Azt hihetnénk, hogy globalizált és összekötött világunkban könnyen tájékozódhatunk a világ minden tájának irodalmáról, de a nyelvi akadályok továbbra is fennállnak ­– a svéd Karin Tidbeck ezt úgy törte át, hogy egyszerűen saját maga fordította le novelláit angolra. Ennek eredménye lett a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről (Jagannath, 2012). A kötet magyar megjelenése (sőt népszerűsége) kimondottan meglepetésként ért, sokáig nem volt jellemző, hogy weird novelláskötetek jelenjenek meg nagy kiadónál.

Karin Tidbeck (Fotó: Andreas Ingefjord)

Karin Tidbeck viszont már bemutatkozott itthon egy regénnyel, ami valószínűleg sokat számított: az Amatka egy klasszikus disztópiatörténetnek tűnik a felszínen, hideg és fásult realizmus illúzióját kelti, mígnem annak magyarázata el nem viszi a regényt egy szürreális, a szavak teremtő és romboló erejéről értekező fantasztikumba. Ami pedig a novelláskötetet illeti, pontosan hasonló dolgokra kell számítani, tiszta, világos próza, amely csendesen mesél a legelszálltabb dolgokról is.

Az első, ami feltűnik, hogy ezek a novellák rövidek. Szellősek, illetve mélységük ellenére már-már meseszerűen egyszerűek. Nem időznek, de szerencsére nem is sietnek. A másik, ami feltűnik, hogy nincs is belőlük igazán sok. A kötet magyar kiadása nem csak vékony, de jóformán erőlködik, hogy kitöltsön 150 oldalt (ha levágjuk az előszót, utószót és köszönetnyilvánítást). Ez, mindent összevetve, összhangban van a novellák „könnyed weird” jellegével, nem jellemző, hogy a szöveg terhelje az olvasót.

Rögtön az első novella, a Beatrice a lényegre is tör a kezdőmondattal: „Franz Hiller, egy orvos beleszeretett egy léghajóba.” Elsőre nem tűnik túlságosan elszállt premisszának, de kiderül, szó szerint kell értelmezni, és a dolgok még tovább is csavarodnak. A felütés meg is ágyazza a kötet hangulatát: gépek és életformák, viszonyok és vágyódás. Nem ez az egyetlen ilyen erős első mondat ebből a hangulatvilágból: „Egy bádogdobozban készítettelek el.”, illetve: „Újabb gyermek született a hatalmas Anyában, a Gyerekszoba mennyezetéből kikandikáló cső választotta ki.”

Bármilyen szokatlan jelenség vagy csendes borzalom is jelenik meg ezekben a történetekben, mégsem beszélhetünk horrorról (igaz, Tidbeck említi Lovecraft hatását az utószóban). Sokkal nagyobb szerepe van a rácsodálkozásnak, a szomorú vágyódásnak, vagy ahogy a szerző jellemzi ezt: vemod, egy nehezen lefordítható svéd szó, „csendes vágyakozás valami más iránt”. A különös dolgok mellett sokkal nagyobb szerepet kapnak az érzelmek, mint maguk a különös dolgok.

A történetek személyes jellegét erősíti, hogy nagy részük vagy első vagy második személyben íródott, olyasféle intim atmoszférát teremtenek, amely ritkaságnak számít ebben a zsánerben. A Néhány levél Ove Lindströmnek című novellában a narrátor apjának írott leveleiben / emlékezésében bontakoznak ki szomorú életképek, de lassan a hangsúly eltolódik egy rejtélyes, talán nem evilági anya létezése felé. A (szülői) gondoskodás torzított ábrázolása megjelenik a Miss Nyber meg én című mandragóra-sztoriban és a Törpemálnalekvár-ban, a Rebecka című novella szintén szerető kapcsolatról beszél, amelyből a fájdalmat és a fájdalomokozást sem lehet kivonni.

