Ahogy ígértük, Sütő Fanni szorgalmasan fordítja a Grimm-meséket, igyekezve olyanokat kiválasztani, melyek nem annyira ismertek. Ma három mesét mondunk, ezek pedig A kéz és a kés (Die Hand mit dem Messer), A gyerekek gyilkolászósdit játszanak (Wie Kinder Schlachtens miteinander gespielt haben), és Az ellopott fillérek (Der gestohlene Heller). Három nagyon rövid tanmese, melyekben körvonalazódik némi tanulság is, ha más nem, annyi biztos, hogy nem jó ötlet elvágni más torkát.
A kéz és a kés (Die Hand mit dem Messer)
Volt egyszer hol nem volt, élt egyszer egy kislány, akinek három bátyja volt. Ők voltak az anyjuk szeme fénye, míg a lánnyal mindig rosszul bántak. Nem foglalkoztak vele, szidták, ahol érték. Minden hajnalban kikergették a mezőre, hogy a száraz földből tőzeget ásson fel, amiből aztán tűzet raktak, és azon főztek. Ha ez még nem volna elég szörnyű, a nehéz munkához egy ősöreg, tompa ásót adtak. A kislánynak azonban akadt egy csodálója, méghozzá egy manó, aki a házukhoz közeli domb mélyén lakott. Minden alkalommal, amikor a lány elhaladt a domb mellett, a manó kinyújtotta kezét a sziklás lanka alól, és átadott neki egy varázserejű kést, ami bármit keresztül tudott vágni. A lány ezzel a késsel vágta a tőzeget, és így hamar a munka végére ért. Boldogan indult hazafelé, megrakodva a nehéz tőzeggel, és amikor újra a sziklás domboldal mellé ért, kettőt kopogott, a kéz kinyúlt, és visszavette a kést. Amikor az anya észrevette, hogy a lány milyen gyorsan és könnyedén végezte a munkáját, így szólt a testvéreihez:
– Valaki biztos segít neki, különben nem lenne ilyen hamar kész!
Így másnap a testvérei a lány után osontak, és meglátták, ahogy elvette a varázserejű kést. Földre teperték, és kicsavarták a kést a kezéből. Visszatértek a sziklás domboldalhoz, aztán kopogtattak, ahogy a lány is mindig tette. Amikor a kedves manó kinyújtotta a kezét, a testvérek a saját késével csaptak le rá, és levágták a kezét. A manó visszahúzta a véres csonkot, és mivel azt hitte, a kedvese árulta el, soha többet nem látták.
A gyerekek gyilkolászósdit játszanak (Wie Kinder Schlachtens miteinander gespielt haben)
A nyugat Frieslandban található Franecker városában esett egyszer, hogy öt-hatéves forma fiúk és lányok együtt játszottak. Az egyik fiút kijelölték böllérnek, egy másikat szakácsnak, egy harmadikat pedig malacnak. Aztán kiválasztottak egy lányt szakácsnak, és egy másikat kuktának. A kuktának az volt a feladata, hogy egy kis tálkába felfogja a malac vérét, hogy azt később belefőzhessék a hurkába. Miután megegyeztek, a böllér rá is vetette magát a malacot játszó fiúra, a földre dobta, és elmetszette a torkát egy késsel, miközben a kukta a kis tálkájába annak rendje és módja szerint fel is fogta a vért.
Épp arra járt egy tanácsos, aki szemtanúja lett a szörnyű eseményeknek. Azonnal magával vitte a böllérfiút, és a polgármester házába vezette, aki rögtön összehívta az egész városi tanácsot. Meghányták-vetették az esetet, de nem igazán tudták mihez kezdjenek a fiúval, hiszen az egész egy gyerekjáték része volt. Az egyik bölcs öreg tanácsos a következő javaslattal állt elő: a főbíró vegyen egyik kezébe egy gyönyörű piros almát, a másikba pedig egy aranytallért. Ha a fiú az almát veszi el, engedjék szabadon, ha az aranypénzt, végeztessék ki. A bíró megfogadta az öreg bölcs tanácsát, a fiú pedig kacagva az almát választotta, így büntetlenül élhetett tovább.
