Örömmel jelenthetem be, hogy egy újabb külsős taggal bővült a The Black Aether szerkesztősége, Sütő Fanni csatlakozott hozzánk, és egyből egy új rovattal bővítjük is a magazint. Ezentúl minden hónapban legalább egy, de ha lehetőség van rá akkor több olyan angol nyelvű cikket fogunk megjelentetni az oldalon, ami fontos, érdekes információkat tartalmaz H. P. Lovecraftról, barátairól, elődeiről, követőiről, és ezeket a cikkeket, esszéket Fanni fogja lefordítani magyar nyelvre.

Eredetileg megjelent: The New Yorker, 2017. március 9.
Eredeti cím: The complicated friendship of H. P. Lovecraft and Robert Barlow, one of his biggest fans
Eredeti szerző: Paul La Farge

1931. június 18-án egy Robert Barlow nevű fiatalember levelet küldött a horroríró, H. P. Lovecraftnak. Lovecraft csillagokon túlról érkező szörnyűséges teremtményekről szóló történetei rendszeresen megjelentek a Werid Tales ponyvamagazin hasábjain, Barlow pedig nagy rajongója volt. Tudni akarta, Lovecraft mikor kezdett el írni, min dolgozik éppen, és hogy a Necronomicon, a tiltott tudásnak Lovecraftnál többször is megjelenő kötete, valódi-e. Egy héttel később Lovecraft válaszolt, ahogy majdnem mindig tette. A becslések szerint több mint ötvenezer levelet írt viszonylag rövid élete alatt. (Negyvenhat éves korában hunyt el.)

Robert Barlow

Ez a bizonyos levél egy különös barátság kezdete volt, ami megváltoztatta Barlow életét, és Lovecraftét is, bár erről mai olvasói közül igen kevesen tudnak. Hiszen ki követi nyomon a rajongók életét?

Lovecraft híres volt a weird irodalom világában, mely kifejezést ő is népszerűsítette. Ez egy olyan kora huszadik századi műfaj volt, amibe beletartoztak a természetfelettit szerepeltető rémtörténetek, és néhány olyan mű is, amit ma science fictionnek neveznénk. Lovecraftot sokan elzárkózó természetűnek ismerték. Rövid ideig volt csupán házas, felesége az ukrajnai zsidó származású Sonia Greene, akivel New Yorkban élt. 1931-ben azonban visszatért szülőföldjére, Providence-be, ahol a nagynénjénél lakott, és szerény megélhetését más írók munkájának javításából kereste. Barlow a déli államok katonai bázisain nőtt fel, amíg apja, a hadsereg egy tábornoka, akit paranoiás képzelgések gyötörtek, le nem telepedett családjával a robosztus és könnyen védhető floridai otthonukba, ami DeLand városától mintegy tizenöt mérföldre délnyugatra feküdt.

Barlow senkit nem ismert Floridában, és nem túl sok emberrel tudott ismerkedni ott, ahol a családja lakott. Bizonyára nagyon kevesekkel egyezett az érdeklődési köre: weird irodalom gyűjtése, zongorázás, agyagszobrászat vagy éppen festészet. Kígyókra is szívesen lövöldözött, majd lenyúzott bőrükbe könyveket kötött. „Se barátaim nem voltak, se iskoláim, kivéve azt, a hálót, amit az amerikai posta fonala kötött össze.” írta 1944-ben kiadott memoárjában a Lovecrafttal töltött nyárról. Levélről levélre csalogatta be Lovecraftot ebbe a hálóba. Felajánlotta, hogy legépeli Lovecraft kéziratait. Mesélt Lovecraftnak a nyulairól. Történeteket írt, amiket Lovecraft kijavított neki. Végül 1934 tavaszán Barlow meghívta Lovecraftot, hogy látogassa meg Floridában, és az író elfogadta a meghívást. Barlow nem említette a korát, és képet sem szívesen küldött magáról, mert állítása szerint, „hólyagos volt”. Lovecraft nem kis meglepetésére egy alig 16 éves fiúval találta szembe magát, amikor DeLandban leszállt a buszról. Ő ekkor negyvenhárom éves volt.

