Nemrégiben írtunk Patrick McEvoy és Josh Finney közös, Lovecraft univerzumában játszódó detektívtörténetéről, a Casefile: ARKHAM-ról. A sorozat eddig megjelent két epizódja a Chadler-féle hard-boiled krimi és a lovecrafti kozmikus horror tökéletes fúziója. A két szerzővel most többek közt arról is beszélgettünk, miért éppen ezen zsáner elegyítését választották, mikor a közös munka mellett döntöttek, de azt is megtudhatjuk, miért tartják napjainkban olyannyira jelentősnek Lovecraft életművét.
Először is, mesélnétek kicsit magatokról? Kik vagytok, mivel foglalkoztok, hogyan találkoztatok, és honnan jött a közös munka ötlete?
PATRICK: A nevem Patrick McEvoy, grafikus és art director-ként dolgozom. Idáig rengeteg társasjáték, könyv, mobilapplikáció illusztrációján dolgoztam, terveztem hirdetéseket, és rajzoltam képregényeket is. A legutóbbi sorozatom az American Gothic Press gondozásában megjelent Lost in Space: the Lost Adventures.
Josh-al közösen idáig három képregényen dolgoztunk együtt. Kilenc évvel ezelőtt történt, hogy mindketten az Archaia kiadó egy-egy kötetén dolgoztunk. Josh a saját, Titanium Rain című könyvét írta és illusztrálta, én pedig a Starkweather: Immortal című kortárs fantasy kötetet illusztráltam. Több rendezvényen is találkoztunk az Archaica standjánál, és végül a közös érdeklődési köreinknek köszönhetően hamar összebarátkoztunk.
Josh nem sokkal később kezdett el a World War Kaiju című könyvén dolgozni, mely egy olyan alternatív történelemben játszódik, ahol a Hidegháborút nukleáris fegyverek helyett hatalmas szörnyetegekkel vívják. Josh ekkor hívott fel, és kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem néhány rajzot készíteni a könyvhöz. Nekem olyannyira tetszett az ötlet, hogy végül a teljes kötet illusztrálását bevállaltam. Így kezdődött az együttműködésünk.
Lovecraft talán úgy fogalmazott volna, hogy kedvezett a csillagok állása.
A World War Kaiju után szerettünk volna valami újabb, közös munkába kezdeni, és mivel én ekkor már több, Lovecraft-tal kapcsolatos projektben is dolgoztam (többek közt a Call of Cthulhu kártyajáték, az Arkham Horror társasjáték és a Lovecraft Necronomicon Primer), így természetesnek tűnt, hogy egy eredeti, lovecrafti projekt megalkotásába vágjunk bele.
JOSH: A nevem Josh Finney, író vagyok, és néhanapján grafikusként is dolgozom. A cyberpunktól kezdve, a horroron át, egészen a neo-noir-ig, már szinte minden műfajban írtam valamit. A legjobb ötleteim általában egy félig éber állapotban jönnek. Láttam már szellemet, spontán emberi öngyulladást, és UFO-t is, fényes nappal. Ezek közül a kijelentések közül az egyik egyébként nem igaz. Prózát J. Ishiro Finney néven szoktam publikálni.
A Casefile: ARKHAM igazi hard-boiled detektívsztori, amely annyiban azért különbözik a zsánerben megszokott történetektől, hogy az H.P. Lovecraft által teremtett univerzumban játszódik. Miért döntöttetek úgy, hogy ezt a két műfajt, a noirt és a kozmikus horrort elegyítitek egy képregényben? Korábban is olvastam már egyébként lovecrafti detektívtörténeteket, és úgy érzem, ez a formula valahogy mindig beválik. Szerintetek mi lehet ennek az oka?
JOSH: Az első Casefile: ARKHAM epizód előtt eléggé komolyan beleástam magam Lovecraft munkásságába és a noir zsánerbe egyaránt. Azon kívül, hogy szinte minden fellelhető történetet elolvastam, és ahány filmet csak tudtam, megnéztem, a noir, a horror, valamint Lovecraft munkásságának történelmében is sikerült eléggé mélyen elmerülnöm. Számomra a megvilágosodás pillanata akkor következett be, amikor sikerült megértenem, hogy a noir és a kozmikus horror tulajdonképpen egy tőről fakadnak, ugyanazon társadalompolitikai szörnyszülött leszármazottai. Itt érdemes arra gondolni, hogy azok a híres detektívtörténetek, melyekből az 1940-es években a klasszikus noir filmek készültek, eredetileg mind a ’20-as és ’30-as években íródtak. Abban a korban, amikor Lovecraft is építgette saját mítoszát. Hozzá hasonlóan a kor ponyvaszerzői is a rohamos ütemben változó világra, a Nagy Háborúra, a gazdasági válságra, az iparosodásra, valamint az „Isten halálával” bekövetkezett morális bizonytalanságra igyekeztek reflektálni írásaikon keresztül. A noir tulajdonképpen jó emberek harca a túlélésért egy veszélyes, bizonytalan világban. Egy olyan világban, ahol semmi sem az, aminek látszik.
