkhami Miskatonic Egyetem orvosi karán. Amíg velem volt, csodálatos és ördögi kísérletei teljesen elbűvöltek, és én voltam legközelebbi társa. Most, hogy eltűnt, a varázslat megtört, a félelem pedig még inkább elhatalmasodott. Az emlékek és a lehetőségek még ocsmányabbak, mint a valóság.“[9]

A szövegrészletet tüzetesebben átvizsgálva rögtön megtalálható a két személyiség azonosságának jelei. Az amíg velem volt[10] egyszerre utalhat fizikai és mentális „együttlétre“, azaz disszociatív személyiségzavarra is. Az is szembetűnő, hogy nem konkretizálódik a narrátor és Herbert West kapcsolatának kezdete. Annyi bizonyos, hogy a két személyiség az egyetemi élet harmadik évében már ismerte egymást. A bekezdés utolsó mondata is utal a valóság egyszerűbb, elfogadhatóbb voltára – azaz a tudathasadásra –, ugyanis a tudathasadáshoz viszonyítva azok a dolgok, melyek le vannak írva a történetben „még ocsmányabbak, mint a valóság.“

A bekezdésnek a záró passzusában a narrátor azonosítja Herbert West eltűntét[11] egyfajta varázslattal,[12] valami olyannal, ami pontosan nem meghatározható a hagyományos, illetve tudományos tanulmányozási és leírási mechanizmusok által. A varázslat szó azért is tűnik idegennek az egész novella során, mert magának a szövegnek folyamán folyamatosan kihangsúlyozódik a tudomány szerepe – mint akár az élet feltámasztására is alkalmas eszköz. A részlet különösen fontos, mert az eseményeket időrendbe helyezve – azaz a novella kezdetére úgy tekintve, mint a történéseket követő összefoglalásra –, egyfajta ív húzható fel a tudomány és a varázslat közé, azaz a konkréttól az elvont felé, a biztostól a bizonytalan felé halad a cselekmény. Ebben annak vége is megerősíti az olvasót:

„Meséltem nekik a kriptáról, mire megmutatták az érintetlen vakolatot és kinevettek. Így hát nem mondtam többet. Úgy vélik, hogy vagy őrült vagyok, vagy gyilkos – valószínűleg meg is őrültem.“[13]

A karakter őrültségére vonatkozó részlet kifejezi a történet, illetve az események megtörténtének bizonytalanságát, de pontosan nem határozza meg, hogy a disszociatív személyiségzavar során hány személyiség alakult ki a narrátorban. Az ötödik és hatodik fejezetben szereplő Sir Eric Moreland Clapham–Lee is egy ilyen tudathasadás során kialakult személyiségnek tűnik. A történetben az első világháború megkezdését követően, azaz a halálszámok drasztikus megemelkedése során jön be a történetbe Sir Eric karaktere, aki bejuttatja az őrült tudóst és segédjét a kanadai seregbe, hogy a nagy háború frontjain tudják kísérleteiket beteljesíteni. A Sir Eric karakterével való azonosságra az utal, hogy ő is tudott Herbert West kísérleteiről, illetve az egész novella végső következményének leírása is ezt erősíti meg. Az események elbeszélése közben többször le van írva West kinézete, illetve kék szeme, mely azonos Sir Eric szemeivel.

„Miközben eltűntek, észrevettem, hogy a szemüveg mögött a kék szemeket most gyújtja iszonyú lángra a kétségbeesett indulat.“[14]

Az utolsó fejezetben Clapham–Lee fejét a krematóriumba helyező narrátor, West halálát követően veszi észre, hogy annak kék szemeiben fellángol az indulat. Ez a rész azért sem vonatkozhat az őrült tudós szintén kék szemeire, mert ő ebben a pillanatban már halott volt, illetve a fellángolás utalhat a krematórium gépezetének lángjaira is. A Herbert West kinézetét hangsúlyozó részek, majd Clapham–Lee szemszínének említése itt kapja meg a jelentőségét, megerősítve az olvasót abban, hogy a történet narrátora és egyéb szereplői egy tudathasadásos karakter személyiségei.

