A Tévhitek rovatunkban olyan, a köztudatban még mindig előkelő helyen trónoló, leginkább a rosszindulat és a tudatlanság keverékéből fakadó tévhiteket oszlatunk el H. P. Lovecrafttal kapcsolatban, amik alapján még mindig nagyon sokan tévesen ítélik meg magát az embert, de legalább ugyanennyien munkásságát és annak egyes elemeit is. Azt gondolhatnánk, hogy a Necronomicon létezik vs. nem létezik kérdésre 2017-ben már nem lenne szükség kitérni, de sajnos ez nem így van, és mivel egy újszülöttnek minden vicc új, a The H. P. Lovecraft Archive anyagának és Muhi Ágnes fordításának segítségével tisztázunk pár félreértést.

Lovecraft egy zárkózott otthonülő volt, aki soha sem hagyta el New Englandet

Lovecraftot gyakran emlegettik úgy, mint egy visszavonultan élő személyt, meglehet azért, mert úgy hiszik, inkább levelezett az emberekkel, mintsem személyesen találkozzon velük. Leveleiből azonban világosan látszik, hogy rengeteg időt töltött barátai meglátogatásával otthon és az Egyesült Államok keleti részén. Valójában azt lehet mondani, hogy valószínűleg többet tudott találkozni a barátaival és a levelező társaival, mint a legtöbb ember tehette, köszönhetően annak, hogy rengeteg szabadidővel rendelkezett, notórius munkanélküliként.

Lovecraft gyakran utazott, nyilvánvalóan többet, mint egy átlagember, és ezekről az utazásairól részletesen beszámolt írásaiban is, nem egy alkalommal ihletett merített történeteihez, felhasználta a helyszíneket novelláiban. Úti beszámolói között szerepelnek olyan művek, mint a “Vermont – A First Impression” (1927), “Observations on Several Parts of America” (1928), “Travels in the Provinces of America” (1929), “An Account of a Visit to Charleston” (1930), és A Description of the Town of Quebeck, in New France, amit később a Majesty’s Dominions-hoz adtak hozzá. A maga 75 000 szavával Quebeck volt Lovecraft leghosszabb munkája, ami körülbelül 50%-kal hosszabb, mint a The Case of Charles Dexter Ward, és amit 136 oldalas alaktalan rossz irománynak nevezett. Utazásai olyan messzire vitték, mint a déli De Land, Florida és New Orleans, Louisiana; olyan messzire nyugaton, mint Cleveland, Ohio; olyan messzire északon, mint Quebec, Kanada; és egy hétre Nantucket szigetére.

Lovecraft homoszexuális volt

A tény, hogy Lovecraft igen csak kevés sikert aratott a nőknél és sok férfi baráttal büszkélkedhetett, arra engedte következtetni az embereket, hogy homoszexuális volt, mert ugyebár ez egy ésszerű következtetés. Ugyanakkor emlékezni kell arra, hogy házas is volt rövid ideig, és felesége Sonia Greene úgy írta le, mint egy “kellően kitűnő szeretőt”. Lovecraft barátai és ismerősei közül néhányan, mint például Robert H. Barlow, Samuel Loveman és Hart Crane homoszexuálisok voltak, de úgy tűnik, Lovecraft még ezt sem vette észre. Egyértelműen kifejti a homoszexualitásra vonatkozó álláspontját J. Vernon Sheahoz címzett 1933. augusztus 14-én kelt levélben:

“Tulajdonképpen – bár természetesen mindig tudtam, hogy a pederasztia sok ősi nemzet undorító szokása volt – soha nem hallottam úgy a homoszexualitásról, mint tényleges hajlamról, míg harminc nem múltam… amely rekordszámba megy! Szerintem lehetséges, hogy ez a perverzió gyakrabban fordul elő bizonyos időszakokban, mint másokban – köszönhetően a zavaros biológiai és pszichológiai okoknak. Úgy tűnk, a dekadens korszakok – a bizonytalan pszichológiával – kedveznek neki. Természetesen – az ősi időkben a pederasztia gyakorlatának mértéke (mit olyan szokás melyet vakon fogadtak el, különösebb hajlam nélkül) nem tekinthető mérvadónak a tényleges pszichés perverzió mértékében. “