Így találkozott tehát az idősebb író, gyűrött öltönyében, akinek Barlow szerint „egészen Dantés” arca volt és fiatal rajongója a vékony, menyét arcú fiú, aki fekete haját hátranyalta, és vastag, kerek lencsés szemüveget hordott. Barlow apja északi rokonoknál volt látogatóban, így esett, hogy Lovecraft végül hét hetet töltött Barlow-val és édesanyjával. Hogy mit csináltak ez idő alatt? Barlow azt írja, bogyókat gyűjtöttek az erdőben, rímeket faragtak nehéz szópárokra, mint például narancs és Schenectady (New York állambeli város), és a Barlowék háza mögötti tavon csónakáztak. Lovecraft élénkítőnek találta Florida klímáját. „Új embernek érzem magam, virgoncnak, mint ifjú koromban,” írta egy kaliforniai barátjának. „Kalap és kabát nélkül járok.” Barlow is kedvére való volt. „Soha nem láttam hosszú életem alatt még egy ilyen sokoldalú gyermeket,” írta. Bizonyos irodalomtörténészek úgy tartják, hogy Lovecraft titokban homoszexuális volt, de a szexualitásának legszembetűnőbb eleme az, hogy mennyire közömbös volt iránta. Exfelesége, Sonia „elégségesen kitűnő szerető”-ként jellemezte, mely kifejezést elég sokféleképpen értelmezhetünk. Nem tudunk arról, hogy Lovecraftnak a válása után intim kapcsolata lett volna valakivel. Leveleiben elítéli a homoszexualitást, és később próbálja lebeszélni Barlow-t arról, hogy homoerotikus témákról írjon. De Barlow nem az első fiatalember volt, akit meglátogatott. Ez a tisztség Alfred Galpint illeti, aki húsz éves volt, amikor Lovecraft látogatást tett nála Clevelandben. Ott tartozkodása alatt Galpin elvitte két költőhöz, Samuel Lovemanhez és Hart Crane-hez, akik mindketten melegek voltak, bár ez pusztán a véletlen műve is lehet. Galpin heteroszexuális volt, és Lovecraft jópár íncselkedő verset írt a gimnazista lányok után epekedő Galpinról.

Barlow azonban felnőtt korában aktívan, már-már nyíltan meleg volt, sőt már tizenhat éves korában tudta, milyen irányba húznak a vágyai. Van egy sor az 1944-es visszaemlékezéseiben, ami a kiadott változatban így található: „Az élet akkoriban csak az irodalomról szólt.” De a begépelt kéziratban, ami a browni John Hay Könyvtárban található, látható pár áthúzott szó is: „Az élet akkoriban csak az irodalomról szólt, a titkos vágyak kivételével, amiket tudom, hogy el kell fojtanom és melyeknek tárgya egy elragadó fiatal teremtény volt, olyan érzékenységgel, mint egy…”

1935 nyarán Lovecraft visszatért Floridába, és több mint két hónapig maradt. Barlow-val felfedezték a család házához közeli ciprus erdőt, és közösen dolgoztak egy kis faházon a tó túlpartján.  A következő nyáron Barlow Providence-be látogatott, de Lovecraftot túlságosan lefoglalták a javítások, és úgy tűnt, rossz néven vette a jelenlétét. Amikor ellátogattak Salembe és Marbleheadbe, mely városokat Lovecraft mitologizált az írásában, Lovecraft egy másik fiatal protezséje is velük tartott, a tizenhat éves Kenneth Sterling, aki épp a Harvardra készült. Ha Barlow szerelmes volt Lovecraftba, nagyon sok mindent el kellett fojtania.

Ez a valami után való vágyódás érződik az utolsó történetben, amit Lovecraftnak adott szerkesztésre 1936 nyarán. „Az éjszakai óceán” címet viseli, és egy freskófestőről szól, aki a tengerparton bérel egy nyaralót, hogy idegeit pihentesse. Úszik, sétál, a városba megy vacsorázni. Aztán egy nap titokzatos, nem teljesen emberi alakokat pillant meg, akik az óceánban úsznak. Integet nekik, de sosem tudjuk meg mik azok, vagy mit akarnak, és végül a szereplő csak annyit tud mondani „talán senki sem tudja megoldani ezeket a dolgokat – lehetetlen megmagyarázni őket.” Mintha Barlow maga is közel került volna valamihez, egy beteljesedéshez vagy a létezés egy másik síkjával való találkozáshoz, de csak a rejtély és a nem múló fájdalom marad.

Lovecraft 1937-ben hunyt el, rákban. Barlow-t, elkötelezett rajongóját, aki annyi kéziratát legépelte, nevezte meg irodalmi megbízottjának. Valószínűleg megtiszteltetésnek szánta, de Barlow-nak inkább katasztrófa volt. Lovecraftnak jó pár üzleties gondolkodású követője volt, August Derleth és Donald Wandrei könyvformába kívánták önteni mesterük történeteit. Nem voltak túl boldogok, amikor Barlow kiadta a Lovecraft gyűjteményt hetvenöt példányban. Derleth és Wandrei Lovecraft jegyzeteit követelték.

