Gondolkodtál már valaha azon, milyen is lenne, ha Howard Phillips Lovecraft a nélkülözés éveiben kozmikus pornóregény írására adta volna a fejét? Na persze nem ám csak úgy passzióból, hanem egy jól fizető underground magazin megkeresésére, szigorúan írói álnév alatt. Nos, ha valami érthetetlen okból kifolyólag igen a válaszod, akkor nem kell tovább törnöd a fejed, ez a te napod! Edward Lee először 2010-ben kiadott, Trolley No. 1852 című kötete ugyanis pontosan ezt a témakört járja körbe, ráadásul a szerzőtől elvárható, meglehetősen alapos, részletekbe menően kidolgozott módon.

A történet alapjául Lovecraft 1927. november 24.-én, Donald Wandreinek írt levele szolgál, melyben a szerző egy meglehetősen furcsa rémálom történetét meséli el. A levélben szó esik egy elhagyott sínpáron rothadó, sorsára hagyott villamoskocsiról, valamint körülötte sündörgő, korántsem hétköznapi személyzetéről, egy emberszerű, azonban sokkal borzalmasabb dimenziókból származó kalauzról és egy hasonló fizikumú mozdonyvezetőről. Ugyan Lovecraft maga sosem formálta novellává eme rendkívül érdekes rémálom sztoriját, azonban évekkel később ez a levél szolgált a J. Chapman Miske által írt rövid történet, a Thing in the Moonlight alapjául, mely 1941.-ben, a Bizarre magazin hasábjain látta meg a napvilágot.

Nos, 2010-ben, a leginkább véres, brutális, szexualitástól erősen túlfűtött regényeiről ismert horror-író, Edward Lee is felfedezte a potenciált Lovecraft levelében, és szabadon felhasználva a témát, saját regényt kerekített a benne elmesélt rémálom karaktereiből és egyedi, misztikus hangulatából. A Trolley No. 1852 első oldalain az ifjú Lovecraft-et láthatjuk, nyomorúságos, New Yorki napjaiban, ahogyan biztos megélhetés híján, olcsó konzervbabon tengeti mindennapjait. A fiatal, reményvesztett író éppen azon tűnődik, mennyire furcsa és érdekes dolgot álmodott előző éjjel egy bizonyos, 1852-es számú villamos szerelvénnyel kapcsolatban, ellenben fogalma sincs arról, hogyan is építhetné be hatásosan az élénk látomást egy új történetébe. Hazaérve szerény kis hajlékába azonban egy furcsa levél fogadja, melyről kibontás után kiderül, hogy egy javarészt tehetős előfizetők által járatott, szexuális töltetű írásokat közlő, földalatti kiadvány szerkesztőjétől érkezett, aki busás honoráriumot ajánl az ifjú írónak, cserébe egy álnéven (azonban saját szerzői stílusában írott), pornográf hangvételű történetért. A fiatal Lovecraft, ahogy gondolnánk, az ajánlatot látva egy ideig hezitál, azonban kilépve New York utcáira hamarosan megszállja az ihlet, és úgy dönt, nincs túlzottan sok vesztenivalója: vagy megírja az 1852-es számú villamos történetét a magazin számára, vagy rövid úton végez vele az éhhalál.

Lee regényének erőssége, hogy az extrém szexualitás, valamint a különböző színű és állagú testnedvek fröcsögése ellenére kiválóan képes átvenni Lovecraft írói stílusát, mind szókészletét, mind műveinek hangulatát tekintve. A New York utcáin a sötétben, ismeretlen sikátorok és alagutak útvesztőjében suhanó, rejtélyes villamos a város különböző pontján gyűjti össze a földi örömökre éhes férfiakból álló utazóközönségét és szállítja őket a titokzatos, ám annál inkább prémium szolgáltatásokat felajánló bordélyházba, az 1852-es Klubba, melynek látogatása meglepő módon teljes mértékben ingyenes. Azonban, mint azt már a történet elején is sejthetjük, az életben semmi sem térítésmentes, mindennek megvan a maga ára. Erre a sztori főhősének, Dr. Morgan Philips-nek, aki saját, évek óta elveszettnek hitt húgát keresve keveredik egy éjszaka az alantas vágyak villamosára, csak a saját kárán sikerül rájönnie.

