The Black Aether

| Hallgatóknak |

| Íróknak |

| Olvasóknak |

Azilum #22 beleolvasó – W. Elwyn Backus: A fantombusz

W. Elwyn Backus (1892 – 1979) civil életében vízvezetékekkel, vasáruval, festékekkel kereskedett, csupán szabadidejében írt weird történeteket, melyeket több kiadónak is elküldött. A Weird Tales hasábjain összesen hat története jelent meg, ezek egyike a The Phantom Bus (A fantombusz), amely 1930 szeptemberében jelent meg a magazinban. A novellában, miután Arthur Strite menyasszonya meghalt egy buszbalesetben, a férfi egy fekete buszt kezd látni, és arról álmodik, hogy felszáll a menetrendszerinti járatra.

A The Phantom Bus (A fantombusz) az Azilum #22 magazinban fog megjelenni Somogyi Gábor fordításában. Az Azilum #22 első beleolvasójában ebből mutatunk egy részletet. #NameTheTranslator

Az Azilum #22 magazin április 14-ig előrendelhető a kiadó, a TBA Könyvek webshopjában. Ne felejtsd el előrendelni a Black Aether #8 ponyvamagazint se, amely szintén előrendelhető a webshopban.

 

* * *

 

A virradat homályából sötét tömeg bukkant fel tompa morajlás kíséretében. Arthur Strite számára, aki menetrend szerinti buszára várt – a városba tartó nagy, narancssárga hat óra negyvenötösre – ez a leírhatatlan gépezet, amely általában egy-két perccel előzte meg, inkább egy kísérteties koporsónak tűnt, mint egy nyilvános személyszállítónak. Tajtékzó fekete oldala olajosan csillogott a szürke fényben, ahogy elhaladt mellette. Az ablakon át egyetlen halvány izzólámpa rajzolódott ki mereven hullámzó fejekkel a koszos belső tér háttere előtt. Aztán a fekete busz eltűnt, elnyelte a kavargó decemberi pára és köd.

Mint mindig, különös nyugtalanság szállta meg Strite-t ennek a gépjárműnek az elhaladása láttán – a titokzatosság röpke benyomása, furcsán visszataszító és megragadásra ellenálló; rossz előjel. Hogy milyen utasokat szállított, honnan és hová utazott, nem tudta – és nem is törődött vele. Mégis, ami eléggé különös, ez a dolog egyre jobban irritálta és nyugtalanította azóta, hogy három héttel ezelőtt Emerymontba költözött.

– Csak egy ősöreg tragacs, amely Norwoodon keresztül kanyarog, és ebbe az irányba tart visszafelé – válaszolta kérdésére egy ingázótárs. Ma reggelig Strite tartózkodott attól, hogy erre rákérdezzen. Gyengeségnek tartotta. Hiszen habozott, hogy határozott formát adjon értelmetlen nyugtalanságának azáltal, hogy bevallja kíváncsiságát, még ha csak saját maga előtt is. – Úgy tudom, hogy egy-két ilyen rozzant példány teszi ki a vállalat teljes gépjárműállományát – fejezte be informátora.

– Ó! – felelte Strite, miközben fejben összevetette a járat útvonalát több olyan cégével, amelyek mind üzemeltettek buszvonalat Cincinnati távoli elővárosai között. Természetesen, gondolta, néhányuknak ezt az igényt is ki kell szolgálnia. De mégiscsak megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy neki nem kell igénybe vennie ezt a szolgáltatást.

Arthur Strite Emerymontban szállt fel Ransonékkal, és nem azért, mert szerette volna a rongyrázókat, a burzsujokat és a nagylábon élőket, akik benépesítették a kicsi külvárost, hanem mert élvezte a sövényt, a pázsitot és a különlegesen megtervezett házakat, annak ellenére, hogy a szemeteskukákkal teletűzdelt hátsó udvarok nem szép látványt nyújtottak a szomszédos házak ablakaiból. A saját dolgával foglalkozott, nem mutatott kíváncsiságot a szomszédok vagy a helyi ügyei iránt – ez volt az egyik oka annak, hogy nem jött rá hamarabb az említett buszjárat működtetésére.