Ezen kívül egy 1933. február 16-i levelében, melyet még August Derlethnek címzett Lovecraft azt is írja: “Ami ezidáig a homoszexualitás esetét illeti, az elsődleges és létfontosságú kifogás ellene, hogy természetesen (fizikailag és önkéntelenül is – nem csupán “morálisan” vagy esztétikusan) visszataszító az emberiség túlnyomó többségére nézve … “ Vannak akik azzal érvelnének, hogy ez csak védekező magatartás volt Lovecraft részéről, ám ennek ellenére még sincs olyan bizonyíték, amely arra utalna, hogy homoszexuális hajlamai voltak. Ám ez nem azt jelenti, hogy heteroszexuális hajlamai is különösen erősek voltak. Lovecraft, mint sok más értelmiségi, a figyelmét és erőfeszítéseit inkább fókuszálta a mentális, nem pedig a fizikai törekvésekre, és egyszerűen csak nem volt semmilyen irányban erős szexuális érdekeltsége.

August Derleth “posztumusz együttműködése”

Lovecraft halála után August Derleth töredékeket vett át Lovecraft írásaiból, például a Commonplace Book-ból, ami Lovecraft ötleteinek gyűjteménye volt, – Közhelyek könyve címen elérhető az Azilum magazin első számában is -, és saját ízlésének megfelelő történetekké olvasztotta őket. S. T. Joshi szerint, Derleth The Lurker at the Threshold munkája 50.000 szó körüli, de csupán 1.200 szót tartalmaz Lovecrafttól – ez körülbelül 2,4%. Egyik ilyen “posztumusz együttműködés” sem tekinthető Lovecraft szerzeményének. Ennek ellenére ezek a történetek Lovecraft és Derleth szerzősége alatt jelentek meg, vagy rosszabb esetben, kizárólag Lovecraft neve alatt. Mind a Carroll & Graf kötetek, a The Lurker at the Threshold és a The Watchers Out of Time csak Lovecraft nevét tartalmazza a borítókon, annak ellenére, hogy szinte egytől-egyig Derleth munkái.

“Hastur the Unspeakable” Lovecraft találmánya volt

Lovecraft műveiben Hasturt csupán egyetlen történetben említi meg mindössze kétszer: a The Whisperer in Darknessben. Ráadásul a két említés közül az egyikben Hastur ugyanott kerül említésre, ahol sok más teremtmény, hely és dolog:

„Olyan nevekkel és fogalmakkal találtam szembe magam, amelyeket bizonyos félelmetes összefüggésekben korábban is ismertem már – Yuggoth, a Nagy Cthulhu, Tsathoggua, Yog-Sothoth, R’lyeh, Nyarlathotep, Azathoth, Hastur, Yian, Leng, Hali Tava, Bethmoora, a Sárga Jel, L’mur-Kathulos, Bran és a Magnum Innominandum… ősibb, messzibb világokba kerültem vissza névtelen eónokon és mérhetetlen dimenziókon keresztül, melyekről a Necronomicon őrült írójának csak egészen távoli, homályos sejtései voltak. Olvastam az Ős Élet Barlangjairól, és a vízről, amely kiszivárgott belőlük; s végül ezeknek a patakoknak egy apró kis oldalágacskájáról is, amely szorosan összefonódott a mi Földünk történetével.”

„Ön okkult ismeretei alapján nyilván érteni fogja, mire gondolok, ha Hasturral és a Sárga Jellel hozom kapcsolatba őket, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy más dimenziókból való rettenetes hatalmak megbízásából felkutassák és elpusztítsák vendégeinket.”

Hasturt Lovecraft Robert W. Chamberstől kölcsönözte a The Yellow Sign (A Sárga Jel) és The Reputation Of Repairs (Hírnevek helyrehozója) novellákból, amik magyarul is elérhetők a Delta Vision Carcosa árnyai kötetében, Chambers viszont Ambrose Biercetől vette át a Hastur nevet. Az An Inhabitant of Carcosa (Carcosa lakója) műben, ami ugyan csak elérhető az említett kötetben, Bierce Hasturt a pásztorok isteneként írja le, Chambers később, mint a város nevét használja. Lovecraft soha nem teszi világossá, hogy mi volt a szándéka Hasturral – a rögtönzött megjegyzései is csak fokozták a hangulatot.