Edward Lee a sztori során egyaránt tökéletesen adaptálja Lovecraft történeteinek atmoszféráját és nyelvezetét, és rendkívül ügyesen idomul H.P.L. modorához saját, bizarr szexualitástól túlfűtött írói stílusával. A legapróbb részletekig kibont olyan tabutémákat, melyekre Lovecraft történeteiben csak utalásokat lehet felfedezni, a leírhatatlan kozmikus borzalmaktól egészen az incesztusig, Lee perverziói rendkívül széles skálán mozognak. Persze ezen nem is kell meglepődni, hiszen a szerzőt nem hiába emlegetik hazájában a hardcore-horror koronázatlan királyaként.

Egy biztos, a Trolley No. 1852 gyenge idegzetűeknek (és gyomrúaknak) egyáltalán nem ajánlott, azonban azok számára, akik kíváncsiak rá, milyen is a megnevezhetetlen, kozmikus horror találkozása a materiális, kézzelfogható iszonyattal, Lee kötete erősen javallott olvasmány. Lovecraft-rajongóként ráadásul kifejezetten élvezetes a történet, hiszen olvasása közben rengeteg utalást fedezhetünk fel H.P.L. munkásságának különböző pillanataira. A könyv az erősen grafikus horrort és bizarr szexet leszámítva szinte száz százalékban Lovecrafti horror, a korábban már kielemzett Strange versus Lovecraft antológia írásaival ellentétben szinte nyoma sincs rajta a Lovecrafti bizarro-történetekben gyakorta felfedezhető, abszurd trash-humornak. Lee sokkal inkább a sokkhatásra és az olvasó gyomrának felkavarására hagyatkozik, és néha talán kissé túlzásba is esik ebben a tekintetben, túl sokat, túl szájbarágósan akar láttatni, amitől olybá tűnhet, hogy a polgárpukkasztáson és saját szórakoztatásán kívül bizonyos jeleneteknek nem szánt különösebb célt a regény megírása során. A kevesebb itt-ott talán több lenne, hiszen Lovecraft esetében is sokkal inkább a nem látott dolgok azok, melyek képesek felállítani a borzongásra szomjas olvasó hátán a szőrt. Azonban ne feledjük, mégis csak egy bizarro történetről van szó! Ha bírjuk gyomorral a dimenziókon átívelő perverziót és erőszakot, a Trolley No. 1852 nagyon érdekes, egyedi megközelítésű hommage Lovecraft öröksége előtt.

Lee-nek egyébként nem ez az egyetlen, a Lovecrafti univerzumhoz köthető írása. A 2010-es évek elején több, a Cthulhu mítoszból és H.P.L. munkásságából erőteljesen táplálkozó kötetet is megjelentetett, olyan címeket, mint a Going Monstering, a The Haunter of the Threshold, vagy épp a nevében is beszédes The Innswich Horror és a Dunwich Romance. Ezen kötetekre a Trolley No. 1852-hoz hasonlóan jellemző a Lovecrafti látásmód és írói stílus keveredése a Lee védjegyévé vált, rendkívül aprólékosan ábrázolt extrém erőszakkal és bizarr pornográfiával. A szerzőnek saját hazájában már több, mint negyven kötete jelent meg, ezek közül többet különböző írói álneveken adatott ki, és nem egy munkája bestsellerré is avanzsált. Több könyve Európában is elérhető különböző nyelvekre lefordítva (pl. görög, vagy német), Header című történetéből pedig 2009-ben filmadaptáció is készült. Az, hogy a Trolley No. 1852-ból milyen filmet lehetne készíteni, egészen elgondolkodtató kérdés, azonban abban egészen biztos vagyok, hogy a kereskedelmi tévék nem hogy délutáni matiné, de késő esti attrakcióként sem tűznék műsorukra nyugodt szívvel.

Dajka Gábor