Most, hogy kissé már sikerült megkapargatnunk a bizarro irodalom felszínét Lovecrafti szemszögből nézve, vessük bele magunkat valamivel mélyebben a témába és vegyük górcső alá Jordan Krall néhány munkáját, kezdve az egyik leginkább megkapó címmel és borítóval megáldott Squid Pulp Blues című kötettel.
Sokat gondolkodtam azon, hogy foglalkozzak-e itt ezzel a könyvvel egyáltalán, hiszen a sorozat bevezetőjeként írott esszé egyik forrása egyfajta Lovecrafti bizarroként hivatkozik rá, azonban a dolog mégsem annyira egyszerű, mint amilyennek első ránézésre gondolhatnánk. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy vannak az olvasók között olyanok, akik a könyv végigpörgetése után ezzel a kijelentéssel vitába szállnának, részben talán jogosan is, hiszen Krall munkássága a korábban bemutatott könyvekkel ellentétben erősen pengeélen táncol. Köteteinek többségében ugyanis a Lovecrafti rokonság rendkívül indirekt módon jelenik meg, és történeteinek nagy részében az író nem használ HPL életművére vonatkozóan szinte semmiféle közvetlen utalást sem. Ettől függetlenül úgy érzem, Krall, mint a bizarro zsáner egyik kiemelkedő alkotója, mindenféleképpen megérdemel egy cikket, hiszen ha munkáiban nagyon ritkán jelenik is meg kimondottan Lovecraft univerzumának valamely entitását érintő, direkt utalás, azért kis túlzással mondhatjuk, hogy a kozmikus horror modern, groteszk irányzatának egyik meghatározó, úttörő alkotója. Mesterien bánik a megfoghatatlan iszonyattal, és kiválóan alkalmazza történeteiben a háttérben meghúzódó, kézzel foghatatlan borzalom kínálta lehetőségeket.
Squid Pulp Blues című, három, egymáshoz több szálon kötődő kisregényt egybefűző kötetének esetében a cím és a borító elsőre azonban talán kissé megtévesztő lehet. A csápos, ballonkabátos detektív figurájából erős Lovecrafti kötődésre (is) következtethetünk, azonban a Cthulhu-mítosz fanatikusait kissé el kell, hogy keserítsem, konkrét utalást HPL munkásságára egyik történetben sem találhatunk. Van azonban valami, ami miatt mégis egyfajta Lovecrafti műként tekinthetünk Krall kötetére, és ez nem más, mint a könyvben szereplő történeteket körüllengő, hátborzongató atmoszféra.
A Squid Pulp Blues világában végig sötét, ismeretlen erők munkálkodnak a színfalak mögött, az első oldaltól az utolsóig érezzük valami monumentális, földöntúli gonosz jelenlétét. Krall kiválóan építi fel a bizonytalanságból eredeztethető borzongást, és mindezt az átlagos kisvárosi életbe vegyülő szürrealista képekkel tárja az olvasó elé. A New Jersey állambeli városkában, Thompsonban játszódó történetekben találkozhatunk deformált háborús veteránokkal, törpenövésű prostituáltakkal, lábfetisiszta stricikkel, bélműködésük szabályozására képtelen gengszterekkel, az apokalipszis szamárcsikójával, illetve egy nővel, akinek maga sem tudja hogyan, de eltűntek a lábai. És habár úgy tűnhet, sokuknak nem jut az olvasó megbotránkoztatásánál és összezavarásánál nagyobb szerep, azért minden egyes karakternek és eseménynek érdemes bizonyos fokú jelentőséget tulajdonítani. Krall-nál a furcsa dolgok ugyanis nem afféle öncélú történések, minden egyes bizarr jelenet és lehetetlen szereplő hozzájárul ahhoz, hogy a háttérben megbúvó borzalom egyre inkább kiteljesedjen, majd elhatalmasodjon az olvasón. Ez a fajta eluralkodó iszonyat pedig leginkább annak köszönhető, hogy a szerző nem magyaráz semmit feleslegesen.