A fenti The Whisperer in Darkness idézetből meg kell említeni az utolsó nevet: Magnum Innominandum, amely latin megfelelője a The Great Not-to-Be Named (A nagy megnevezhetetlen) névnek. A szokásos módon Lovecraft nem teszi világossá ennek jelentését, de Derleth ezt kapcsolta össze Hasturral, hogy megalkothassa a Hastur the Unspeakable alakját, ahogy megalkotta a Cthulhu-mítoszt és annak Lovecraft írói szellemiségével szembemenő vadhajtásait.

Lovecraft fekete mágia idézete

Az Arkham House The Dunwich Horror and Others bevezetőjében August Derleth a következő megjegyzést tette:

“A Mítosz mintája egy olyan példa, mely alapvető az emberiség történelmében, amely a jó és a rossz közötti elsődleges harcot reprezentálja; ebben lényegében hasonló a keresztény mítoszhoz, különösen a Sátán kiűzetéséhez az Édenből és a Sátán gonosz, tartós erejéhez. »Minden olyan történetem, amelyek nem kapcsolódnak egymáshoz – írta Lovecraft – olyan alapismereten vagy legendákon alapulnak, hogy ezt a világot egyszer egy másik faj lakta, akik a fekete mágia gyakorlásában elvesztették a helyüket, és kiutasították őket, ám még mindig élnek kívül, hogy újra készen álljanak a föld megszállására.«”

Valójában ez az idézet nem Lovecrafttól származott, hanem Harold Farnese-től, aki rövid ideig Lovecraft levelezőtársa volt. Ezeket a leveleket kérte el Derleth Farnese-től, amiknek azonban csak egy része maradt fenn, számos esetben Farnese saját maga emlékezett vissza a levelek tartalmára:

“Amikor gratuláltam HPL-nek a munkájához, azt válaszolta:»Természetesen meg fogod érteni, hogy az összes történetem, függetlenül attól, hogy nincs köztük összefüggés, egy alapismereten vagy legendán alapulnak: hogy ezt a világot egyszer egy másik faj lakta, akik a fekete mágia gyakorlásában elvesztették a helyüket, és kiutasították őket, ám még mindig élnek kívül, hogy újra készen álljanak a föld megszállására.«”

Derleth ezt a “idézetet” több esetben is tényként alkalmazta, de Lovecraft levelei közt kutatva nem bukkanhatunk rá eme idézetre. Derlethnek szánt számos más levelében Farnese idézi a Lovecraftnak küldött és a tőle kapott leveleket, ám összehasonlítva magukkal a levelekkel kiderül, hogy Farnese nem idéz, csupán visszaemlékszik.  Ráadásul Farnese egy ponton a “Bellknap Jones” névvel hivatkozik a Weird Tales írójára – aki valójában Frank Belknap Long volt.

Tehát HPL hagyatékából soha nem került elő az a levél amiben ez az idézet szerepelt, és sehol máshol nem volt nyoma annak, hogy HPL valaha ezt leírta volna, vagy akárcsak megemlítette volna ezt a teóriát történetiről. Ezt a bizonyos „Fekete Mágia” kijelentést értelmezte Derleth a maga módján, alakította át a Lovecrafti pszeudomítoszt, az eredetitől radikálisan eltérő módon. Valójában mikor élete során később Derlethnek feltették a kérdést, hol is találkozott ezzel az idézettel nem tudta felidézni, majd heves vita alakult ki közte és Richard L. Tierney közt, aki kérte, hogy igazolja állítását. Farnese 1942-ben meghalt. Egyes elméletek, elképzelések szerint és a fennmaradt levelezések HPL és Farnese közt, azt igazolják, hogy valójában Farnese említette a fekete mágiát egy levelében HPL-nek, és ez a levél kerülhetett Derleth kezébe.