PATRICK: Számomra igazán meglepő, hogy a detektív-noir és a horror effajta elegyítésével nem kísérleteznek többen. Ahogyan te is mondtad, általában beválik, sőt, nagyon is jól működik ez a fajta fúzió. Úgy gondolom, mi azért jóval többet kevertünk a történetbe a detektív zsánerből, mint kozmikus horrorból, ám azzal, hogy egy olyan korba helyeztük a cselekményt, ami a noir és Lovecraft szempontjából is releváns, sikerült elkapnunk azt, ami miatt olyan jól működik az egész.
Egyetlen dologban voltunk már az elején is biztosak: Sok esetben a két zsáner elegyítésének eredményeképp vagy valamiféle paródia, vagy komédia jön létre. Ezt azonban mi nem szerettünk volna. Egyáltalán nem! Persze a mi történetünkben is akad néhány olyan pillanat, amit az ember meg tud mosolyogni, azonban ezek sokkal inkább karakterszituációkból adódó, a feszültség fokozását szolgáló jelenetek. Olyasfélék, amikkel Hitchcock műveiben is találkozhatunk.
Mindketten Lovecraft rajongók vagytok? Mikor találkoztatok először HPL munkásságával, és milyen hatást gyakorolt rátok alkotóként?
PATRICK: Tini korom óta Lovecraft rajongó vagyok. Ekkor találkoztam először a novelláit összegyűjtő, papírkötéses sorozattal, melynek lenyűgöző borítóit Michael Wheelan tervezte. Az annyira tetszett, hogy onnantól kezdve gyakorlatilag mindent elolvastam tőle. A szabadúszó pályafutásom kezdetekor volt olyan szerencsém, hogy részt vehettem a Fantasy Flight Games Call of Cthulhu játékának tervezésében, és így végre a Lovecraft világa iránti rajongásomat a gyakorlatban is sikerült kamatoztatnom.
JOSH: Mint nagyon sok srác a nyolcvanas években, úgy én is a Chaosium Call of Cthulhu szerepjátékának köszönhetően kattantam rá Lovecraft munkásságára. A Chaosium játékai afféle kapudrogként szolgáltak, hiszen olyannyira remekül öntötték formába az alapanyagot, hogy az ember olthatatlan vágyat érzett arra, hogy felkutassa és elolvassa az eredeti történeteket is. Aztán úgy adódott, hogy most, évtizedekkel később együtt dolgozom azon nagyszerű alkotók egyikével, akik életre hívták ezeket a játékokat.
Lovecraft munkásságán kívül milyen egyéb alkotók hatottak rátok a Casefile: ARKHAM elkészítése során? Ha lehet egy tippem, akkor azt mondanám, hogy Raymond Chandler egészen biztosan, azonban javítsatok ki nyugodtan, ha esetleg tévednék:)
PATRICK: Josh abszolút meg tud erősíteni abban, hogy a fő behatást Raymond Chandler és egyéb detektívtörténet-szerzők jelentették. Valamint mindketten imádjuk az 1930-as és ’50-es évek rádiójátékait, melyek nagy része hard-boiled detektívtörténet, illetve weird fiction. Ezek a rádiójátékok is nagy hatással voltak a Casefile: ARKHAM történetére.
JOSH: A témát tekintve azt modnanám, hogy Chandler Philip Marlowe sztorijai sokkal nagyobb hatást gyakoroltak a Casefile: ARKHAM-ra, mint bármi, amit Lovecraft valaha is írt. A sorozat valójában detektív-noir, egyszerűen csak Lovecraft univerzumában zajlik a sztori. A Casefile: ARKHAM nyelvezete, cselekménye, fordulatai és karakterei is annak köszönhetők, hogy sokat tanulmányoztam Chandler munkásságát, valamint a negyvenes évek olyan klasszikus filmjeit, mint a Kísért a Múlt, A Bűnbanda, a Hosszú Álom, a Gilda, vagy a Cry Danger. Ezek mindegyikének nagy szerepe volt a Casefile: ARKHAM világának kialakításában.
