Interjúsorozatunk következő áldozata Graham Plowman, írországi zeneszerző, aki H.P. Lovecraft műveinek nagyzenekari feldolgozásával lett elismert, a Lovecarfti közösségekben világszerte. Vidra Gyula tette fele kérdéseit, és Plowman hihetetlen jó kedvel válaszolt a hosszú interjú során.
Vidra Gyula: Hogy jött a gondolat, hogy nagyzenekari zeneszerző legyél?
Graham Plowman: Tanultam zongorázni kisebb-nagyobb megszakításokkal az évek során, így mindig készítettem ide-oda kisebb műveket, leírtam őket stb. Aztán jöttek a Gyűrűk Ura filmek a kétezres évek elején, amiket a zenéjükkel együtt megszerettem, és már jobban érdekelt a dolog. De mivel nem igazán volt sok lehetőségem egy stúdiót bérelni ilyen projektekre, hogy nagyzenekari műveket készítsek, 2010-ig mikortól jobban el tudtam benne mélyülni, addig megvásároltam a legolcsóbb szoftvert, amit találtam, és elkezdtem komponálni, és tanulmányozni a hangszereléseket, illetve a filmzenéket. Szóval csak 2010 óta állítok össze nagyzenekari műveket.
V.Gy.: Sosem gondolkodtál, hogy más zenei műfajt kipróbálj?
Izgatott pár elektronikus zenei sáv, és hogy egy elektronikus nézőpontot alkalmazzak a zenémben, a hibrid hangszerelés (nagyzenekari és a szintetizátor elemek keveréke), de ezen túl komolyabban nem. A hangszerelés, és a zenekariság egy eléggé nagy terület, és inkább ennek szentelném az időmet. Csináltam több bandás, és minimális stílusban is zenét, de végül mindig a nagy zenekari műveknél kötöttem ki.
V.Gy.: Van kedvenc klasszikus, vagy modern zeneszerződ?
Először is, imádom a film zenét, és annak tanulmányozását. A kedvenc film zeneszerzőim természetesen John Williams, Danny Elfman, Jerry Goldsmith, Alan Silvestri, Marco Beltrami, Bernard Herrmann… és sorolhatnám még őket. Számtalan órányi klasszikus zenét hallgattam fiatal koromban, és alkalmanként most is, de régi, nem feltétlen klasszikus zeneszerzők közül, akiket szeretek az Sergei Rachmaninoff, Beethoven, Liszt Ferenc és Tchaikovsky… és most is sorolhatnám még tovább.
V.Gy.: Milyen zenét kedvelsz, mi inspirál, honnan jönnek az ötletek?
Szeretem a filmzenéket (ami lényegében több stílus) – a művészetét annak, hogyan kerül a zene képre. Hallgatom olyan filmek zenéjét, amiket nem láttam, és elképzelem, milyen lehetnek a jelenetek. Tanulmányozom a filmzenéket (hangszereléshez), és az ötletek gyakran „jelenetek” alapján vannak, amiket a fejemben elképzelek, vagy amiket Lovecraft sztorijai ihlettek, elképzelek egy hangulatot, egy jelenetet, vagy egy találkozást a történetben, amit zenésíteni lehetne, és onnan kiindulni.
V.Gy.: Van valakivel akivel szívesen együtt dolgoznál?
Ez könnyű, horror játék készítőkkel, és film alkotókkal! Ha egy konkrét személyre gondolsz, az már egy nehezebb dolog. Reálisan nézve, más zeneszerzőkkel, akik csak a háttérben dolgoznak kicsi projekteken, van jó néhány zeneszerző azon szociális média köreiben, amiben én is vagyok, és klassz lenne bármelyikkel együtt dolgozni. De elég nagy a versengés így is, amilyen sokan egyedül dolgoznak.
V.Gy.: Mi az az elismerés, amire leginkább büszke vagy?
Mindegyikre! Haha! Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire méltányolom, hogy a rajongók meghallgatják, és vásárolják a zenémet. A Lovecraft rajongók különösen lenyűgöznek. De amit megjegyeznék még, az, hogy megcsinálhattam az Arthur & Merlin című filmnek a zenéjét, és ott lehettem tavaly a film londoni premierjén. Az emberek szerették a zenéjét, úgy érezték a film szerves része. Ezt nagyszerű volt hallani.
V.Gy.: És melyik az a munkád, amire a legbüszkébb vagy?
Ez nehéz, ez egy döntetlen az Arthur & Merlin filmzenéje, és a nem olyan régen befejezett „Fungi From Yuggoth and Other Poems” CD között, amit Will Harttal készítettem a Fedogan & Bremer lemez kiadónak.
V.Gy.: A honlapodon vannak elismerések, arról milyen gyorsan dolgozol. Mennyi idő alatt írsz zenét?