Lovecraft, Barlow és szülei

Elterjesztették, hogy Barlow ellopkodott könyveket Lovecraft könyvtárából. A weird közösség akkoriban elég kicsi volt, és a pletyka hamar lábra kapott. Clark Ashton Smith rémtörténet író még üzenetet is küldött Barlownak: „ Kérlek, többet ne írj, és ne próbálj velem semmilyen más módon sem kapcsolatba lépni. Nem szeretnélek látni vagy hallani felőled azután, ahogy szeretett elhunyt barátunk tulajdonaival bántál.”

A levél hatása, ahogy Barlow írja, olyan volt, mintha „a beleimet nagykéssel vagdosnák ki belőlem.” Száműzték az irodalmi világból, ami az életének központjában állt. Az öngyilkosság is megfordult a fejében, de végül az antropológia felé fordult. Először Kaliforniában és Mexikóban tanult, végül a Berkely-n kötött ki, ahogy Alfred L. Kroebertől is tanult, akit híressé tett Ishiről, a legutolsó kaliforniai Yahi indiánról írt munkája. 1943-ban Barlow Mexikóba költözött és vad munkába kezdett, ami majdnem az egész évtizedet felemésztett. A Yucatan félszigetre utazott, hogy a majákat tanulmányozza, és nyugat Guerreroba, ahol a Tepuztekeket kutatta. A Mexikóvárosi egyetemen antropológiát tanított, alapított két tudományos folyóiratot, és publikált közel százötven cikket, röpiratot és könyvet.

Barlow már átadta Lovecraft összes kéziratát a Brown Egyetemnek, most megpróbálta meggyőzni őket, hogy fogadják el a weird irodalom gyűjteményét egy nyomdáért cserébe, ahol kiadhatna egy Nahuatl folyóiratot, hogy az aztékok leszármazottai a saját nyelvükön olvashassanak. Londonba és Párizsba utazott, hogy régi mexikói kéziratokat tanulmányozzon. A Mexikóvárosi Egyetem antropológia szakának vezetője lett. A költő Charles Olsonnak a negyvenes évek végén kezébe került Barlow pár írása. Azt mondta róluk, hogy „az egyetlen bensőséges és aktív maja tapasztalat nyomtatásban.” Mintha Barlow végleg elhagyta volna a fantázia világát a valóságért. Bár akárkinek, aki olvasta Lovecraft történeteit, a pikkelyes, tollas, agyaras, vad tágra nyílt szemű Azték istenek furcsán ismerősnek tűnhetnek. Talán Barlow megtalálta Lovecraft szörnyűségeit a közép amerikai múltban.

De ez nem kárpótolta azért, amit elvesztett. „Amikor van egy kis szabadidőm, és eldönthetem, mit akarok csinálni, rendkívül boldogtalannak érzem magam.” Írja Barlow töredékes, kiadatlan önéletrajzában. „Kitalálok mindenféle ál-örömöt, hogy elfoglaljam magam, vagy annyira kifárasztom magam, hogy már semmilyen tevékenységre nem tudok gondolni csak az álomtalan alvásra.” A negyvenes évek végére folyamatosan kimerült volt, és a látása, ami sohasem volt jó, egyre rosszabb lett. Amikor egy elégedetlen hallgatója, megfenyegette, hogy leleplezi homoszexualitását, Barlownak elege lett. 1951 január elsején, bezárkózott a hálószobájába, és bevett huszonhat Seconal tablettát. Az ajtóján a következő feliratot hagyta: „Ne zavarjanak, sokáig szeretnék aludni.” Mindezt majául.

August Derleth és Donald Wandrei mindeközben kiadta Lovecraft történeteinek gyűjteményét, amit egy újabb Lovecraft könyv követett, majd egy még újabb. A negyvenes évek közepére Lovecraft hírneve, mint a horror mestere, akkorává nőt, hogy Edmund Wilson úgy érezte, le kell egy kicsit húznia a The New Yorker hasábjain. „Az egyetlen szörnyűség ezekben a történetekben, a rossz ízlés és a rémes írás,” írta Wilson. De az ítélete nem rettentette el az embereket attól, hogy Lovecraftot olvassanak, aki ma népszerűbb, mint valaha. „Az új, jegyzetekkel ellátott H.P. Lovecraft” 2014-ben jelent meg, és még a legkisebb és mulandóbb írásai is nyomtatásban maradtak, hogy a lovecrafti írások, filmek, videó játékok, autómatricák, pólók és a Lovecraft legismertebb teremtményét, a polip fejű Cthulhut formázó teáskanna melegítőket, már ne is említsük.

