H. P. Lovecraft hölgyekkel való kapcsolatát vizsgálni pusztán a novelláin keresztül, meglehetősen nehéz feladat lenne. Női szereplőinek száma igen csak alacsony, de a férfiak sem tűnnek túl kidolgozottnak, mivel a rémtörténetek leírásánál, bemutatásánál sokadlagos szempontnak tekintette a karakterek személyiségét. Élete során nem volt sok nővel kapcsolata, Sonia Greene-vel kötött házasságával nem egy szenvedélyes szerelmet ismerhettünk meg, rövid időn belül véget ért a kapcsolat. Lovecraft szerencsénkre nagyon aktív levelező volt, határozottan beszédes, így rengeteget megtudhatunk a fennmaradt levelezésből, személyes érdeklődéséről különböző témák iránt. Megismerhetjük a világról alkotott véleményét, és persze jól szórakozhatunk kedélyes stílusán.

A fotón H. P. Lovecraft Rheinhart Kleinerrel és Sonia Greenel látható 1921-ben Bostonban, egy amatőr újságírói konferencián, Lovecraft és felesége ekkor találkoztak először. Rheinhart Kleiner (1892–1949) személyét egyszerűen összefoglalja S.T. Joshi és David E. Schultz által szerkesztett “Letters to Rheinhart Kleiner” című kiadvány fülszövege. HPL egyik legkorábbi levelező társa volt, aki Lovecraft amatőr folyóiratán a The Conservative első számán keresztül késztette vitára, vizsgálja felül dogmatikus nézeteit az irodalomról és a társadalomról. Az érzékeny és kitűnő költőiséggel rendelkező Kleiner arra ösztönözte HPL-t, hogy több verset írjon kifejezetten neki, vagy az ő művei által ihletve, segítette, hogy részt tudjon venni a korszak társadalmában és kultúrájában. Leveleztek az erotikus szerelemről, a faji előítéletekről, a költészetről és Lovecraft gyermekkoráról is.

“Rheinhart Kleinernek
Angell-St.
A Nagy Hídtól keletre, Providence-ben 1919. szept. 27-én, ú.s.

Koszorús dalnok!

Visszatérve a Grove streeti melankóliára és frigyre fogadom jelen tendenciáid logikáját és kívánatosságát. Egy vagy két év várakozás a ceremónia előtt megérthető – mindezt adottnak vettem, amikor “azonnali” egybekelésről volt szó, Természetesen felületes olvasmányaimtól eltekintve ismeretlenek számomra a szerelmi jelenségek. Mindig azt feltételeztem, hogy az ember kivár, mígnem találkozik egy oly nimfával, aki gyökeresen különbözőnek tűnik szemében nemének többi tagjától, és aki nélkül, úgy érzi, létezni sem tudna tovább. Aztán, képzeltem, hozzáértőn és kitartón ostromolni kezdi szívét, és addig el sem áll céljától, amíg egy életre meg nem nyeri őt, vagy végleg le nem hervasztja a visszautasítás. Arról, hogy magáért a szenvedélyért is lehetne hajszolni a szenvedélyt — s nem egy kivételezett szép személy lebegne a szemünk előtt – eleddig nem volt tudomásom! Bocsásd meg, könyörgök, e tökfilkó tudatlanságát, aki olyannyira tökéletlen ismeretekkel bír a paphoszi érzelmekről.

Ez idáig nem volt szerencsém olvasni M. Mérimée leveleit, sőt valójában a gentilhomme egyetlen írását sem! Kiadott levelek közül javarészt a XVIII. századi brit szerzőkét olvastam, valamint olyan rómaiakét, mint M. Tullius Cicero, T. Pomponius Atticus és C. Plinius Caecilius Secundus. Egyetértek azzal, hogy az episztolák fölöttébb érdekesek, s közöttük is talán Mr. Cowperéi tetszenek a legérdekfeszítőbbnek. Azzal azonban aligha érthetek egyet, hogy a szebbik nemre vonatkozó levelek különösen, vagy akár általában véve szórakoztatóak. A szebbik nem témáját olyannyira elcsépelték, mi több, örökre elkoptatták kis és nagy írók, hogy számomra immár közhelyszerűnek és unalmasnak hat. Bármi más megkönnyebbülést jelent! Mégis, ahogy mondod, vagyis inkább, ahogy idézed, a nők hatása a társadalom felszíni konvencióira talán nem elhanyagolható. Jómagam valószínűleg alábecsülöm ezt, hiszen romlott egészségi állapotom olyan otthonba kényszerített, ahol édesanyám és nagynénéim befolyása dominált…