Ha a médiának komponálsz, gyorsan kell dolgoznod. Az embereknek határidejeik vannak, és van hogy újra kell kezdeni a munkát, vagy apró dolgokat kell megváltoztatni pár óra alatt. Amikor nincs határidőm, egy művön napokon át tudok dolgozni, vagy akár hetekig is eltudom nyújtani a munkát. De ha muszáj, két óra alatt elkészülök egy darabbal.
V.Gy.: Több időt töltsz a saját szerzeményeidre, vagy inkább a felkérésekkel foglalkozol többet?
G.P.: Ugyanannyit, ha csak nincs egy szoros határidőm (mint amikor az Arthur & Merlinen dolgoztam). Annyi időt töltök egy zenei sávval, amennyi időt kell, ameddig nem vagyok vele elégedett. Van amikor több időt kell foglalkozni egy felkéréssel, mert olyan igényeket kell teljesítened mint például az ütemezés, szokatlan hangszerek használatát, vagy megpróbálni kreálni olyan apró hangulatokat és érzéseket amiket a megrendelő megkíván. Ez általában megkövetel pár kérdést oda-vissza, hogy megtaláljuk mire is gondol a másik, mi jár a fejükben, és addig dolgozni, amíg meg nem hallják a várt zenét.
V.Gy.: Sok ambient zeneszerző és metál banda csinál Lovecraft témájú zenét. Amikor dalszöveg is van, általában véletlenszerűen megjelenő kozmikus borzalmakról, és ősi istenekről énekelnek, vagy írnak egy dalt egy konkrét novellából. Hogyan definiálnád a “Lovecraftiánus” zenét?
G.P.: Momentán a „Lovecraftiánus” zene többféle stílusban érkezik hozzánk. Metál, nagyzenekari, elektronikus ambient, és egyebek. Mind nagyszerű, és megvan a helyük. Személy szerint én Lovecraft munkásságának (korai 1900-as évek) korszakához kötöttem, milyen hangszereket használok zeneszerzéshez, ezzel egy űrt akartam kitölteni, hogy olyan eszközökkel készüljön a zene, amik az ő idejében is elérhetőek voltak, amikel akkoriban dolgoztak. Nagyon kevés szintetizátort használok, általában a háttér hangok, effektek és más fejlettebb technikák olyanok, amiket használok, hogy azok zenekarral is megszólaltathatok. A zene legyen befogadható, nem pedig túlságosan furcsa és különcködő. Használok néhány hangnem nélküli elemet, de ezek nem uralják a zenét, jobban kedvelem a melódiát, a hangulatot és az atmoszférát, egységes arányban, mint hogy szimplán csak „furcsát” írjak. Nem hiszem, hogy a „Lovecraft” zenének lenne egy fajta jellemzése. Az emberek maguk definiálják a stílus kiválasztásával, azzal milyen zenét használnának a művei alapján, ahogyan ők meghatároznák.
V.Gy.: Hogy jött az ötlet az eszedbe, hogy háttér zenét készíts a The Houndhoz, amit William Hart felolvasott?
G.P.: Ez a „Fungi From Yuggoth and Other Poems”-es közös munkánk után készült. Willnek nagyszerű hangja van, és korábban készített több felvételt is Lovecraft munkáiból. Megkérdezte, csinálnék-e háttér zenét az egyikhez, és a The Hound volt az egyik rövidebb anyaga, amivel jó volt dolgozni.
V.Gy.: A zene az eredeti íráshoz készült, vagy Hart hangja, és olvasási stílusa inspirált?
G.P.: A felolvasáshoz komponálódott, ez volt a kulcs, hogy olyan zene készüljön, ami passzol a hanghoz. Így készült a „Fungi” CD is. Segíti a zene emelkedését, süllyedését amennyire szükséges, és közvetíteni, fokozni a felolvasás hangulatát, amennyire ez lehetséges.
V.Gy.: Könnyebb zenét készíteni így, vagy nehezebb, mert olvasás miatt megkötés van?
G.P.: Úgy éreztem ez egy egyszerűbb folyamat. Követned kell egy hangulatot, kap a mű egy nyomvonalat, amin csak végig kell haladni. A trükk, hogy követed ezt a vonalat, és a szemed rajta tartod, néha trükkös megtalálni a pontos hangulatot, de amikor nem működik, az egyértelmű, aztán addig igazgatod, amíg el nem találod. Ez egy jó módja a munkának. Ráadásul több zenét tudsz így írni rövidebb idő alatt, amíg nem tűnik túl melósnak. A beszédhangot úgy kell kezelni, mint egy hangszert.
V.Gy.: Az “A Fungi From Yuggoth” borítóját Jon Arfstrom készítette, ez egy korábbi munkája, vagy kifejezetten a lemezhez készítette? Tavaly 2015-ben hunyt el, decemberben, elképzelhető hogy ez volt az egyik utolsó munkája?
G.P.: A borító használatához engedélyt kaptunk Jon Arfstrom műveinek jogi tulajdonosaitól, ez egy híres, korábbi festménye Lovecraftról. Sajnos Jon akkor hunyt el miközben az alkotásának használatához kértünk engedélyt a jogi tulajdonosoktól. Büszkék vagyunk, hogy a munkáját használhattuk a CD-hez.