Barlow azonban szinte teljesen a feledés homályába merült. Manapság még „Az éjszakai óceánt” is, amihez Lovecraft legfeljebb pár mondatot írt hozzá, főleg Lovecraft művének tekintik. Barlow életét, ami magában foglalta a weird irodalom világát, kísérleti verseket és antropológiát, mindezt angol, spanyol és nahuatl nyelven, nehéz elmesélni. Marcos Legaria akadémikus szerint már kilenc ember megkísérelte megírni Barlow életrajzát, és mind feladták. Barlow ismeretlensége kifejezheti a weird irodalom rajongók állandó aggodalmát Lovecraft hírnevét illetően, melyet az ötvenes években a homoszexualitás gyanúja fenyegetett, manapság pedig az, hogy egyre többen vannak tisztában Lovecraft rasszizmusával.

Persze Barlow azért mégsem Cthulhu kitalálója. Lovecraft nagyszabású álmában élt, de maga sosem vált nagy álmodóvá. Amíg Mexikóba nem ért, rendszeres projektelhagyó volt, aki mindenbe belekapott, de semmit nem fejezett be.  A valóság is túlságosan érdekelte: míg Lovecraft szublimálta a félelmeit és vágyait, Barlow szexuális életet élt és világot látott. Ahelyett, hogy elképzelte volna a szörnyűséges Idegeneket, ő megfigyelte, hogy milyen is a többi ember. Az, hogy végül az összes tevékenysége a kárára vált, nem vet túl jó fényt a valóságra, viszont végül Barlow mégis furcsa hatást gyakorolt az irodalom világára, és nem csak Lovecraft miatt.

A második világháború után, a Mexikóvárosi Egyetem számos hallgatót vonzott a G.I. törvény [1] miatt. Egyikük William S. Burroughs volt, aki feleségével, Joan Vollmerrel menekült Mexikóba, a Lousianaban őket ért kábítószer vádak elől. 1950 tavaszán Burroughs felvette Barlow professzor „Maja kéziratok” óráját. Barlow, úgy tűnik, tehetséges tanár volt, ahogy egy barátja visszaemlékezéseiből olvashatjuk: „Tehetsége volt ahhoz, hogy az előadás módjával életre keltsen régóta halott eseményeket.” Maja motívumok tűnnek fel újra és újra Burroughs regényeiben: A „The Soft Machine [2]”-ben a narrátor fitogtatja a tudását „a maja építészetről és a százlábú motívum titkos jelentéséről,” Ah Pook, a maja halálisten alakjában az „Ah Pook itt van,”-ban és a Százlábú isten alakjában „A meztelen ebéd”-ben. Burroughs rémálomszerű víziója az „irányítás-függők” halál-kísértette világáról, annak leképezése, amit a maja teokráciáról tudott, és az ismeretei egy részét Barlow-tól szerezte. „Lapoztál már bele maja kódexekbe?” kérdezi A meztelen ebéd egyik szereplője. „Azt hiszem így lehetett: a papok, akik a lakosság ha egy százalékát adták, egyoldalú telepatikus műsort sugároznak, megmondva a dolgozóknak, hogy mit érezzenek és mikor.” Ismereteink szerint a telepatikus papok nem Barlow ötlete volt. Bár ismerve Barlow weird irodalmas múltját, semmi sem elképzelhetetlen.

Burroughs nem ismerte el Barlow-t sehol, sőt a halálhíre sem különösen hatotta meg. „Egy meleg professzor, az antropológia szak feje itt az egyetemen, ahol kiutalják nekem a havi 75 dolláromat, nyugtató túladagolással kicsinálta magát. Telehányta az ágyat.” Írta Burroughs Allen Ginsbergnek. „Amúgy sem értem ezt az öngyilkosság dolgot.” Teszi hozzá. Kilenc hónappal később Burroughs leitta magát, és fejbe lőtte a feleségét. Az írók elveszik azt, amire szükségük van, talán azért, hogy megteremtsék a csodáikat és szörnyűségeiket. De Barlow története tanulságul szolgál, hogy ugyanennyi csoda és szörnyűség van a sérült világban, amit hátrahagynak.

[1] Ez a törvény számos kedvezményhez juttatta a 2. világháborús veteránokat, azaz a G.I-okat, ahogy a köznyelv hívta őket. A kedvezmények közé tartozott például a tandíj és lakhatási támogatás, hogy a veteránok elvégezhessék a közép-vagy főiskolát, szakmát tanuljanak stb. (A ford. jegyzete)

[2] „A Puha gépezet,” nincs magyar fordítása.