A történetekben feltűnő furcsa karakterek és az abszurd, morbid történések megmaradnak furcsának és morbidnak, és Krall mindenféle kiegészítés vagy háttértörténet nélkül a fantáziánkra bízza, miért is történnek úgy a dolgok, ahogyan történnek az általa teremtett New Jersey-beli koszfészekben. Ezáltal megmarad a mocskos, vidéki kisváros groteszk, misztériumoktól övezett (és nem különben gyomorforgató) hangulata. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Squid Pulp Blues Thompson-ja afféle szürke ködbe burkolózott Innsmouth, amit a félig hal, félig ember hibridek helyett a háborút megjárt torzszülöttek és ismeretlen okból székletüket visszatartani képtelen elmebeteg bűnözők népesítenek be.
Hogy keményvonalas Lovecraft-rajongóknak mennyire ajánlanám ezt a kötetet, hirtelen nem tudnám megmondani, hiszen tulajdonképpen bizonyos pontokon összeérő, mégis két teljesen különböző világról beszélünk. Egyvalami azonban egészen biztos: HPL életműve nélkül (megannyi más, modern horror-szerzőhöz hasonlóan) Jordan Krall munkássága sem lenne az, ami, és tagadhatatlan, hogy a kozmikus horror nagymestere a Squid Pulp Blues megszületésére is óriási, pozitív hatást gyakorolt. Ezt természetesen maga az író sem tagadja, és amellett, hogy több, vele készült interjúban is inspirációként emeli ki és méltatja Lovecraft műveit, leginkább 2013-ban megjelent, Nightmares from a Lovecraftian Mind című novellagyűjteménye árulkodik arról, hogy Krall bizony maga is hardcore HPL-rajongó.
Az említett könyv ízig-vérig hű a címéhez, és valóban egy olyan ember lázálmaiba enged számunkra bepillantást, aki átlátja a Lovecrafti horror lényegét, érti és érzi a kozmikus iszonyat mibenlétét. Képes túllépni az utánzáson, és ahelyett, hogy újrahasznosítaná mestere karaktereit, a biztos alapokra építkezve megteremti inkább saját világát. És milyen jól teszi! A Nightmares from a Lovecraftian Mind (és tulajdonképpen Krall munkásságának nagy része) éppen attól lesz zseniális, hogy nyoma sincs az ősi isteneknek, az általuk megtestesített, időtlen iszonyatnak azonban annál inkább. Természetesen a bizarro műfajától elvárható, groteszk módon kiforgatott, modern környezetbe ültetve.
Tény azonban, hogy bizonyos szempontból Krall művészete sokkal inkább szürrelaista weird, és sokkal hamarabb juthat eszünkbe olvasás közben egy David Lynch film, mint HPL klasszikus történetei. Azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezek a valótlan (rém)álmok a hétköznapoktól teljesen elrugaszkodó szereplőikkel és valóságon túli atmoszférájukkal még mindig sokkal közelebb állnak az igazi kozmikus horrorhoz és a Lovecrafti fikció mibenlétéhez, mint az olcsó Cthulhu-kópiák és az indokolatlan csápos szörnyetegek futószalagon gyártott százai.
A két kötet tanulságait összegezve talán úgy fogalmaznék, hogy Krall munkássága az egyetemes iszonyaton alapuló, mindennapos fóbiákat és aberrációkat William S. Burroughs és David Lynch nyomdokain járó szürrealista látomásokkal elegyítő fantáziavilág. Sötét, misztikus, groteszk és visszataszító, de mindenképpen érdekes és figyelemreméltó. Leginkább azoknak ajánlanám, akik nem amiatt tartanak Lovecrafti-nek egy történetet, mert említésre kerül benne Cthulhu neve, vagy a Necronomicon. Emellett természetesen az sem hátrány, ha az ember képes túllépni azon, hogy a szexuális perverziók, a testi fogyatékosságok, valamint a szellemi aberrációk erőteljes, tabuk nélküli, kényelmetlen szituációkban történő ábrázolásától kirázza a hideg.
A cikkhez használt borítókép Jeff Powers munkája.