Elder Sign

Lovecraft történetei egyik pillanatában sem adnak külső leírást az Elder Sign-ról. Mindössze négy alkalommal említi meg, ráadásul ezekből úgy tűnik, valójában egy kézmozdulatról van szó. Clark Ashton Smithnek címzett 1930. november 7-én kelt levelét Lovecraft a következő megjegyzéssel fejezi be:

“Ismét megköszönöm Tsathoggua nevét a legutóbbi szállítmányban, és abban reménykedünk, hogy hamarosan még több alkotást látok a tolladból, ehhez küldöm az Elder Sign & the Seal of N’gah-t a Dark Cycle of Y’hu-hoz”

Ezt követően Lovecraft így írta le a nevét Ec’h-Pi-El, maj két különös jelet rajzolt. Az utóbbi, the Seal of N’gah úgy néz ki, mint egy szarvasbogár, hat lábbal és három szarvval. Az Elder Sign pedig olyan, mint egy fenyő vagy fenyőág. Az a tévhit, miszerint az Elder Sign egy pentagram közepén egy lángoló szemmel a közepén, ismét csak August Derleth The Lurker at the Threshold-beli leírása alapján került a köztudatba.

A Necronomicon valós

Könnyen lehet, hogy ez a Lovecraftra vonatkozó legelterjedtebb tévhit, ez a téma azonban valószínűleg egy egész könyvet követelne, hogy dokumentálja az összes kitalációt, mely körbeveszi. A lényeg röviden és tömören: a Necronomicon egy kitalált, nem létező könyv, amit H. P. Lovecraft az 1922. októberében íródott The Hound című novellájában említ először, és ugyan így nem létezik Abdul Alhazred sem, ami név a gyermek(!) Lovecraft írói álneve volt.

A Necronomiconhoz csatolható egy következő tévhit, ami egy igen csak jól sikerült átverés része volt, miszerint Lovecraft apja szabadkőműves volt Ez a félreértés Colin Wilson bevezetőjének köszönhető, ami a George Hay féle The Necronomicon-hoz írt:

“Dr. Stanislaus Hinterstoisser…írta nekem, Carlon Tauskon keresztül, elmondva nekem, hogy sajnálatos módon Lovecraft apját illetően nem tud részletesebb tájékoztatást adni ismereteinek forrásával kapcsolatban, ám nem csak azt tudja kategorikusan állítani, hogy Winfield Lovecraft egy egyiptomi szabadkőműves volt, hanem hogy két mágikus mű is a birtokában volt, a híres Picatrix Maslama ibn Ahma al-Magritittól, más néven az ál-Magriti, és Godziher Book of the Essence of the Soul könyve.”

Wilson azt állítja, hogy a Necronomicon, amelyre Lovecraft a The Dunwich Horrorban is utal, legalább 751 oldalas, és csak egy részét alkotja a Book of the Essence of the Soulnak! Azt állítva ezzel, hogy Winfield Lovecraft valójában rendelkezett a Necronomicon alapjaival.

Azonban az is tény, hogy bár nincs bizonyíték mely arra utalna, hogy Lovecraft apja szabadkőműves lett volna, nagyapja, Whipple Van Buren Phillips nagyon is aktívan részt vett a szabadkőművességben. A Rhode Islandi Greene városának, valamint környékének jelentős területe Whipple Phillips tulajdonában volt, és 1870-ben megalapította a 28-as számú Ionic Páholyt. A páholy, ami még mindig működik és 1886 óta a szabadkőművesek használják, Phillips portréjának ad otthont. Ennek ellenére még mindig nincs okunk azt hinni, hogy a szabadkőművesek, egyiptomiak vagy más nemzetiségűek, hozzáférhettek a képzeletbeli könyv ritka példányaihoz.

Lovecraft a sumér mítoszokból merített ihletet a teremtményei megalkotásához

Ez a gyakori tévhit a Simon féle ugyan csak hamis Necronomiconból származik. A könyv nagy része feltételezhetően a sumér és a babiloni mitológián alapul, állítva, hogy Lovecraft hasonló forrásokra támaszkodott, mikor létrehozta pszeudomítoszát. Összehasonlítást végez Lovecraft entitásai és a sumér mitológia alakjai között:

Ezekkel az összehasonlításokkal egyetlen probléma van, egyik név sem létezik a sumér vagy a babiloni mitológiában! Ráadásul, az az állítás, hogy Lovecraftnak ki kellett emelnie ezeket a neveket egy létező mitológiából, ellenkezik azzal a szokásával, hogy egészen nem emberi neveket kreáljon teremtményeinek, ezzel rontva képzeletének nagyságát.

