Azilum #21 beleolvasó – Adolphe de Castro: Az utolsó kísérlet

Samuel Loveman javasolta Adolphe Danziger De Castrónak, hogy vegye fel a kapcsolatot Lovecrafttal, ha igazán jó revíziós szakembert keres tervezett, In the Confessional című novelláskötetének átdolgozásához. Lovecraft némi huzavona után elvállalta A Sacrifice to Science című novella átdolgozást – ez a novella jelent meg 1928-ban a Weird Tales novemberi számában The Last Test (Az utolsó kísérlet) címmel. A novella egy orvos – és egyben a San Quentin állami fegyház vezetője –, Alfred Clarendon történetét meséli el, aki látszólag a fekete láz ellenszerét fejleszti ki, de valójában nem ura saját elméjének. Lovecraft gyökeresen átalakította a cselekményt, és miközben megőrizte az alapvető kereteket – a kaliforniai helyszínt, a szereplőket, az új típusú láz gyógymódjának keresését – sokkal jobb motivációt adott a karaktereknek és a történet egészének, miközben körülbelül a felére csökkentette a kézirat hosszát.

Az utolsó kísérlet (The Last Test) magyar nyelven először az Azilum #21 magazinban fog megjelenni Major Gábor fordításában. Az Azilum #21 második beleolvasójában ebből mutatunk egy részletet. #NameTheTranslator

Az Azilum #21 magazin december 12-ig előrendelhető a Dunwich Market vegyesboltban. Ne felejtsd el megrendelni az Arthur Machen: Az álmok hegye, illetve A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek antológiákat sem, melyek szintén elérhetők a vegyesboltban.

 

* * *

 

Keveseknek van tudomásuk a Clarendon-sztori hátteréről, illetve arról, hogy egyáltalán van neki háttere, mit a hírlapok nem taglaltak. San Franciscóban szenzáció számba ment a tűzvész előtti napokban, úgy a vele járó vakrémület és veszedelem, mint az állam kormányzójához fűződő szoros kapcsolata miatt. Dalton kormányzó – mint az ismeretes – Clarendon legjobb barátja volt, később pedig feleségül vette az ő húgát. Sem Dalton, sem Mrs. Dalton nem óhajtott beszélni a fájdalmas esetről, ám a tények valamely úton-módon szűkebb körben kiszivárogtak. Ha nem így történt volna, illetve ha az évek nem nyújtanának egyfajta bizonytalanságot és személytelenséget a szereplőknek, az ember még mindig megtorpanna, mielőtt olyasféle titkok bolygatásába fogna, melyeket akkoriban oly nagy szigorral őritzek.

Dr. Alfred Clarendon a San Quentin Fegyház orvosigazgatójává történő kinevezését 189–-ben Kalifornia-szerte a legbuzgóbb lelkesedés üdvözölte. San Franciscó-nak végre abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy a kor nagy biológusai és orvosai egyikének adhatott otthont, és várható volt, hogy a világ minden tájékáról komoly kórtani vezetők özönlenek majd oda, hogy az ő módszereit tanulmányozzák, hasznukra fordítsák tanácsait és kutatásait, és megtanulják, miként birkózzanak meg saját lokális problémáikkal. Kalifornia szinte egyik napról a másikra az orvostudomány központjává készült válni, az ezzel járó világméretű befolyással és hírnévvel.

Dalton kormányzó, aki igyekezett a hírt annak legteljesebb jelentőségében terjeszteni, ügyelt rá, hogy a sajtó terjedelmes és méltóságteljes beszámolókat közöljön az ő új tisztségviselőjéről. Kalifornia legfőbb napilapjaiban képek jelentek meg dr. Clarendonról meg a vén Goat Hill-hez közeli új otthonáról, vázlatok pályafutásáról és sokrétű érdemeiről, valamint népszerű beszámolók kimagasló tudományos felfedezéseiről, mígnem a közönség idővel egyfajta viszonzott büszkeséget érzett a férfi iránt – kinek Indiában a gennyvérűségről, Kínában a pestisről, és másutt mindenféle rokonnemű rendellenességről végzett tanulmányai hamarosan forradalmi jelentőségű ellenszerrel gazdagítják majd az orvostudomány világát – egy olyan alapvető ellenszerrel, mely az egész lázjelenséggel annak közvetlen forrásánál küzd majd meg, és biztosítja a láz összes eltérő formájának végső leigázását és kiirtását.

A kinevezés mögött régi barátság, hosszú elkülönülés, és drámai módon megújított ismeretség terjengős és románctól sem egészen mentes históriája húzódott. James Dalton és a Clarendon-família New York-ban már tíz évvel korábban is barátok voltak – barátok, és annál is többek, minthogy a doktor egyetlen húga, Georgina, Dalton ifjúkori kedvese volt, míg maga a doktor Dalton legközelebbi bajtársa és csaknem védence iskolai és főiskolai éveik alatt. Alfred és Georgina apja – egy Wall Street-i kalóz a könyörtelen, régi fajtából – jól ismerte Dalton édesapját; olyannyira, hogy egy délutánon, egy emlékezetes értéktőzsdei csatározás során végül megfosztotta őt minden tulajdonától. Az idősebb Dalton – talpra állni reménytelenül és biztosításának járandóságát egyetlen imádott gyermekére hagyni kívánván – azon nyomban főbe lőtte magát. James azonban nem törekedett megtorlásra. Ez – ahogy ő látta – mind a játék része volt; ő pedig nem kívánt ártani a vén zsiványnak – a lány apjának, akit feleségül szándékozott venni, és a bimbózó ifjú tudósénak, kinek csodálója és pártfogója volt közös tanulmányaik évei alatt. Ehelyett jogászi pályára lépett, kisléptékben megalapozta helyzetét, majd idővel megkérte Georgina kezét az „öreg Clarendontól”.