A végső megerősítés érdekében meg kell említeni a narrátor és Herbert West folyamatos együttlétét. Az elbeszélés során a narrátor többször megpróbál West társaságától elválni, de az folyamatosan visszarántja őt saját, őrült világába, még a történet végső extázisakor, azaz West halálakor is. Együtt voltak az egyetemen, együtt végeztek azzal, együtt praktizáltak, mint orvosok, illetve folyamatosan egy lakásban laktak, együtt mentek háborúba, majd csak egyikük halt meg:

„El akartam futni, de megállított.“[15]

2.1 Herbert West története, mint a Frankenstein paródiája

Howard Phillips Lovecraft egyik levelének tanúbizonysága alapján a Herbert West, az újjáélesztő egyfajta Frankenstein paródiának íródott.[16] Ezt bizonyítja az is, hogy Lovecraft ugyanúgy utalt, Samuel Taylor Coleridge-re, ahogy azt Shelley is tette regényében, igaz nem líra, hanem próza formájában, ám a rím ugyanúgy megtalálható a szövegrészletben:

„Segítség! Eredj innen, te istenverte kis kese ördög, vidd innen az átkozott fecskendődet!“[17]

Bár a referencia és a szakirodalom alapján Herbert West története a Frankenstein paródiájának fogható fel – illetve történnek rá utalások –, valójában rendkívüli módon különbözik attól. Magának a paródiának a feladatát sem igazán teljesíti a történet, mivel nem vált ki nevetést az olvasóból, illetve a történet eseményei és helyszínei beleillenek az olyan, a rémtörténet irodalom számára komoly és magas szintű alkotásoknak számító novellák által alkotott univerzumnak a világába, melyben olyan elbeszélések szerepelnek, mint az Árnyék az időn túlról vagy Az őrület hegyei. A paródia magában a Frankensteinben is szereplő doppelgänger[18] jelenségét – azaz a szörny és Victor Frankenstein azonosulásának jelenségét – állítja pellengérre az által, hogy nem a szörnnyel, vagy nem csak a szörnnyel azonosítja a főszereplőt, hanem magával a narrátorral, illetve egyéb karakterekkel. Herbert West története során a tudathasadásnak vagy doppelgängernek kihegyezése áll a középpontban.

Egyedüli pillanat a történetben, amikor a narrátor és Herbert West nincsenek együtt, a negyedik fejezet egy pillanata, amikor a narrátor hazalátogat szüleihez. Ez megdönthetné az egész disszociatív személyiségzavar elméletét – mivel Herbert West ezalatt az idő alatt szerzett még egy kísérleti alanyt –, ám azt megdöntheti az, hogy West akkor készítette el új, tartósításra alkalmas szerét, azaz a holttest beszerzése akár még azelőtt megtörténhetett, hogy a narrátor hazalátogatott volna.

Ezek mellett a „re-animator“ története az által tekinthető paródiának, hogy a címadó karakter jelleme azonosságokat mutat Victor Frankenstein karakterével, viszont azt a lehető legszélsőségesebb módon eltorzította. Maga a név – West – sem mondható az eredeti Victor Frankenstein paródiájának, de azt mindenesetre jelzi, hogy fizikailag eltávolodik attól, ami az eredeti szörnyteremtő karakter szélsőségessé alakítását is jelzi. A novella során Herbert West személyiségét csak a kísérletei érdeklik, olyan szinten, hogy még halála pillanatában sem mutat semmilyen kétségbeesést:

„A vezetőt követő eszelős tekintetű szörnyeteg megragadta Herbert Westet. Ő nem ellenkezett, meg se mukkant“[19]

