Jeremy C. Shipp (sok más mai élvonalas vagy underground szerzőhöz hasonlóan) a Twitteren jött szembe velem, és ottani sajátos marketing-tevékenysége révén végül is a radaromra került az életműve – de talán még sajátosabb, ahogy kimagaslóan jó értékelésű, bár nem túl vonzó borítójú könyvek után (Cursed, Vacation, Sheep and Wolves) végre egy bámulatosan csinos kis könyvet mutatott meg a Tor.com sorozatában, ez pedig a The Atrocities (2020).
Jeremy C. Shipp (fotó a szerző honlapjáról)
Egy gótikus hangulatú épületet látunk, amely előtt szabályos sövénylabirintus hever, útmutató, hogyan jussunk el oda – a történet maga is így kezdődik, amikor egy Ms. Valdez nevű magántanár érkezik a Stockton-házhoz. Instrukciókat kap, hogyan jusson ki a labirintusból, útja során pedig egy elhagyott pénztárcát talál, és több bizarr, nyugtalanító szobor figyeli útját – ezeknek a kollektív neve az „atrocitások”.
Ilyen felütéssel és borítóval azonnal húzott is magával a szöveg a belsőbb rejtélyei felé, ámde hamarosan a kisregény ideiglenesen visszaszelídül egyfajta Henry James-típusú kísértetsztoriba: Ms. Valdez-nek látszólag egy olyan lányt kell tanítania, aki már meghalt (vajon kísértés történik itt, vagy csak az anya lélektani problémái okozzák a furcsa eseményeket, vagy valami egészen más van a dologban?), és majdnem minden klasszikus klisét sikerül is ellőni, kezdve a dolgok nagyon aprólékos leírásától a furcsán viselkedő szülőkön át a szokatlanul titkolózó személyzetig.
Sajnálatos módon ezek a megoldások nem csak esetenként szivárognak be, csaknem központozzák az egész kisregény lefolyását. Narrátorunk nem egyszer a csendes terekbe kiált egy „hahó”-t, amelyre kuncogás a válasz, hogy csak a legbanálisabb visszatérő elemet említsem – ilyeneknél mindegy is lesz, hogy vajon ismert úton folytatja-e a kisregény, vagy kiforgatja az elhasznált toposzokat, egyszerűen időhúzásnak érződnek ezek az elemek, és egy kisregénynél nem hinném, hogy ez a legjobb megközelítés. A non sequitur rémálomjelenetek sokasága előtt ugyanúgy értetlenül állok, noha vannak köztük hatásosak.
A The Atrocities mindezek miatt nem érződik egy olyan haladó szellemiségű munkának, amelyet mondjuk a borító sejtet, legfeljebb stílusgyakorlatnak, amely meglévő panelek mellett igyekszik itt-ott új utakat járni. Egyes aspektusai kellően érdekesek (Ms Valdez múltja, a szülök pszichés állapota, a tesztek, az atrocitások, az állatok felbukkanása), magvai lehetnének valami sokkal különlegesebbnek, a gond csak az, hogy ezek tényleg csak felvillantott lehetőségek, nem pedig kidolgozott, levezetett, átgondolt történeti kirakósdarabok.
The Atrocities (Tor.com, 2020)
Ennek ellenére ez a kisregény képes arra, hogy egy tömör és nagyrészt koherens gótikus regényt lezavarjon egy olyan rövid terjedelemben, amelyet a témával még csak ismerkedők könnyen olvashatnak – lehet ez kapudrog a nagyokhoz, de akár egy laza kikapcsolódás is (az e-könyv változat barátian olcsó). Egyébiránt a dramaturgiai crescendo és forgatókönyves fordulatosság ad az egésznek egyfajta mozis minőséget – el tudnám képzelni egy A24-filmként vagy képregényként, ahol az itt kevésbé működő stíluselemek (mondjuk ki: a próza) helyett a képi megoldások felsegíthetnék a művet.
Vizuális típusú olvasók fel is ismerhetik, hogy a szerző maga is vizuális típus, itt az egyes jelenetek egy-egy képi megoldása erős, csak annyi választja el a könyvet a nagyságtól, hogy ezek az elemek sosem mutatnak túl a részek összegénél. Az ígéretesség határozottan megtalálható itt, így a szerző életművének feltárását továbbra is egy jó lehetőségnek tartom (a saját honlapján ingyenes novellákat is közzétesz). Ezt a kis könyvet pedig leginkább a gótikus irodalom kezdő olvasóinak ajánlom, esetleg olyan íróknak, szerkesztőknek, akik egy jó esettanulmányt szeretnének arra, mikor működnek a jól ismert elemek, mikor nem – ez a könyv mindkét lehetőség példáit egyszerre mutatja meg.