V.Gy.: Amikor a “The Horror of H.P. Lovecraft” albumot hallgattam a bandcamp oldaladon, felfedeztem a Psycho c. film eredeti zenéjét, amit korábban a Re-Animátor filmhez is felhasználtak, és valamikor a szerzeményed úgy hangzott, mint Danny Elfman, vagy a Donnie Darko zenéje, én ennek nagyon örültem, mert szeretem őket. Ihletődtél belőlük, vagy csak véletlen?
G.P.: Danny Elfman igen csak inspirálódott Bernard Herrmanntól, Herrmann írta a Psycho zenéjét, a Re-Animátor pedig híresen (hírhedten) felhasználta ezt, mert Stuart Gordon megkérte a filmzene íróját, hogy „másolja le”. Amikor elkészítettem a Re-Animátor booktrackjet (könyvzenéjét), (aminek teljes anyaga megtalálható a “The Horror of H.P. Lovecraft” albumon) a fő témájának egy része ebből ihletődött viccből. De amíg a film zenéje bolondos, és mókás, én beletettem egy kevés kórust és horrort hogy elmozduljon ebből a hangzásból. Danny Elfman rajongójaként tanulmányoztam a filmzenéit, és inspirálódhadtam belőle (és Herrmannból is). A „Fungi” CD egyik verse, az extra tizenkettőből, a „Hallowe’en in a Suburb”, az konkrétan Elfman hangzásából ihletődött.
V.Gy.: Talán egy kicsit szentimentális, és nem Lovecraftianus kérdés: Lovecraft “legzeneibb” szereplője Erich Zann, aki a világot próbálja megvédeni a kozmikus szörnyektől, a zenéjével. Ez csak egy egyszerű horror történet, vagy van esetleg mélyebb értelme, miszerint magunkat és barátainkat boldogabbá tudjuk tenni a zene segítségével, és nyugalmat találhatunk, ha hallgatunk valamit?
G.P.: Egyetértek. A zenének megvan ez az ereje, és bár nincs rálátásom Lovecraft mit szerethetett a zenében, erre valószínűleg ráérzett. Lovecraft annyira találékony, annyira kreatív volt, a történeteinek mélyebb értelmezései vannak, vagy legalábbis az olvasókat mélyebb szinteken elgondolkodtatja, hogy az emberiségnek milyen helye is van az világegyetemben. A történetei ezért nyűgöznek le minket mind a mai napig. Úgy vélem Erich Zann meséje egy másik kreatív módja annak, hogy érzékeltesse azt, amit nehéz meghatározni (a zene elismerése, vagy a zene miatt hogyan tudunk „érezni”), vagy akár azt mutassa be, hogy a zenének rejtett erői vannak.
Mi volt az első Lovecraft írás, ami egy szerzeményre inspirált?
G.P.: Az Őrület hegyei volt az első, és ez volt a legelső, amit olvastam. Egy jó naggyal akartam kezdeni. Évekkel ezelőtt írtam meg az eredeti verzióját, de azóta, felfrissítettem, meghosszabbítottam, hogy a többi zenekari darabomhoz illeszkedjen.
V.Gy.: Melyik történet a kedvenced?
G.P.: Van több is, de ha választanom kell, akkor megint az őrület hegyeit mondom. A hossza, az ötletek, és ahogy felépül a történet tetőpontja, az mutatja meg hogy Lovecraft a mestere volt a narratíva készítésének, ami végül teljesen beránt. Ez inspirálta A Dolog című filmet is, a pazar horror filmet 1982-ből.
V.Gy.: Tervek a jövőre?
G.P.: Van pár cucc amiről most nem beszélhetek egyelőre, de Lovecrafti zenével kapcsolatban annyi, hogy tervezek készíteni egy nagy szabású munkát ami a „The Dream-quest of Unknown Kadath” alapján készül.
V.Gy.: Mit üzennél a magyar Lovecraft közösségnek, a zenészeknek, vagy csak szimpla zene szerető olvasóknak?
G.P.: Csodás látni Lovecraft hatását, hogy közösségek és más nemzetek mind ösztönződnek és szeretik ugyanazon munkákat. Visszagondolva, a mélyebb jelentéssel kapcsolatban az emberiség helyének a világegyetemben, nem számít, az emberek honnan jönnek, az eszmék, ötletek elérnek mindenkit. Zenészek, akik ihletődtök a munkáiból, írjatok zenét továbbra is. Egy olyan időszakban élünk, amikor Lovecraft munkái és inspirációja mindenkit feltölt. Évekkel ezelőtt nehéz lett volna elmagyaráznom ki az a Lovecraft, de ma, ha megemlítem a nevét, azt válaszolják: „Ó, igen, hallottam róla, nagyszerű!”
Vidra Gyula