A lehetséges és a lehetetlen mosódik össze a Herr Cederberg és a Kicsoda Arvid Pekon? című novellákban. Előbbi tézise szerint a dongó azért tud repülni, mert nem ismeri a természet törvényeit, tehát Herr Cederberg is megteheti ezt. Arvid Pekon telefonközpontos, aki mások hangján szólal meg, de ő maga akkor létezik egyáltalán?

Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről (Agave, 2019)

A Brita üdülőfaluja és a Rénszarvas-hegy különös helyekről szól, amelyek különössége lassan, csaknem zárójelekben bontakozik ki. Előbbinek naplóbejegyzéseiben a megfoghatatlanság horrorja kezd kirajzolódni, elkapott megfigyelésekből és éppen csak észrevett jelekből rakjuk össze, mi is történik itt. A Rénszarvas-hegy nem csak a helyszín mitológiájával foglalkozik, hanem az oda látogató család történelmében megtalálható őrülettel is, és Hedvig néni látogatásának izgalma fölött ott függ valami rossz előérzete is, és itt már átmenetet is láthatunk a következő folklórosabb szekcióba (a hegyben élő vittrák miatt), amely a Pyret című, etnográfiai / történeti köntösbe bújtatott fantasynovellában teljesedik ki. A Törpemálnalekvár egyszerű, szomorkás karc, de bármilyen jó is, már ismétel korábban körüljárt témákat, stíluselemeket.

A kötet végére meg is érkezünk a fantasy-sebb, sokkal több világépítéssel dolgozó levezető szekcióba, ebből kettő össze is tartozik: az Augusta Prima és a Matrónák is egy klasszikusan weird világépítésű fantasyt mutat be, ahol az idő és a tér természete sem csak metafizikai síkon válik kérdésessé. Az eredeti angol kötet címadó novellája, a Dzsagganáth pedig már-már sci-fibe hajló díszletei között egy látszólag gépi anya és szokatlan életciklusú gyermekei körül forog a történet.

Ahogy láthatjuk, ezek a novellák nem egyetlen zsáner, egyetlen hangulat, egyetlen atmoszféra kirajzolására jöttek létre. A kötet vállalja és erősségének tekintheti a változatosságot, a furcsa és a különös többféle megközelítését, ami azt is jelenti, hogy az egyszeri olvasó nagyobb eséllyel talál benne olyan történetet, amely közel áll hozzá. A témák tehát sokfelé tartanak, de közös, visszatérő motívum a gondoskodás, a családi titkok, a képtelen kapcsolatok, vagy egyáltalán a kötődés iránti vágy. Lovecraft állítólagos hatása ide vagy oda (én inkább olyan, itthon is ismert szerzőkkel állítanám párhuzamba, mint Le Guin, Dick, Vandermeer, Borges és Miéville), Tidbeck ember- és karaktercentrikus weirdet ír, amelyben az elidegenedés mellé kapcsolódás is társul, és ezzel újszerű és friss utakat mutathat bárkinek, aki az innovációt keresi.

Karin Tidbeck utószavában egyébként felismerhetjük a magyar zsánerirodalmi közösség egyik régi problémáját is, a szűkös (novella)publikációs lehetőségeket. Láthatjuk, hogy megéri megtenni az erőfeszítést a nemzetközi (angol nyelvű) piac irányába is, még akkor is, ha bizonyos nyelvi és kulturális árnyalatok elvesznek, még saját fordítás esetén is. Ha Karin Tidbeck nem vette volna a bátorságot és nem tette volna meg ezeket a nehéz lépéseket, nagy valószínűséggel mi sem olvashatnánk ma egyedi írásait magyarul.

Mivel a kötet hamar véget ér, érdemes Tidbeck közepesen hosszú, magyarul meg nem jelent elbeszéléseit is felfedezni, mint a zseniális (és egy világban játszódó) Sing és Listen, illetve a The Last Voyage of Skidbladnir. Ezek szerencsére ingyenesen elérhetőek angol nyelven, így aki teheti, olvassa őket.