Hypnos – ajánló

Feltöltve: 2016/05/22
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

H.P. Lovecraft 1922. márciusában készült el Álom-ciklusának újabb rövid történetével, melynek a Hypnos címet adta. Nyomtatásban először a The National Amateur magazinban jelent meg 1923. májusában, amit Harry E. Martin szerkesztett. Érdekesség, hogy a magazin „elvileg” még ma is beszerezhető közel 600 dollárért, ám azonban ennek hitelességét sajnos nem ál módomban ellenőrízni.

A Hypnos az első megjelenést követő évben, az alig egy éves Weird Tales magazin összevont, tavaszi számában (május-június-július) is megjelent, aminek a borítóját R. M. Mally, a belső illusztrációt pedig William F. Heitman készítette. A magazinnak ezt a számát még Edwin Baird szerkesztette. Itt megnézheted az eredeti magazinból készült Hypnos másolatot (PDF), az egész magazinból készült replikát, pedig akár meg is vásárolhatod. (Ahhoz képest, hogy replika, elég borsós ára van.)

Lovecraft a történetet barátjának és levelezőtársának Samuel Loveman-nek ajánlotta, aki nagy hatással volt Lovecraftre és írásaira is egyaránt. Randolph Carter titokzatos okkultista barátját Harley Warren-t, Lovemanről mintázta, ahogy Cartert pedig önmagáról, visszaköszön a baráti kapcsolat. Személyes barátjaként lenyűgözte Loveman hihetetlen könyvgyűjteménye, ami első kiadású ritkaságokat és még ősnyomtatványokat is rejtett; a titokzatos okklutista karakter. Az élet fintora, hogy Loveman élete során kénytelen volt eladni a gyűjteményét, hogy kiegészítse igen csak alacsony anyagi forrásait.

Magyar fordításban először 2002-ben jelent meg az Átjáró magazinban, a fordítást Kabdedó Flórián készítette, később természetesen megjelent a Szukits Kiadó Lovecraft gyűjteményélnek második kötetében, amit Galamb Zoltán fordított.

A Hypnos mintapéldájaként említhető Lovecraft írói szellemiségének, idegen és ellenséges világ az univerzumban, amiről csak töredék információkat tudhatunk meg, de meg nem ismerhetjük és a történet végén ismét nyitva marad a kérdés, melyik világ is a valóság.

Ne hagyd ki ezeket se!

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...