PATRICK: A grafikai részt tekintve leginkább az adott kor klasszikus, realista képregényrajzolóinak stílusában szerettem volna dolgozni. Olyan alkotók és műveik inspiráltak, mint Alex Raymond és a Rip Kirby strip, vagy Al Williamson és a Secret Agent Corrigan. Ezen kívül a hatvanas évek korai, fekete-fehér Warren könyvek hátborzongató és kísérteties atmoszférája is nagy hatással volt a Casefile: ARKHAM világára. Nagyjából ezek a hatások alkották meg az alapot vizuális szempontból, valamint adtak némi kiindulópontot a képregény hangulatával kapcsolatban.
Mesélnétek nekünk néhány műhelytitkot? Hogyan épül fel és áll össze egy Casefile: ARKHAM epizód az ötlettől a kész képregényig?
PATRICK: A kezdetektől a befejezésig egy epizód elkészítése nagyjából egy évig tart. Ezalatt az idő alatt természetesen nem kizárólag ezen a projekten dolgozunk, de így is több havi kemény munkát jelent mindkettőnk számára egy epizód elkészítése.
Több bevált munkafolyamatunk is van egy adott oldal összeállítására. Néha Josh csak egy szkripttel, vagy egy elnagyolt vázlattal áll elő azzal kapcsolatban, hogyan is képzeli el az adott oldal történéseit. Általában azonban az a jellemző, hogy készít egy vázlatos elrendezést, amiben gyakorta referenciafotókat, kezdetleges párbeszédeket és szövegbuborékokat is alkalmaz. A legfontosabb panelek esetében azt is fel szokta vázolni, milyen arckifejezése legyen az adott karakternek, azonban a „színészkedés” részt általában rám szokta bízni.
Ha ezzel megvagyunk, véglegesítem az elrendezést, néha egy az egyben Josh ötletei alapján, néha a lendület érdekében némileg megvariálva azt. De a tény, hogy a szövegbuborékok, valamint Josh ötletei a fontosabb történésekkel kapcsolatban adottak, ad némi magabiztosságot. Ha sokat is változtatnék a megjelenésen, a történet ugyanúgy haladna tovább, ahogyan azt elképzeltük.
Az is előfordul, hogy Josh némi helyet üresen hagy, és hagyja, hogy én töltsem azt meg valamivel, ilyenkor általában annyit ír a szkriptbe, hogy „random panel helye”. Ezekben az esetekben kitöltöm a helyet valami olyasmivel, ami illeszkedik a jelenetbe. Egy szobor, egy bogár, egy közeli kép egy kézről, vagy egy asztalról. Bármi, amiről úgy érzem, hogy képes valamit hozzáadni az oldal hangulatához. Most, hogy már tudtok erről, biztos vagyok benne, hogy az összes ilyen random panelt fel fogjátok fedezni a kötetekben.
Aztán itt jön az a pont, amikor a folyamat leginkább az improvizációs zenére kezd hasonlítani. Amikor végeztem egy oldallal, Josh véglegesíti a dialógusokat. Néha olyan részeket is töröl a párbeszédből, melyeket a karakterek megjelenésével már illusztráltam, néha pedig a rajzaim alapján módosítja a szöveget. Olyan is előfordul, hogy előáll valami teljesen új ötlettel! Néha meg szokott arra, hogy egy-két kockán változtassak, hogy az jobban illeszkedjen a történetbe, de ez annyira azért nem gyakori.
Végül, mivel a panelek szövegezése közös feladat, így Josh helyezi el a szövegbuborékokat úgy, hogy azok a legjobban illeszkedjenek az adott oldal lendületéhez, valamint ha szükséges, elvégzi a dialógusokon az utolsó, végleges simításokat.
Az illusztrációk szempontjából minden oldal elkészítése nagyjából 12-14 órát vesz igénybe. Mondhatni, egy-egy hosszú munkanapot.
Már a története kezdetekor teljes kép volt a fejetekben azzal kapcsolatban, hogy hogyan végződik majd egyszer Hank Flynn nyomozó története, vagy pedig ahogyan haladtok előre a projekttel, úgy „írja magát” a történet?
