Pető Zoltánnak tavaly jelent meg a TBA Könyvek kiadásában a Rejtett hold című, bemutatkozó vers és novelláskötete (ebook), amely ingyenesen letölthető a Dunwich Market vegyesboltból. Lord Dunsany és Clark Ashton Smith világa elevenedik meg Zoli művészetében, novellái más időbe és térbe kalauzolnak el minket; a Pilis-tetőn, valahol a Mackó-barlang, a Teve-Szikla, vagy a Nagy-Kevély közelében létezik egy átjáró.

Pető Zoltán A Pilis-tetőn című novellája a Black Aether: A Mítosz elszabadul különszámában fog megjelenni. A magazin ötödik beleolvasójában ebből mutatunk egy részletet.

* * *

Pető Zoltán

A Pilis-tetőn

– Szóval felébredt? – kérdezte Pálfalusy Kisst, miután megkavarta rettenetesen elcukrozott kávéját. Ők ketten, mint rendesen, most is a Prága kávézóban ültek, nem messze a Kálvin tértől, szemközt a Szabó Ervin Könyvtárral, amelyet az egyetemisták végeláthatatlan nemzedékei használtak étkezésre, alvásra, evésre és egyéb dolgokra a könyvkölcsönzés, és az olvasás mellett.

Kiss élvezettel beleivott a kávészerű cukorlébe, miközben Pálfalusy fintorgott. Soha nem értette, a barátja hogyan képes ekkora élvezettel fogyasztani ezt a jobb sorsa érdemes italt. Egy presszókávéba öt kanál cukor? Miért éppen öt? Még az egyetem előtti időből ismerték egymást, és volt egy harmadik ismerősük is, Demeter Zoli, akit Pálfalusy mutatott be Kissnek miután összebarátkoztak egy olvasószemináriumon.  Mindhárman negyedévesek voltak és a szigorlatra készültek: a vizsga alig egy hónap múlva volt esedékes, azonban Demeter, minden bizonnyal képtelen volt készülni rá, mert két hete kórházban feküdt a közösen tett éjszakai kirándulás miatt.

– Felébredt igen – kezdte Kiss –, de ez az üzenet olyan, mintha Demeter megőrült volna. Amikor felébredt a kómából és beszélt hozzám, akkor azt hittem, hogy mindez csak az esés utóhatása, de most már tudom, biztos, hogy nem normális!  Persze, reménykedem, hogy csak meg akart viccelni. Tudod, hogy Demeter mennyire szereti a groteszk vicceket. De akkor is, te tudod, hogy ez mennyire nem illik hozzá! Sem a hang, sem az a stílus! Ami meg a levelet illeti. Itt van, kinyomtattam, olvasd el.

Pálfalusy átvette barátjától a kinyomtatott papírt, hümmögött és szemével átfutotta az irományt. Több mint öt oldal volt.

– Biztos, hogy itt olvassam el? – kérdezte.

– Ne, talán ne is itt. Majd otthon olvasd el. Hosszú lenne.

– Rendben… És akkor be is mentél hozzá?

Pálfalusy komótosan szürcsölni kezdte a kávénak már nem nevezhető valamit, és közben úgy méregette a nevét meghazudtolóan óriási termetű Kisst, mintha az, valami számára egyelőre ismeretlen okból át szeretné őt ejteni. Demeter két héttel ezelőtti viselkedése persze őt is éppúgy meglepte, ahogyan mindenki mást meglepett volna. Ezt ugyanis végképp nem várták volna a visszahúzódó, egyébként igen jó kedélyű barátjuktól. Az, hogy Demeter végül miért ugrott le egy kétségbeesett kiáltás követően a peremről, egyelőre rejtély volt, mint ahogyan az eszement tettet megelőző, különös húzódozásának az eredete is.

Ők hárman, ismeretségük három éve alatt már bejárták a Mátrát és a Börzsönyt, a nyáron pedig a Budai-hegységet is. Ezekre a kirándulásokra alkalomadtán elkísérte őket Veronika is, Kiss földrajz szakos barátnője, aki a prehisztorikus Pannon-tenger flórájáról és faunájáról írta szakdolgozatát. A Pilis-tető – ez a tekintélyes mészkőkúp – merészen magasodott Budapesttől nem is messze, akár egy partra vetett, óriási cet háta. Szép időben pazar panorámát kínált a városra, a teljes budai és visegrádi hegységre, és ha az embernek szerencséje volt, akkor felfedezhette a Duna-vonalát, sőt, elláthatott egészen Esztergomig is. A Pilis-tető eddig valahogy mindig kimaradt az útiterveikből – talán túlságosan is közel volt –, de most, hogy május végével beköszöntött a nagy meleg, egyiküknek sem volt kedve különösebben messzire menni; a Pilis-tető könnyen meghódítható célpontnak tűnt. A felkapaszkodás a nem túl meredek szerpentinen, amely Pilisszántónál indulva egyenletesen emelkedve vezetett fel a hegytető lapos, ovális platójára,  még viszonylag melegben is teljesíthetőnek látszott. Veronikának különösen tetszett az ötlet, hiszen a Pannon-tengeri lerakódás kifejezetten jellemző volt a Pilis-tetőre, és úgy gondolta, ha szerencséje van, akár kőzetmintákat is gyűjthet