Ami az említett álmomat illeti — mindössze egyike a számtalan éji fantazmagóriának, melyeket megélek. Csupán rendezettsége és folytonossága szokatlan. Örökké furcsa és kietlen tájakról, szirtekről, széles óceánokról, tornyokkal és kupolákkal teli, elhagyott városokról álmodom. A Kleicomolónak épp egy iszonytató álmomat adom elő, amit Ambrose Bierce egyik rémtörténetének elolvasása ihletett. A szakadékról szóló álmomat is újra elmesélem majd a K-ban – ha megbocsátjátok az önismétlést. Szeretném, ha Comogal is hallaná. Mindezen álmok a cannabis indica serkentő hatása nélkül törnek elő. Amennyiben fogyasztanám e gyógyszert, ki a megmondhatója, miféle képzeletbeli világokat fedeznék fel?

Remélem, hogy örökre maradhatok

Legőszbb. alázatos szlgd.
H. Paget Lowe”

Howard Phillips Lovecraft összes művei harmadik kötet, 489. old., Szukits Könyvkiadó 2005, Galamb Zoltán fordítása

A 29 éves Lovecraft igen szerénynek mutatkozik a „szerelmi jelenségeket” illetően, már-már naivnak, nem a saját tapasztalataira, hanem az általa olvasott könyvekre, amik idealizáltnak mutatják be a szerelmet. Úgy tűnik szinte teljesen érdektelennek tartotta intellektuális szempontból. Lovecraft nem tagadja, hogy nem is ismeri ezt a fajta szenvedélyességet, hisz nem tapasztalta meg „paphoszi érzelmeket”, tudomása sincs róla. Nem kizárt persze az sem hogy ironizál hisz Paphosz, azaz Páfosz nem éppen a pátoszról, avagy a plátoiságáról elhíresült sziget, ahol az ókorban Afroditének hódoltak, és annak templomában szakrális prostitúció uralkodott. Nem kifejezetten romanticizáló jelző ez, inkább a szenvedély öncélúságára utal.

Az levélben „gentilhomme”, azaz a „francia gentleman” M. Mérimée, azaz Prosper Mérimée, aki közel negyven éven keresztül levelezett egy hölggyel, Jenny Dacquinnal. A baráti kötődés oltárán áldozták fel a szenvedélyességet, és beszélgettek a kultúráról, társadalomról. Mériméet érdekelte a misztikum, a titokzatosság és a rejtély, ez visszatérő téma volt nem csak műveiben, de a hölggyel való beszélgetéseiben is. Kleiner feltehetőleg ezért ajánlotta olvasmánynak a Carmen írójának egyébként 1917-ben kiadott könyvét.

A másik szerző, aki a levélben említésre karül William Cowper, akinek episztoláit, azaz verses leveleit fölöttébb kedveli Lovecraft. A feljegyzések szerint őt egy rémálom arra sarkalta, hogy vallásosságot válassza, ugyan is attól félt, örökre elkárhozik. Őt végül egy nő váltotta meg, eloszlatat félelmeit, és rávette, hogy himnikusabb, boldogabb költeményei legyenek. Lovecraftot viszont nem csak a nőkkel kapcsolatos próza nem érdekli, de az ezzel kapcsolatos levelek sem, eleget írtak már a nőkről a „kis és nagy írók”, ő maga pedig elég időt töltött az édesanyja és nagynénjei közt, akik sosem lehettek szellemi partnerei. Konzervativizmusa egyre csak erősödött, a szebbik nem felé ha romantikus érzelmeket nem is, de mélységes tiszteletet képes volt érezni, becsülni őket, így nem véletlen, hogy a független, középosztálybéli Sonia Greene hatással volt rá.

Greene így írt kapcsolaturtól:

„Hiszem, hogy szeretett annyira, amennyire a temperamentuma lehetségessé tette. Sosem beszélt a szerelemről. Azt mondta: „Kedvesem, te nem tudod, hogy én mennyire becsüllek téged.” Próbáltam megérteni, és hálásnak lenni az ajkait elhagyó morzsákért.”

Greene kalapkészítő volt, aki képes volt a saját keresetéből egy házat finanszírozni Brooklyn igényesebb kerületében, ahol a lányával lakhatott, és még arra is tellett, hogy támogassa a helyi amatőr újságokat. 1921-ben találkoztak Bostonban egy amatőr újságírói kongresszuson, ahol összebarátkoztak. A Kleinerhez írt levél szerint beismeri 1-2 év várakozási időt a leánykérés után, ezt természetesnek veszi, és bizony három év ismeretség után el is veszi 1924-ben Greenet, majd Brooklynban össze is költöztek. Lovecraft régebbi értékrenddel rendelkező nagynénjei ellenezték a kapcsolatot, de Lovecraftnak nem esett nehezére egy nála hét évvel idősebb nőhöz költöznie, aki önálló keresettel rendelkezett.