JOSH: Az első, Horror on the Canvas című rész nagyon megfontoltan készült. Egy ötlettel indítottunk: Mi lenne, ha a Lovecraft novellájában szereplő festő, Richard Pickman megtalálására egy detektívet kérnének fel? Aztán az én feladatom volt a koncepció kialakítása. A második rész, a Her Blood Runs Cold már teljesen máshogyan készült. Egy adott pillanatban csak úgy bevillant a történet, és pár nap alatt meg is írtam az egészet. Ez azért is volt jó, mert amíg én a végleges forgatókönyvön dolgoztam, addig Patrick már bele tudott kezdeni néhány oldal megrajzolásába.
PATRICK: Josh mindegyik kötet történetét egy bonyolult kirakósként állítja össze, így a cselekmény már adott, mielőtt megkezdenénk a közös munkát. A különálló oldalak és a párbeszédek később jönnek, de ekkorra a keret már egyben van.
Ha jól tudom, a Casefile: ARKHAM egy közösségi finanszírozáson alapuló projekt. Mennyire volt nehéz megszereznetek a beindításához szükséges támogatókat?
JOSH: A közösségi finanszírozás általában akkor sem egyszerű, ha az ember már bejáratott rajongótáborral rendelkezik. Nem elég csak elindítani egy kampányt, aztán várni, hogy a lelkes követők támogassanak minket. Nap, mint nap dolgozni kell a projekten, folyamatosan emlékeztetni az embereket arra, hogy létezik, és miért érdemes a pénzüket arra költeniük, hogy hozzájáruljanak az elkészültéséhez.
PATRICK: Mindenki szeretne egy jó lovecrafti horror-történetet olvasni és rengetegen kedvelik a noir detektívsztorikat. Sosem könnyű eredményesen véghez vinni egy Kickstarter projektet, de az, hogy két izgalmas műfajban dolgozunk, azért alapvetően sokat segít ebben.
Napjainkban a Lovecraft-rajongók és követők közössége napról napra erősödni látszik. Mit gondoltok, miért érdekelhet manapság egyre több embert HPL munkássága?
JOSH: Főként a mai korban felfedezhető relevanciája miatt. Létezik egy nagyon erős érv azzal kapcsolatban, hogy Lovecraft volt az első modern horror író. Kortársaival és elődeivel ellentétben ugyanis, akik műveiben a rettenet főként a keresztény erkölcs keretei közt kelt életre, Lovecraft történetei egyedülállóan nieztzchei-nek mondhatók. Nietzche azt mondta, hogy „Isten halott”, ez azonban nem saját ateizmusának bátor megnyilatkoztatása volt, sokkal inkább Lovecraft azon szavainak visszhangja, melyekkel a Cthulhu Hívása kezdődik.
„A tudományok – melyek közül mindegyik a maga irányában tör előre – mindeddig nem sokat ártottak nekünk; ám egy napon sor kerül majd a szerteágazó tudás mozaikköveinek összeillesztésére, s ez a valóságnak oly rémületes távlatait fogja megnyitni, hogy vagy eszünket vesztjük e kinyilatkoztatástól, vagy a halálos világosság elől egy új sötét kor békéjébe és biztonságába menekülünk.” [i]
A huszadik század hajnalán Nietzche látta, hogyan kezdi összerakni az emberiség az egyetemes tudás szétszórt darabjait, és tudta, hogy ez szörnyűséges kilátásokat nyit majd meg előttünk: nem egy jóságos Atya Isten által teremtett univerum középpontja vagyunk, csupán kozmikus porszemcsék, akiknek semmiféle nagyobb célja nincs azon kívül, minthogy éljenek, majd meghaljanak. Nietzche tartott attól, hogy ez a felfedezés nem csupán az őrületbe taszít majd minket, hanem egyben a boldog tudatlanság egy új sötét korának eljövetelét is jelzi.
Lovecraft történetei képesek úgy megtestesíteni ezt a rettegést, mint ahogyan senki és semmi más nem volt képes erre. Lovecraft univerzumában nem létezik semmiféle felsőbb erkölcs, melyet a karakterek önmaguk számára alkotnak meg. Nem létezik olyan kozmikus mesterterv, amibe az ember könnyedén beleilleszkedhetne, csupán a tér és az idő felfoghatatlan végtelensége. Rámutat arra, hogy az ember egyáltalán nem különleges. Maga a Föld sem az. Életünknek a túlélés, a táplálkozás, a szaporodás, majd a halál evolúciós törvényén kívül nincs más, magasztosabb célja.
