Rejtett polc #16 – SCP Foundation

Feltöltve: 2021/12/02
Kategóriák: Friss | Rejtett polc
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Időnként át szoktam értékelni, hogy kik azok a fontosabb szerzők, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rám – telnek az évek, és néha észreveszem, hogy akit mondjuk egy időben hatalmas, formatív figurának tartottam, már rég feledésbe merült, nem igyekszem annyira hasonulni hozzá, mint amikor éppen olvastam. Aztán meg vannak olyanok, akikről több inspirációs ciklus után is elmondhatom, hogy nagyon is beépültek a saját ízlésvilágomba, munkásságuk mintegy végérvényesen megfertőzte a saját írói manírjaimat, vagy egyszerűen csak hozzájuk járok újra és újra ihletért, fogalmazási erőért, ha úgy tetszik.

Az SCP Foundation, bármilyen furcsa is, maradt egy ilyen biztos pont nálam. Persze, van itt egy csavar. Mi az SCP Foundation? Ki az író? Mi a mű? Lehet-e egy kollektív, emergens mű legitim hatással a kultúrára? A jelek szerint igen, ráadásul nem is kis tételben: a nagyköltségvetésű Control című videojáték (Remedy, 2019) alkotói például nyíltan elismerik, hogy részben innen inspirálódtak (olyan más hatások mellett, mint Jeff VanderMeer vagy David Lynch). Mégis, irodalmi közösségekben nem igazán esik róla szó.

Hogy is eshetne? Az SCP Foundation se nem szerző, se nem mű. Egyrészt anonim írói kollektíva, másrészt fiktív enciklopédia. A wiki-formátumban összegyűjtött fájlok egy szervezet létét sejtetik, amely különleges eljárásokkal („Special Containment Procedures” – vagy a mottó: „Secure, Contain, Protect”) tart fogva különböző természeti anomáliákat, rejtőzködő létformákat. Maguk a szövegek pedig ezeknek valósággal össze nem egyeztethető entitásoknak tárgyilagos, katalógusszerű, tudományos leírásai. Ha felmegyünk erre az internetes oldalra, számozott bejegyzések hideg sorozatát találjuk különös lényekről, vagy éppen hétköznapi tárgyakról, amelyek paranormális tulajdonságokkal bírnak. Ezeket is SCP-knek hívják.

A legnépszerűbb (talán legismertebb) az SCP-173, amelyet egy japán szobrász felzaklató műalkotása illusztrál: az euklideszi „SCP-173-at minden időben bezárva kell tartani. Amikor a személyzet belép a tárolóba, egyszerre csak hárman tartózkodhatnak bent, az ajtót mögöttük be kell zárni. A személyzet két tagjának minden esetben szemkontaktust kell fenntartaniuk az SCP-173-mal, amíg a személyzet elhagyja és bezárja a tárolót.”

Nem minden SCP emlékeztet élőlényre, és nem mindegyik ártalmas az emberre. SCP-914 például egy hatalmas fogaskerekes szerkezet, amelybe tárgyakat helyezve a gép működésbe lép és valami mást hoz létre. SCP-999 egy hatalmas zselé, amely kedvére jár-kel az intézmény területén. SCP-200-J egy kétajtós hűtőszekrény, amely ciripelve kommunikál, és magától elrendezi a belé tett ételeket. Mindegy, több ezer példát hozhatunk. Akár valamiféle ártalmas (radioaktív, ismeretlen eredetű, interdimenzionális) objektumról, lényről van szó, akár csak valami módosított tárgyról, vagy felfoghatatlan objektumról, a leírások szigorú formulát követnek, szerzőjük pedig a közösség. Minden egyes bejegyzés ilyen.

Szóval mihez kezd ezzel az irodalomkritika? Maguk a bejegyzések nem hagyományos irodalmi művek, szerzőik sablonokat követve írják őket. Egyik cikk sem lehet szenzációs, mindegyik paranormális jelenségről tárgyilagosan, kutatói, leltárosi szemszögből kell írni, néha a hatás kedvéért cenzúrázva. Ki írhat ide? Bárki. Ismét: mihez kezd ezzel az irodalomkritika? Mert lássuk be, a metódus, amivel ezek a szövegek létrejönnek, nem egyeztethető össze a hagyományos írói folyamatokkal. Viszont maga a wiki, a teljes SCP Foundation szöveggyűjtemény, így, együtt, a maga nemében mégiscsak egy fikciós univerzum lenyomata, vagyis: . Egy nagy mű, amit ismeretlen emberek írnak, talán a végtelenségig.

Ha félre is tesszük, mennyire félelmetesek tudnak lenni a szövegek (olykor egészen zseniális rémtörténetekké állnak össze a klinikai stílus ellenére is, vagy talán pont amiatt), már maga az olvasati mód is különös nyugtalansággal tölt el, mert ha egy pillanatra elfelejtem, hogy ez csak amolyan internetes riogatás (avagy „creepypasta”), egészen olyan, mintha tiltott dokumentumokba nyernék bepillantást. Olvasni is így kell: szemezgetni a felfoghatatlan mennyiségű titkok közül. Ez a bejegyzés érdektelen. Az egészen hihető. Amaz hátborzongató. Belegondolni ennek a zárt világnak a méreteibe, a nyúl üregének mélységeibe: megfizethetetlen. Pedig ingyen van.

Miért tesz rám nagy hatást mind a mai napig? Azt hiszem, leginkább a tudományos szempont miatt gabalyodok bele. Megejteni azt, hogy az emberiség egy nap tényleg szembesül valamivel, amit nem tud racionálisan feldolgozni, mert az a valami úgy viselkedik, hogy teljesen szembemegy az univerzum törvényszerűségeivel, és hogy valahol, valakik igazából tényleg így írnának róluk. Nem a rémületes tulajdonságok előtérbe helyezésével, hanem az alany vizsgálatával. Dacos megértési kísérletekkel a végsőkig. Majd elismerni, hogy a mérések, vizsgálatok ellenére semmi mást nem tudunk tenni ilyen dolgokkal, mint különböző módszerekkel elszigetelni, és titokban tartani.

Az SCP Foundation, még ha nem is kézzelfogható mű, számomra mégis a modern kor egyik legfontosabb rémtörténet-produktuma. Időnként eltévedek semmi máshoz nem hasonlítható, bárhol elkezdhető szövegeiben, és olyankor egyezséget kötök magammal, hogy elhiszem, amit olvasok. Olykor az egész olyannyira működik, hogy megrémülök tőle – talán jeleznem illene, hogy az adott bejegyzés írója sikeresen megihletett. Ő persze nem fogja bánni, hogy mégsem teszem, mert nem tudom meg, ki volt az: ő is csak egy megfigyelő a sok közül.

[Az SCP Foundationnek van magyar nyelvű ágazata is, melynek van Wikidot és Facebook oldala, illetve Discord szervere is. – a szerk.]

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....