3.0 Összefoglaló

A Howard Phillips Lovecraft által 1921–22-ben íródott Herbert West, az újjáélesztő történetében a narrátor és egyéb karakterek olyan szintű azonosságokat mutatnak, melyek nem tudhatók be másnak, csak egy karakter tudathasadása során kialakult személyiségek különböző megnyilatkozásainak. Ez, és a Coleridge-re való utalás azt erősíti meg, hogy a történet Mary Shelley Frankenstein című regényében felbukkanó doppelgänger jelenség paródiájaként[20] értelmezhető. Ezt erősíti Victor Frankenstein karakterének szélsőséges kifordítása Herbert West karaktere által. A történet maga a határozottól a határozatlan felé, a tudománytól a varázslat felé, a természetestől a groteszk felé halad. Bár Joshi – Lovecraft életrajzírója – szerint Lovecraft ezen története az egyik leggyengébb alkotás az író univerzumában, annak utalásai összakapcsolják azt a világirodalommal, stílusa pedig előremutat Lovecraft kései, érett alkotásaira.

4.0 Bibliográfia

Felhasznált szakirodalom:

• Berkow – Beers: MSD orvosi kézikönyv a családban. Melania Kiadó, Budapest, 2004.
• Joshi, S. T: A Subtler Magick: The Writings and Philosophy of H.P. Lovecraft. Wildside Press, Cabin John, 1996.
• Robinson, Charles E.: Byron and Mary Shelley and Frankenstein. The Byron Centre for the Study of Literature and Social Change, The University of Nottingham, 2009.
• Storhaug-Meyer, Hannes: The Morphology of the Unknown – The Narrative Technique of Howard Philips Lovecraft. Oslo, University of Oslo, 2010.

A szöveg megjelenései

• I. fejezet: Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 36. évfolyam (1942), 3. szám, 84–88. oldal.
• II. fejezet: Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 36. évfolyam (1942), 6. szám, 86–89. oldal.
• III. fejezet: Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 36. évfolyam (1942), 7. szám. 75–78. oldal.
• IV. fejezet: Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 36. évfolyam (1942), 8. szám. 96–99. oldal.
• V. fejezet: Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 37. évfolyam (1943), 1. szám. 88–91. oldal.
• VI. fejezet: Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 37. évfolyam (1943), 2. szám. 101–107. oldal.

Magyar nyelvű kiadás:

Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, az újjáélesztő. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 231-258. oldal

A tudományos kutatásokhoz segítséget nyújtó, kritikai jegyzettel ellátott szöveg legfrissebb kiadása:

Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, the re-animator. In: The New Annotated H. P. Lovecraft (szerk: Leslie S. Klinger), W. W. Norton, New York, NY: Liveright, 2014, 45–79. oldal

[1] A Lovecraft prózai műveit tartalmazó magyar összkiadás első kötetének előszavában Kornya Zsolt megjegyzi, hogy különbséget kell tenni a rémtörténet, illetve a horror sztori között, mivel azok esztétikán belül elfoglalt helyzetük nem azonos.
[2] A pontosítás érdekében meg kell említeni, hogy maga a Miskatonic – mint szó – már korábban említésre került a Kép a házban című novellában, igaz akkor még, mint völgy szerepel. Lásd: In: Lovecraft, Howard Phillips: Kép a házban. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 2. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 119. oldal.
[3] Eredeti címén: Herbert West – Re-animator. Az eredeti, angol nyelvű idézetek a Weird Tales-ből származnak – az eredeti kiadás hozzáférhetőségének nehézségei miatt –, az első Home Brew-ban megjelent kiadás megemlítését viszont fontosnak tartottam, mivel – első kiadáshoz híven – az tükrözheti – természetesen a kéziratot leszámítva – a legautentikusabban az író eredeti elképzeléseit a szöveggel kapcsolatban.
[4] Pontos hivatkozáshoz lásd a bibliográfiát.
[5] Valószínűleg ennek köszönhető T. S. Joshi erősen negatív véleménye is a novellával kapcsolatban.
[6] A teljesség érdekében meg kell jegyezni, hogy a két fogalom nem teljesen takarja egymást, ugyanis a két betegség esetében két különböző magatartási formát lehet megtapasztalni. Jelen tanulmányban a disszociatív személyiségzavar és tudathasadás szinonímként szerepelnek, egyszerű esztétikai okok miatt.
[7] Berkow – Beers: MSD orvosi kézikönyv a családban. Melania Kiadó, Budapest, 2004. 388-390 oldal.
[8] Ennek lényege a narratív szövegen belüli kapcsolati háló átalakítása, melynek során a szövegen belülre helyezett, abba burkolt író és az szintén szövegen belülre helyezett olvasó között közvetlen kapcsolatot teremt, megkerülve a köztes médiumokat. Storhaug-Meyer, Hannes: The Morphology of the Unknown – The Narrative Technique of Howard Philips Lovecraft. Oslo, University of Oslo, 2010, 92. oldal.
[9] In: Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, az újjáélesztő. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 231. oldal. (Bihari György fordítása)