Azt mondanám, ezek a félelmek manapság még relevánsabbak, mint azokban az időkben, mikor Lovecraft élt és alkotott.
A filmes adaptációknak valahogy nagyon ritkán sikerül elkapnia Lovecraft írásainak sajátos esszenciáját, ellentétben a képregényekkel, amik sok esetben meglepően jól teljesítenek. Hogy érzitek, mi lehet ennek a fő oka? Könnyebb Lovecraft novelláinak nyugtalanító atmoszféráját papíron elkapni, és ha igen, miért? Ha pedig úgyis itt tartunk: el tudnátok képzelni, hogy valaha film készüljön Hank Flynn nyomozó történetéből?
PATRICK: A képregények képesek sokkal több szabad teret engedni a képzeletnek, mint egy film. A panelek közt történő események olyan módon tudnak félelmetesek és sötétek lenni, ahogyan az a film, mint médium esetében sohasem lenne lehetséges.
Mindenesetre, ha valaki úgy érzi, hogy szeretné a filmvásznon életre kelteni Hank Flynn nyomozó karakterét, állunk elébe, természetesen imádnánk! Különösen akkor, ha a rendezőnek elég bátorsága és képzelőereje lenne ahhoz, hogy ezt a második világháború utáni korszakban valósítsa meg, melyben a történet eredetileg játszódik. Úgy gondolom, egy modern verzió egyszerűen nem működne, hiszen a noir esztétikáját tekintve az adott korszak hangulata elengedhetetlen.
A jövőben terveztek egyéb kiadványt is, aminek a Casefile:ARKHAM-hoz hasonlóan köze lehet Lovecraft munkásságához? Vagy bármi közös munkát, ami nem feltétlenül lovecrafti jellegű?
JOSH: Mielőtt belevágnánk a harmadik kötetbe, szeretnénk adni úgy egy évet a Casefile: ARKHAM-nak, mialatt nagyobb közönséghez, szélesebb rétegekhez is eljuthat. Addig is akad néhány kisregényem, melyeket a közeljövőben szeretnék befejezni. Ezek közül viszont egyik sem Lovecraft által ihletett történet. Nem szeretek semmit sem bejelenteni addig, amíg nem 100%, hogy az meg is fog jelenni, de annyit azért elárulok, hogy ebben az évben inkább több sci-fi-re lehet majd számítani tőlem.
PATRICK: Ha egy módunk van rá, szeretnénk még nagyon sok Casefile:ARKHAM epizódot készíteni, ami persze leginkább az eddig megjelent két rész eladási mutatóitól függ. Ezen kívül élveznénk a World War Kaiju sorozat folytatását is, de annak az elkészítése még ennél is keményebb munka, szóval ez is főként az olvasók jövőbeli érdeklődésétől függ.
Mit üzennétek a magyarországi Lovcecraft-közösségnek, a képregény-fanatikusoknak és főként azoknak, akik érdekelhet a Casefile: ARKHAM iránt?
PATRICK: Sziasztok! Nagyon szeretnénk hallani, mi a véleményetek a munkánkkal kapcsolatban, ezért bármi gondolatotok vagy kérdésetek lenne, írjatok nekünk bátran! Örülünk annak, hogy Magyarországon is olvasókra találtunk. Az európai képregényes közösség több szempontból is jóval kifinomultabb, mint az Államok-béli, és ahogy látom, jóval nyitottabb az olyan műfajokra, mint a horror vagy a noir, melyek elegyítésével mi magunk is kísérletezünk. Csodálatos dolog, hogy lehetőségünk nyílt arra, hogy egy új, elismerő közösségnek mutathassuk be a munkánkat.
JOSH: Igen. Valóban láttam már UFO-t. Fényes nappal történt, a Dél-Kaliforniai Paris tó felett repült át. Bocsánat. Mi is volt a kérdés?
A Casefile: ARKHAM nemzetközileg elérhető Amazon.com-on digitális Kindle és nyomtatott formátumban egyaránt, de egyenesen a kiadótól is megrendelhető www.01publishing.com oldalon. Ha még többet szeretnél tudni a Casefile: ARKHAM-ról, látogasd meg a képregény hivatalos oldalát a www.casefilearkham.com címen. Josh Finney a www.jishirofinney.com oldalon, Patrick McEvoy pedig a www.megaflowgraphics.com oldalon is elérhetőek.
[i] Kornya Zsolt fordítása