Lovecraft (vagy felesége, Sonia) társult Aleister Crowleyval

Ez a tévhit ismét a Necronomicon Simon féle kiadásának köszönhető. Talán nem kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy pár darab, nyilvánvalóan hamis – mivel eredeti nem lehet – könyvkiadás milyen káoszt tudott teremteni. Simon könyvében valamiféle homályos kapcsolatra történik utalás Lovecraft és Crowley között:

“Hihetetlennek tűnik a tény, hogy egy visszavonult novella író, aki New England egy csendes környékén élt, és a mániákus, hírhedt Mestermágus, aki a világot az otthonának nevezte, egy elfeledett civilizáció homokos maradványain találkozott. Ahhoz, hogy mindketten Prófétákká és Előfutárokká váljanak az emberiség történetének egy Új Eónjában, ugyanúgy, ha nem még jobban, hihetetlen. Mégis, H.P. Lovecraft és Aleister Crowley számára a hihetetlen már hétköznapinak számított. Ez a két férfi, akik követőik és csodálóik által elismert zsenik voltak, és akik valójában soha nem találkoztak, lábaikat nyújtották a világ minden táján, és az elme hét liga csizmáiban egy közös talajon valóban együtt voltak. . . . Sumeriaban.”

Ezek csak homályos utalások, amelyek nem mondanak semmit, mégis láttatnak valamit az olvasóval. Ráadásul Colin Low Necronomicon Anti-FAQ-ja is kapcsolatot teremt Lovecraft és Crowley között. Ezúttal a kapcsolat Lovecraft felesége, Sonia Greene:

“1918-ban Crowley New Yorkban volt. Mint mindig, most is megpróbálta megalapozni irodalmi hírnevét, és közreműködött a The International és a Vanity Fair-ben. Sonia Greene egy energikus és ambiciózus zsidó emigráns volt irodalmi törekvésekkel, és csatlakozott a Walker’s Sunrise Club vacsoráihoz és előadókhoz; ott találkozott először Crowleyval, akit felkértek arra, hogy beszédet mondjon a modern költészetről… Crowley nem vesztegette az idejét, ha nőkről volt szó – néhány hónapon keresztül alkalmanként találkozgattak.”

Újfent szükséges hangsúlyozni, hogy az ilyen állítások teljesen megalapozatlanok. Low azt állítja, hogy Lovecraft Greene-től hallott a Necronomiconról, aki viszont Crowley-tól hallott róla. Ez egy szerencsés véletlen egybeesés, hiszen Lovecraft először The Hound-ban említi a Necronomicont, melyet 1922 október közepén írt – mindössze három hónappal azután, hogy találkozott Greene-nel. Lovecraft azonban először Abdul Alhazred-et, a Necronomicon szerzőjét, a The Nameless City műben említi, amit 1921. januárjában írt, hat hónappal azelőtt, hogy találkozott volna Sonia-val. Ami végül is akár magyarázat is lehet Low állítására.

Azonban kedves olvasó, ha még is úgy gondolnád, hogy H. P. Lovecraft írói örökségének gondozói közül azok tévednek, akik elvetnek minden természetfeletti, okkult, kabbalista kapcsolatot HPL életével és műveivel kapcsolatban, Simon, Wilson vagy kár Low pedig nem tévedett, akkor el kell keserítselek.

Colin Wilson a Crypt of Cthulhu 1984-es számában elismerte, hogy a George Hay féle Necronomicon kiadás “egy nyilvánvaló átverés ” volt, Colin Low pedig nyíltan elismerte, hogy a kabbalista Anti-FAQ-ja, pont úgy, ahogyan a könyv melyről szól, csupán kitaláció. Nem mintha ezt annyira nagyon kellett volna bizonygatniuk.