Ugyanazon a napon, amikor a buszról érdeklődött, azon kapta magát, hogy némi elszántsággal az esti képes újság szórakozott lapozgatása közepette ama koszos jármű körül keringenek a gondolatai, amely minden reggel elhalad mellette. Miért kell annak a hülye busznak így elvonnia a figyelmét? Önfeledten elmosolyodott, és a sportoldalt tanulmányozta. A dolog tényleg kellemetlenné vált! És minden logikus indok nélkül. Mit számít neki, hogy ezek az emberek minden reggel mennyire nem hívogató, mennyire ocsmány bádogkasztniban zötykölődnek?

Végül elaludt, és a kísérteties buszra gondolt.

Az elkövetkező éjszakákon ugyanez történt. A meghatározhatatlan rettegés nevetséges érzése menetrendszerűen hatalmába kerítette, és kitartóan ragaszkodott agyrémeihez attól a pillanattól kezdve, amikor véletlenül felidézte magában a reggeli sötét buszt. Félig-meddig szöget szúrt az ötlet a fejében, hogy valamelyik reggel felszálljon arra az ütött-kopott gépjárműre, és maga fedezze fel, hová viszi őt, csak hogy eloszlassa a titokzatosságnak ezt az abszurd légkörét, amely oly megmagyarázhatatlanul kísértette elméjét. Bár talán mégsem volt furcsa megszállottsága teljességgel légből kapott. Nem egészen egy évvel ezelőtt menyasszonya, Doris Tway szörnyű buszbalesetben életét vesztette. Élénken emlékezett a halálos busz összetört maradványára, amelyet később látott. Az is fekete volt és kopott. Különös nő volt – mindig azt mondta, hogy ha ő megy el hamarabb, visszajön érte. Természetesen csak viccnek szánta, de akkor is szokatlan volt.

Ötlete ellenére Strite mégsem szállt fel a másik buszra – legalábbis már hetek óta halasztotta, bár a reggeli dübörgés és csilingelés, amelyet a nappalok rövidülése még hátborzongatóbbá tett, egyre furcsább rejtély benyomását gyakorolta rá. És csak éber óráiban, mert eddig csak az esti lefekvés előtti órákban zavarta meg gondolatait a busz.

Elérkezett azonban egy éjszaka, amikor azt álmodta, hogy engedelmeskedve egy késztetésnek felszáll a furcsa buszra!

Állott szagot érzett, amikor fellépett a rozoga ajtón, amely lágyan csúszott hátra, különös ellentételezéseként a szállítójármű kint hallható csörömpölésének. A buszvezető sapkájának napellenzője jócskán az arcára húzódott, miközben előre görnyedt. Strite érezte, hogy a busz megindul. Furcsa módon nem volt sem vibráció, sem zörgés vagy durranás, pedig számított ezekre. Akár egy folyami bárkán is ülhetne, az is ugyanígy mozogna. Jobban megijedt ettől a természetellenes csendtől, mint a leghangosabb dörömböléstől vagy rázkódástól, ezért a busz utasaira emelte a tekintetét. Talán ez volt az a furcsa erőfeszítés, amelyet ez a tett kényszerített rá; mindenesetre abban a pillanatban felébredt, és elfogta az értelmetlen, érthetetlen rémület!

Folytatás a magazinban.

 

* * *

 

Az Azilum #22 magazin április 14-ig előrendelhető a kiadó, a TBA Könyvek webshopjában. Ne felejtsd el előrendelni a Black Aether #8 ponyvamagazint se, amely szintén előrendelhető a webshopban. A beleolvasó a korrektúra előtti szövegből származik.

Borítókép: Carnival of Souls (1962)

 

The Black Aether

"Nunquam explana aliquid"

Független & nonprofit, de ehhez szükség van a támogatásodra!

Támogasd te is a The Black Aethert!

A The Black Aether az egyetlen, weird és klasszikus rémirodalommal, folk-horrorral foglalkozó online magazin Magyarországon 2015 óta. A projekt elindulásával talált magára a hazai lovecraftiánus közösség, és azóta is fontos szerepet tölt be a közösség életében. Csatlakozz te is  támogatóink  közé, hogy továbbra is zavartalanul folytatódhasson a munka, hogy a The Black Aether fennmaradhasson és tovább fejlődhessen.