„Of Herbert West, who was my friend in college and in after life, I can speak only with extreme terror. This terror is not due altogether to the sinister manner of his recent disappearance, but was engendered by the whole nature of his life-work, and first gained its acute form more than seventeen years ago, when we were in the third year of our course at tlie Miskatonic University medical school in Arkham. While he was with me, the wonder and diabolism of his experiments fascinated me utterly, and I was his closest companion. Now that he is gone and the spell is broken, the actual fear is greater. Memories and possibilities are ever more hideous than realities.“ [Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 36. évfolyam (1942), 3. szám, 84. oldal.]

[10] Angolul: he was with me
[11] A he is gone (eltűnt) és he is dead (meghalt) különbségére érdemes felfigyelni. Bár azt is lehetne mondani, hogy fordítási vagy írói hiba, de Lovecraft tudatossága miatt ez valószínűleg kizárható. Az eltűnt szó használata a mentális szinten zajló halálra utal, azaz ez tovább erősíti a tudathasadás feltételezését.
[12] Angolul: spell.
[13] In: Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, az újjáélesztő. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 258. oldal.

„I told them of the vault, and they pointed to the unbroken plaster wall and laughed. So I told them no more. They imply that I am a madman or a murderer—probably I am mad.“ [Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 37. évfolyam (1943), 2. szám, 107. oldal]

[14] In: Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, az újjáélesztő. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 257. oldal.

„As it disappeared I saw that the blue eyes behind the spectacles were hideously blazing with their first touch of frantic, visible emotion.“ [Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 37. évfolyam (1943), 2. szám, 107. oldal]

[15] Magyarul ugyanott található meg, mint az előző hivatkozásban.

„I was going to run, but he [West] stopped me.“ [Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 37. évfolyam (1943), 2. szám, 106. oldal]

[16] Joshi, S. T: A Subtler Magick: The Writings and Philosophy of H.P. Lovecraft. Wildside Press, Cabin John, 1996. 93. oldal. Bár – akár az interneten is – meg lehet ezt a „tényt“ találni, ennek tényleges bizonyításához át kellene nézni az 1922 után, Lovecraft által íródott leveleket. A legtöbb angol nyelvű szövegkiadás mindenesetre megemlíti a Frankenstein és Herbert West története közti hasonlóságot.
[17] In: Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, az újjáélesztő. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 248. oldal.

„Help! Keep off, you cursed little tow-head fiend—keep that damned needle away from me!“ [Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 36. évfolyam (1942), 8. szám, 99. oldal]

[18] Robinson, Charles E.: Byron and Mary Shelley and Frankenstein. The Byron Centre for the Study of Literature and Social Change, The University of Nottingham, 2009. 18. oldal.
[19] In: Lovecraft, Howard Phillips: Herbert West, az újjáélesztő. In: Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. kötet (szerk: Tézsla Ervin, Galamb Zoltán), Szukits Kiadó, Budapest, 2012, 257. oldal.

„A sort of mad-eyed monstrosity behind the leader seized on Herbert West. West did not resist or utter a sound.“ [Weird Tales (szerk: Dorothy McIlwraith), 37. évfolyam (1943), 2. szám, 107. oldal]

[20] A történet, mint paródia másfajta megközelítéséhez lásd: Sundberg, Daniel: A Narratological Comparison of the Morals of Herbert West and Victor Frankenstein – Traces of Prometheus through Shelley towards Lovecraft. (utolsó megtekintés: 2018. 06. 14.)

Borítókép: Bernie-Wrightsons – Frankenstein