Lovecraft és Greene kapcsolata kifejezetten intellektuális alapokra épült, bár szexuális életük Greene visszaemlékezései szerint kielégítőnek bizonyult, kitűnő szeretőnek tartotta, úgy tűnik Lovecraft képes volt a gyakorlatba ültetni előzetes olvasmányait a témáról. Kifejezetten tartózkodott a romantikus írói eszközöktől, egyedüli ezzel kapcsolatos prózája is egy cinikus szatíra, a Sweet Emengarde. A Halcyon Days című verset Sonia Greenek írta, ő egyike volt azoknak, akiket karácsonykor verssel ajándékozott meg.

“Once more the ancient feast returns
And the bright hearth domestic burns
With Yuletides added blaze,
So, too, may all your joys increase
Midst floods of memry, love, and peace,
and dreams of Halcyon days”

Sonia Greene elismerte Lovecraft tehetségét, és elfogadta, hogy érzelmileg ennyire hidegnek tűnhet, mivel az érzelmek fölé helyezte az intellektuális, kritikus hozzáállást. De vajon más nők mit gondoltak róla? Hazel Heald (1896-1961) amerikai weird és horror írónővel 1932-ben kezdett levelezni Lovecraft, segített átdolgoznia öt történetét is. A hölgy így emlékezett vissza a „Lovecraft remembered” című kiadványban a halálával kapcsolatban:

“Barátja volt valóban a szenvedő írónak, és sokan kezdtek el a siker létráján felmászni az ő kedves segítségével. Nekünk, akik igazán ismerték őt szavakkal lehetetlen kifejezni bánatunkat. Ő volt a segítő kéz aki segédkezett az írói játékban, és adott nekem bátorságot amikor igazán nehéz idők jártak.”

Visszafogott megemlékezés, ami csak azt a tényt erősíti, hogy milyen sok szerzőnek volt mentora, ezzel szemben Zealia Brown Reed Bishop (1897-1968), az „H. P. Lovecraft: A Pupil’s View” című esszéjében így fogalmaz: 

“A szokatlanságai összefonódtak a személyiségével és életmódjával. A folklór és az emberek hite és szokásai érdekelték, és gyűjtötte az Old Farmer’s Almanac köteteket, hogy utána járjon az ősi természetfeletti hogyan erősödött, ami olyan rendszeres témája volt írásainak. A macskák iránti szeretete ellensúlyozta a sötét és furcsa dolgokban való kedvének lelését, illetve azt ahogyan összeszőtte a szépséget és költészetet a legsötétebb borzalmakkal és kísérteties helyekkel. Bár a morbiditás sajátos örömet okozott neki, nem volt mentes a finom humortól, amit elegánsan adott elő. Talán ha egy-két évtizeddel tovább él, akkor vitathatatlanul a horror mesterévé válhatott volna könnyedén.”

Bár az értelmiségi Lovecraft kezd a beszámolók alapján kedvelhetőbb, szerethetőbb figurának tűnni, a furcsa tréfák sem álltak távol tőle, ha egy lányt akart megijeszteni. Különös, már-már kamaszos tréfákra is rászánta magát Lovecraft, legalább is Helen V. Sullytól nem sajnált egy kiadós ijesztegetést, aki igen csak csinos, fiatal teremtés volt. New York-i tartózkodása során jelenlétével a komplett weird fiction közösséget felbojgatta, Lovecraft szerint párbajozniuk kellett volna érte. A hölgy egyébként Clark Ashton Smith barátnőjének, Genevieve K. Sully lánya volt, aki 1933 nyarán a környéken utazott, és Lovecraft fizette ott tartózkodásának költségeit. Úgy tűnik a különös ötlekért nem kellett a szomszédba mennie, vagy a “cannabis indica”, azaz az indiai kendert hatására rászorulnia.

“Vacsora után, azon az estén elvitt engem egy temetőbe, aminek Poe-hoz volt köze. Sötét volt és elkezdett nekem egy különös, furcsa történetet elmesélni síri hangon, és bármennyire is materiális alkat vagyok, a stílusában, a sötétben felvillanó különös fények amik a síroknál felvillantak annyira megviselt, hogy elkezdtem kirohanni a temetőből, amíg ő a sarkomban loholt, és csak az járt a fejemben hogy nekem kell előbb az utcára jutnom, mint neki, vagy bármi is volt mögöttem, mielőtt elkapna. Elértem egy utcai lámpát, remegve, lihegve, szinte könnyezve, míg ő különösen nézett rám, szinte diadalittasan. Nem mondott semmit. Másnap elmentem, és megköszöntem kedvességét.”