Az, hogy Demeter ennyire furcsán viselkedett, amikor Kiss megemlítette neki Pilis-tetőt, mindannyiuk számára érthetetlen volt. Először megpróbálta lebeszélni a társaságot a túráról, mondván „nincs ott semmi érdekes”, végül pedig azzal kezdett érvelni, hogy nagyon sokat kell készülnie egy vizsgára, és egészen biztosan nem fog ráérni abban az időpontban, amikor a barátai mennek. Végül mégis elment, talán bizonyítani szerette volna barátai előtt, hogy nem babonás, vagy gyáva.

– Bementem hozzá igen, még a múlt szerdán – folytatta Kiss. – Már magánál volt, de csak motyogott. Összevissza beszélt mindenféle sületlenséget, valamiféle „kapukról az éjben”, meg „rettentő sípszóról”, de a felét nem is értettem. Azt mondta sajnálja, és hogy majd írni fog. Hát írt. Ne nézz rám így Gyula, nem én találom ki ezt az egészet!

– Mennyi esélyt látsz arra, hogy újra magánál lesz? – kérdezte Pálfalusy beletörődően. – Az teljesen biztos, hogy az idén már nem lesz meg neki a vizsga, és ha az őszi szemeszterben megy, akkor…

Kiss váratlan, és tőle szokatlanul ideges mozdulattal félbeszakította a barátját.

– Figyelj csak, hagyjuk most azt a vizsgát! Ilyet te még nem láttál. Részletesen kifejti azt is, hogy miért nem akart jönni, meg azt is, hogy miért lett olyan rosszul, amikor meglátta azt a madarat.

– A…a mit is? – kérdezte elkerekedett szemekkel Pálfalusy.

– A Kecskefejőt. Caprimulgus Europaeus

Pálfalusy elmosolyodott.

– Kecskefejő? Az éjszakai fecske?

– Régen azt hitték, hogy ez a madár képes felszívni magát a tehenek tőgyére, éjjel megfeji őket, reggelre pedig ellopja a tejüket. Innen a név eredete.

– Hát ez bizony, elég nagy ostobaságnak tűnik.

– Még a nagyanyám is mesélt valami ilyesmit, amikor egyszer megszólalt a hátsókertben az a békavartyogásra emlékeztető, szörcsögő-kereplő hang. Szerinte akkorára képes kitátani a csőrét, hogy belefér egy felnőtt ember ökle. Sőt, azt mondta, hogy a nyelve szőrös, és apró, hegyes kis fogai vannak!

– Aha – mondta szkeptikusan Pálfalusy. – És ettől a rusnya nagy madártól ijedt meg annyira Zoli, hogy végül le kellett ugrania? Azt hiszem, hogy ez nem valami hihető!

– Persze, hogy nem ettől a madártól ijedt meg! – legyintett Kiss. – Vagyis nem csak a madártól, de inkább nem mondok semmit, olvasd el a levelet. Aztán döntsd el te magad, hogy mindez normális-e.

Pálfalusy végül eltette a papírt. Miután megkávéztak elköszönt Kisstől, majd beült a délutáni, érdekfeszítőnek csak hatalmas jóindulattal nevezhető előadásra, amelyet az Eötvös Lóránd Tudományegyetem nagytermében tartott Dezső professzor, a kelet-mezopotámiai öntözőrendszerekről az újbabiloni korban. Pálfalusy kevéssé tudott azonosulni a tárggyal, ezért a pad alatt kihajtogatta a levelet, és olvasni kezdett.

Kedves Péter!

Azt hiszem, magyarázattal tartozom nektek. Az a legkevesebb, hogy bocsánatot kérek a viselkedésemért, amit biztosan nem vártatok volna tőlem. Ami azt illeti, én sem vártam volna magamtól, de tudod Péter, van itt még valami más is. Valami, amiről eredeti szándékom szerint nem szerettem volna neked beszélni. Kérlek, hogy ne mondd tovább Gyulának, de neked le kell írnom, mert megbízom benned. Le kell írnom most már részletesen, hogy mi az, ami történt, és ha hülyének nézel érte, ám legyen, nézz hülyének!