Ennek a történetnek van egy második verziója, amely még “halálosabb”. Shoggoth szintű támogatói tartalom.
[passster password=”shoggoth”]Volt egyszer egy apa, aki levágott egy disznót, a gyerekei pedig szemtanúi voltak az eseménynek. Egyik délután, amikor játszani kezdtek, így szólt az egyik gyerek egy másikhoz.
– Te leszel a kismalac, én pedig a böllér!
Azzal fogott egy fényes kést, és átmetszette az öccse torkát. Az anyjuk az emeleten fürdette a legkisebb gyermekét, de amikor meghallotta a fia kiáltozását, rögtön a földszintre rohant. Amint látta, mi történt, kihúzta a kést a halott gyermeke torkából, és bánatában szíven szúrta a böllért játszó másik fiát. Aztán visszaszaladt az emeletre, de amíg a földszinten volt, a legkisebb fia belefulladt a fürdővízbe. A nő nagyon kétségbeesett, nem hagyta, hogy a szomszédok megnyugtassák, és végül felkötötte magát. Amikor a férje hazajött a mezőről, és látta, mi történt, annyira elkeseredett, hogy hamarosan belehalt.[/passster]
Az ellopott fillérek (Der gestohlene Heller)
Egy szép napon egy család éppen ebédjét költötte egy látogatóba érkezett barátjuk társaságában. Amikor az óra tizenkettőt ütött, a látogató szeme láttára kinyílt az ajtó, és belépett egy hófehérbe öltözött gyermek. Egy szót sem szólt, körbe sem nézett, csak csendesen a szomszéd szobába vonult. Kicsivel később visszatért, és olyan halkan távozott, mint ahogy érkezett. A második és harmadik nap is felbukkant a gyermek. Végül a vendég nem bírta tovább, és megkérdezte az apát, hogy ki az a csodaszép gyermek, aki minden délben felbukkan. Az apa azt válaszolta, hogy fogalma sincs, ő nem látott semmit.
Másnap ahogy az óra delet ütött, a gyermek ismét felbukkant, a vendég felhívta rá az apa figyelmét, de az még mindig nem látta a kisfiút, ahogy az anya és a gyerekek sem. A vendég felállt, az ajtóhoz lépett, résnyire nyitotta, és belesett. Hát látja, hogy a sápadt gyermek a padlón ül, és a deszkákat feszegeti, és a köztük lévő résekbe próbál benyúlni. A gyermek felkapta a fejét, és amint észrevette a vendéget, semmivé foszlott. A vendég szóról szóra elmesélte a családnak, amit látott, és pontos leírást adott a kisfiúról is. Az anya ekkor felismerte a gyereket, és így szólt:
– De hiszen ez a saját édesgyermekem, aki négy héttel ezelőtt halt meg!
Felbontották a padlót, és megtalálták azt a két fillért, amit a fiú az anyjától kapott, azzal hogy adja oda egy rászorulónak. A kisfiú azonban inkább megtartotta magának, gondolván, hogy majd süteményt vesz belőle. A filléreket gondosan elrejtette a padló hasadékába. Ezért nem tudott békében nyugodni a sírjában, és minden nap visszatért, hogy megpróbálja visszaszerezni azokat. A szülei odaadták a pénzt egy koldusnak, és eztán a kisfiút nem látták soha többet.
A Grimmoire, avagy tündérporba kevert kozmicizmus novellapályázatunk tekintetében mindenképpen azt javasoljuk – de inkább kérjük -, hogy ne a mesék brutalitását emeld át, ne azon legyen a hangsúly. Például használhatod úgy, hogy a gyerekek nem egy böllért lestek meg, hanem akár egy okkult szertartást, és azt utánozták a falu határában, amit észre vett egy arra járó. Egy ilyen jelenet novellaindítónak nagyon hatásos tud lenni és képes elindítani a történetet, a bonyodalmak sorát.
Legyél kreatív, egy novellában több Grimm-mesét is felhasználhatsz.
