Egy kép többet mond ezer szónál, de vannak elbeszélések, amiket ábrázolni, bemutatni szinte lehetetlen homályosan megjelenő, de a lélekig hatoló borzalmuk miatt. Lovecraft nagymestere volt az olyan borzalmak megteremtésének amiknél az „elmondhatatlan” kifejezés nem csak egy elcsépelt kifejezés, egy túlzó jelző, hanem valóban emberi szavakkal, kifejezésekkel képtelenség elbeszélni, leírni. Az álmok ilyenek, fejünkben hiába van ott egy éles kép, elmesélni sokszor nem tudjuk, nem csak fátyolosságuk, hanem leírhatatlanságuk miatt. Egy Bunuel film hiába álomszerű, cselekménye elbeszélhető, sőt, elemezhető is. Az álmok szimbolikájának értelmezésével csak kísérletezni lehet, egy-egy válasz rájuk akár félrevezető és téves lehet, és akkor még nem is beszéltünk a rémálmokról, amik után az ébredéskor nem csak egy sejtelmes emlékünk van, hanem húsba hatoló élményünk is. Lovecraft rendszeresen álmodott, nem tudott elszunyókálni pár pillanatra enélkül, hogy az ne tartalmazzon valamilyen tudattalan ábrándot, ez pedig egy olyan írónak, aki a fantasztikumot mindig is előrébb helyezte a valóságnál, egy igazi hajtómű az alkotáshoz. De Lovecraft nem csak ezekből az élményeiből táplálta a horrorisztikus leírásokra éhező lapokat, hanem a festményekből is. Novelláiban leginkább Doréra és Fuselire hivatkozik.

Gustave Doré és Henry Fuseli hátborzongató alkotásaik a romantikus festészet lidércnyomásos oldalát reprezentálták. Sötét angyalok, és a végtelenbe nyúló feketeségből előbukkanó nyomasztó kreatúrák tarkíthatják a festmények és metszetek élvezőinek éjszakai fantáziáját, nem csoda ha Lovecraft is ihletett merített belőlük:

„…mert egy igazi művész ismeri a borzadály valódi anatómiáját és a félelem fiziológiáját – a pontos vonalakat és arányokat, melyek kapcsolatban állnak a rejtett ösztönökkel vagy a rettegés örökletes emlékeivel, valamint a megfelelő színkontrasztokat és fényhatásokat, melyek felkeltik az idegenszerűség szunnyadó érzetét.„ – Részlet, a Pickman modelje c. novellából.

Gustave Doré (1832-1883), strasbourgi születésű francia művész leginkább fametszeteiről ismert, de szobrászként és festőként is is tevékenykedett. Nem elég hogy már 13 éves korában litográfiákat készített, de 14 évesen már publikálta is első albumát, Les travaux d’Hercule (Herkules munkálatai) címmel, 15 évesen pedig már karikaturistaként alkalmazta Charles Philipon, a Journal pour rire szerkesztője. Az autodidakta zseni 17 évesen már ismert művész volt, majd 1861-ben 29 évesen megkapja a Francia Köztársaság Becsületrendjét is. 1852-től 1883-ig, a haláláig 120 művet illusztrált, amelyek Franciaországon kívül Angliában, Németországban illetve Oroszországban is megjelentek. A Don Quijote grafikái olyan jól sikerültek, hogy mind a mai napig az általa megrajzolt módon ábrázolják a címszereplőt, és annak fegyverhordozóját, Sancho Panzat. Rabelais humanista történetének, a Pantagruelhez is készített nyugtalanító hatású, groteszk metszeteket, illetve Poe Hollójához, és La Fontaine meséihez is. A bibliai témájú alkotásai talán a legismertebbek, mint például Dante Isteni színjátéka, avagy Milton Elveszett paradicsoma, amivel Lovecraft is találkozott, amiről egy Rheinhart Kleinerhez írt levelében így emlékezik vissza, amikor az éji huhogányokkal kapcsolatban ír.:

„A lehető legborzalmasabban leírható rémálmaimat olyan dolgok népesítik be, amiket én éji huhogányoknak kereszteltem el, ami egy általam kitalált szóösszetétel. Ébredés után kezdtem megalkotni őket (persze ezen figurák ötlete a Doré által illusztrált díszkiadásos Elveszett Paradicsom-ból jöttek..) Álmaimban elragadnak és az űrön át hurcolnak észveszejtő sebességgel, miközben gyűlöletes szigonyaikkal átszúrnak. Több mint 15 éve nem láttam éjszakai huhogányt, de amikor félálomban elkalandozom a gyermeki gondolatok tengerén, belém tud hasítani a félelem, és az ösztönös szándéka annak hogy ébren maradjak.” – részlet a A Dreamer and a Visionary: H P Lovecraft in His Time című könyvből, szerző: S. T. Joshi