Talán még nem mondtam, de néha nagyon furcsa álmaim vannak. Különösen nyáron, amikor csillagos az ég, a növekvő hold a fenyvesekkel borított hegyek felett süt, és valahogy mindent áthat az a különös, ezüstös fátyol. Amikor kicsi voltam, mindig azt gondoltam, hogy ez a fátyol a holdból ereszkedik le, hogy megváltoztassa a dolgok színét. Az öreg Steiner mindig azt mondta, hogy ilyenkor a dolgok visszáját látjuk, nem a színét, de én soha nem értettem igazán, hogy mit is értett ezen, bár azt hiszem nagyon találó volt! Ezek az álmok nem most kezdődtek, hanem sokkal régebben, tizenhárom éves lehettem akkor, vagy maximum tizennégy.

Tudod, hogy mi nem laktunk messze a Pilis-tetőtől. Apámék háza Pilisszentkereszten van, én pedig elég jól ismertem a helyet gyerekként, szóval egyáltalán nem volt semmi félnivalóm tőle. Apámmal is voltam fent elégszer, azt hiszem, hogy többször is, mielőtt a Steiner Leventével felmentünk volna. Te nem ismerted a Steineréket, de ez most nem is lényeg, sváb család voltak. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy svábok voltak, mert a nagyapja olyan különös német szavakkal zagyválta tele a beszédét, amelyeket nem értettem, hiába voltam jó németes. Például a Schattenkopf, ezt azóta sem tudom, hogy mit jelent. Voltak még ilyen különös szavai, de ez az egy nagyon megmaradt bennem.

A lényeg azonban az, hogy Steiner Leventével elég jó barátok voltunk, és ő sokat járt odakint azzal a fura, méhészkedő nagyapjával, aki egyébként rongyos csizmában járt. Bozontos, ősz szakállába levelek tapadtak, és azt mondják, volt valami köze a régi, gazos temetőhöz, ami kint volt a Kutya-ároknak nevezett, hátborzongató helyen. Fura ember volt az öreg, nem is igazán szerettem, mert különös beszéde volt és furcsa dolgokat meséltek róla, meg hát sokat is ivott. Féltem a vasszürke szakállától, meg attól a görbe, göcsörtös nyírfabottól, amivel járt, és amibe azok a különös jelek voltak belekarcolva, amiről nem tudtam még, hogy rúnák.

Azt mondják, az unokája sokat volt kint vele a hegyekben, a Mackó-barlangnál, a Teve-Sziklánál, a Nagy-Kevélyen, szóval Levente elég jól ismerte a Pilist. Egyszer, amikor kint voltunk, azt mondta nekem, hogy van valami a Pilis-tetőn, ami baromira jó, szóval valami, amit meg akar mutatni, de éjjel kell felmenni. Fontos, hogy éjjel legyen, vagy legalábbis sötét legyen akkor, amikor felérünk, mert különben nem működik. Lámpát nem vihetünk, és csak a telő hold, meg a csillagok fénye világíthat, különben nem jelenik meg.

Először azt kérdeztem, hogy mi az, ami nem jelenik meg, de azt mondta nem mondhatja el, aztán meg azt kérdeztem, hogy honnan tudja, hogy csak sötétben működik, erre pedig annyit mondott, hogy tudja és kész. Végül rábeszélt, hogy menjünk fel, akkor, amikor elég fény van ahhoz, hogy lássuk az utat, mert szabad szemmel kell belenézni az üregbe. Annyit elárult, hogy van ott fent egy üreg, és ott van valami nagyon jó dolog elrejtve, valami, amit még a nagyapja mutatott neki. Szeretné megmutatni nekem, de csak azzal az egy feltétellel, hogy senkinek sem mondhatom el, mi az. Tudod Péter, ezzel eléggé felcsigázott, és ráálltam a dologra. Gyerekek voltunk, engem vonzott az ismeretlen, és szerettem volna megnézni éjjel is a Pilis-tetőt.

Folytatás a magazinban.

* * *

A Black Aether: A Mítosz elszabadul különszám 2021. augusztus 16-ától lesz előrendelhető. A beleolvasó a korrektúra előtti szövegből származik.

• Borítókép: Aknay Norbert – Pilis-tető reggel 7 órakor a Boldog Özséb-kilátóból (a Csodahelyek.hu Facebook oldaláról)