Rheinhart Kleiner (1892-1949) az egyik legrégebbi levelezőtársa volt Lovecraftnak, akit a The Conservative című általa szerkesztett folyóirat 1915-ös első számán keresztül ismert meg. Kleiner rá akarta venni, hogy gondolja újra nézeteit az irodalommal, és a társadalommal kapcsolatban. Kleiner a tehetséges és érzékeny poéta inspirálta Lovecraft költői énjét, több verset is írt neki, beszámoltak egymásnak álmaikról, és a világról alkotott elképzeléseikről. Az éji huhogányok. Ezek az arctalan, denevérszárnyű sovány lények Lovecraft egyik legkorábban kitalált teremtményei, amiket öt éves korában álmodott meg, miután meghalt az anyai nagyanyja. Ezek a lények szerepelnek a Fungi From Yuggoth huszadik szonettjében, és a Zarándokút Kadathba című novellában is szerepeltek:

„…a széles durva vonások a falon hevenyészettek és kezdetlegesek voltak, és teljesen elnyomta őket a sok apró kép, amely a lehető legízléstelenebb módon ábrázolt mindenféle szarvas, szárnyas, karmos, kunkori farkú lényeket…”

“Tudta már hogy ez a hasonlóság több puszta véletlennél, mert ezek a faliképek bemutatták félelmes lakóikat is; e denevérszárnyak, görbe szarvak, tüskés farkak, nyúlkáló mancsok és gumiszerű testek nem voltak ismeretlenek előtte. Találkozott e némán röpködő-markolászó fajzatokkal korábban is; ezek a Nagy Szakadék értelem nélküli őrei, kiktől még a Nagyok is tartanak, mert nem Nyarlathotepet uralják, hanem a tiszteletre méltó Nodenst. Ők a félelmetes éji huhogányok, akik vég nélkül röpködnek Pnath völgye és a külső világ között, és sohasem nevetnek vagy mosolyognak, mert nincs arcuk.„

Úgy vélem nem kell nagyon megerőltetni a fantáziánkat, hogy lássuk a harcos angyalok arctalan figuráiban azokat a lényeket, amiket Lovecraft-ot is kísértették, főleg ha Lucifer denevérszárnyaira gondolunk, vagy Dante Isteni színjátékának ezen grafikájában egy olyan kozmikus örvényt, ami akár a Szín az űrből titokzatos kútjának fenekéről is visszapillanthatna. Műveiben is hivatkozik Doréra, A Pickman modelljében többek között őt és Fusellit is említi mint olyan művészeket, akik képesek a fenti idézetben leírt idegenszerű borzalmat érzékeltetni. A Dagonban lévő monolitról úgy ír, hogy delejező erejét Doré is megirigyelhette volna. A Red Hook főszereplőjének, Malone-nak a világlátását úgy mutatja be, mint egy Doré festményt, hogy az általános dolgokban rejlő apró részletekben bújhat meg valami szörnyűség.

„És ezen a monumentális fantáziaképen Malone nagyon gyakorinak látta azt a vonalvezetést, amely Gustave Doré finomabb, kevésbé erőteljes metszeteire emlékeztette: ha ezeket elég sokáig nézi az ember, a legközönségesebb, mindennapos formák egyszerre csak hátborzongatóvá válnak; valami iszonyatos és megnevezhetetlen sejlik fel mögöttük.„

Még a Rettenet a múzeumban is előbukkan Doré, miszerint a viasz szobrász képzelete hozzá és Sime-hoz mérhető, és a Suttogás a sötétben végén az elbeszélő lidércnyomásos hazamenekülése egy Doré-i metszethez illő.

A félelmetes festmények rajongóinak azt hiszem nem kell bemutatnom a svájci Henry Fuseli-t (1741-1825), aki a rémálmok és a természetfeletti által ihlette alkotásaival okozhatott a maga korában álmatlan éjszakákat, leghíresebb festménye a Rémálom, ami szó szerint a lidércnyomást, az alvási paralízist mutatja be, amivel a rossz alvó hírében álló Lovecraft is találkozhatott. Fuseli eredetileg Johann Heinrich Füssli néven látta meg a napvilágot, de olaszországi tartózkodása idején egy taljánabb csengésű nevet választott magának. Nem szeretett tájképeket, sem pedig portrékat készíteni, festőként a természetfeletti izgatta, és az eltúlzott ábrázolások, Michalangelo lovas szobrait is rossz időben, és villámlások közepette szerette szemlélni, diplomamunkája is Thort ábrázolta, ahogyan megküzd a világkígyóval. Fények és árnyékok játékával festett, kevés színt használva. Kitűnően beszélt angolul, olaszul, franciául és németül is. Tanítványa volt a szintén kitűnő William Blake is.

A Szín az űrből novella végén lévő kataklizmát is egy Fuseli vízióba illő jelenetként meséli el. Fuseli groteszk figurái, boszorkányai, Shakespeare legijesztőbb jeleneteinek prezentálásai mind lehettek Lovecraft fantáziájának motorjai.

Nagy tömegben nyomorgó fantázia lények, emberek, és képzelt világok félelmetes alakjai jelennek meg Lovecraft legkedvesebb festményeiben, és volt olyan nagyvonalú, hogy nem csak a klasszikusokra hivatkozott műveiben, hanem kortársaira is. Újabb példa arra hogy micsoda úriember volt, és támogatta azokat akiket elismert: Sidney Sime-ra és Anthony Angarolara is szeretett utalni műveiben, akiket szintén megemlít a Pickman modeljében, a Medusas Coilban, a Horror at the museumban, illetve a Cthulhu hívásában is hivatkozik rájuk mint akiknek a festményeikbe illene az abban szereplő Vudu szertartás. Sidney Sime (1865 – 1941) késő viktoriánus alkotó fantasztikus, és szatírikus alkotásairól ismert. Eleinte főleg fekete-fehérben alkotott, újságok számára, később kezdett el színesben dolgozni. Horroral kapcsolatos munkáival kapcsolatban William Hope Hodgson történet a The Ghost Pirates-et lehet megemlíteni és Arthur Madsentől a The House of Soul-t. Legnépszerűbb illusztrációit Lord Dunsany-nek készítette. Lovecraft, így írt egy Robert H. Barlownak szánt levelében:

„Igen! Sime pompásan működött együtt Dunsanyval, hogy az megoszthassa bizarr és egyedi látomásait, ahogyan erre kevesek képesek. Öreg ember, többnyire visszavonul az aktív munkától, jelentős mértékben piszkálgathatta őt, hogy megkaphassa azt a pár illusztrációt, ami kellett neki!”

H. Barlow (1918 – 1951) gyermekkora óta rajongott Lovecraft írásaiért, hat történetet írtak meg együtt és Lovecraft halálakor őt jelölte meg szerzői jogainak örököséül. Rengeteget leveleztek, Lovecraft inspirálta Barlowot hogy író legyen belőle, többször járt nála Floridában, ami a szívéhez nőtt. A fiatal férfinak fontos volt barátjának munkássága, segített neki legépelni műveit, és azokat kiadni.

Sime mellett Anthony Angarolát (1893 – 1929) is elismerte, aki modernista művész volt, a bevándorlók nehézségeit vetette vászonra, és a városi élet nyomorúságát. A lelkesedés itt kölcsönös volt, de sajnos eredménytelen maradt: Angalorának tetszettek Lovecraft művei, és szeretett volna grafikát készíteni azokhoz, de erre már sajnos korai halála miatt nem került sor. Művei a múzeumok állandó kiállításainak részei. Lovecraft így emlékezett vissza Angalorára egy levelében, amit a költő barátjának Richard Ely Morse-nak írt:

„ Sajnálattal hallom Angalora halálhírét. Majdnem illusztrálta a Kívülállót, amit miután elolvasott, elmondta Write-nak hogy ő akarná illusztrálni, annak ellenére hogy már elkészült a grafika, és ki lett fizetve!”

Richard Ely Morse (1909 – 1986) könyvtáros volt, és lelkes olvasója Lovecraft műveinek, Samuel Loveman mutatta be őket egymásnak New Yorkban. Egy verses kötete jelent meg, amit így ajánlott Lovecraftnak:

„Howard Lovecraftnak, a Nagy Mesternek, viszonzásul kegyes barátságáért és kedvességéért, illetve irtózatos élményeimért amiket költeményei és történetei okoztak, tisztelettel és csodálattal: Richard Ely Morse”