Az öreg Clarendon igencsak határozottan és hangosan utasította vissza, fogadkozván, hogy holmi nincstelen, senkiházi ügyvéd nem lehet méltó arra, hogy az ő vőjévé váljék. Ezt követően aztán egy meglehetősen erőszakos jelenet zajlott le. James – megmondván végre a ráncos martalócnak, amit már réges-rég meg kellett volna mondani neki – feldúlt kedélyállapotban távozott a házból és a városból. Egy hónap sem telt el, és ő nekivágott a kaliforniai életnek, mely aztán számos érdekcsoporttal meg politikussal vívott küzdelmen át a kormányzói székig jutatta őt. Búcsúja Alfredtól és Georginától hamari volt, a Clarendonék könyvtárában megesett ama jelenet végkimeneteléről pedig sohasem értesült. Mindössze egyetlen nappal maradt le az öreg Clarendon szélütés általi halálának híréről, és ilyeténképpen egész pályafutása eltérő irányt vett. Az elkövetkező évtizedben nem írt Georginának, ismervén az ő atyja iránti hűségét, és várva, míg saját vagyona és helyzete minden akadályt elháríthat a frigy elől. Alfrednak sem adott hírt magáról, kinek higgadt közönyéből a rajongás és hőskultusz dacára mindig is tudatos végzet és a lángelme önállósága érződött. Egy, még akkoriban is ritka tartósság kötelékeiben bízva, csakis a jövőre gondolva dolgozott és haladt előre; még mindig agglegényként, és abban a tökéletesen ösztönös hitben, miszerint Georgina is várakozik.

E hiszemben Dalton nem csalatkozott. Tűnődvén talán, miért nem érkezett soha egyetlen üzenet sem, Georgina csupán álmaiban s vágyaiban lelt románcra; mígnem idővel aztán fivérének felemelkedésével járó új feladatai foglalták le. Alfred gyarapodása sem hazudtolta meg ifjonti ígéretét, és a sudár fiú némán száguldott felfelé a tudomány lépcsőfokain, olyan sebességgel és kitartással, melyet szemlélni is szédítő volt. Véznán és aszkétikusan, fémkarimás cvikkerével meg hegyes, barna szakállával, dr. Alfred Clarendon huszonöt évesen már szaktekintély volt, harminc éves korára pedig nemzetközi hírnévnek örvendett. Világi dolgokkal mit sem törődve, egy géniusz hanyagságával, nagymértékben függött húgának gondoskodásától és felügyeletétől, és titkon hálás volt, amiért annak James-ről való emlékei távol tartották őt más, szorosabb kötelékektől.

Georgina igazgatta a nagy bakteriológus ügyleteit és háztartását, és büszke volt a férfinak a láz leigázása terén tett lépéseire. Türelemmel viselte szeszélyességét, csitította fanatizmusának alkalmi kitöréseit, és orvosolta a barátaival támadt viszályokat, melyek olykor-olykor abból fakadtak, hogy leplezetlenül megvetett mindent, ami a tiszta igazság és annak előmenetele iránti céltudatos elhivatottságnál csekélyebbnek minősült. Clarendon időnként tagadhatatlanul bosszantó tudott lenni az átlagember számára. Sohasem fáradt bele az egyén szolgálatának becsmérlésébe az emberiség egészének szolgálatával szemben, és bírálta az értelmiségieket, akik a magánéletet vagy a külső érdekeket vegyítették az elvont tudomány iránti elkötelezettségükkel. Ellenségei unalmas alaknak nevezték, csodálói azonban – megtorpanván az elragadtatás fehér hevülete előtt, melybe önmagát kerítette – szinte szégyelleni kezdték, hogy valaha is bármiféle, a vegytiszta tudás egyetlen isteni szféráján kívüleső elvek vagy törekvések vezérelték őket.

A doktor utazásai nagyszabásúak voltak, és a rövidebb utakra általában Georgina is vele tartott. Három ízben azonban egzotikus lázakat és mendemondás nyavalyákat tanulmányozandó, hosszú, magányos kirándulásokat tett különös és távoli helyekre; tudta ugyanis, hogy a titokzatos, emlékezetnél is ősibb Ázsia ismeretlen tájai azok, ahonnét a föld kórságaink legjava sarjad. Minden alkalommal érdekes mementókkal tért vissza, melyek otthonának sajátos közegét gyarapították. Ilyen volt többek között a tibeti cselédek indokolatlanul népes személyzete, amit valahol Ücangban* szedett össze egy olyan járvány idején, melyről a világ sohasem hallott, ám melynek közepette Clarendon felfedezte és izolálta a feketeláz kórokozóját. Eme emberek – a tibetiek többségénél magasabbak, és egyértelműen egy olyan törzs tagjai, melyet a külvilágban kevesen tanulmányozhattak – oly csontsoványak voltak, hogy az ember eltűnődött, vajon a doktor nem főiskolai éveinek anatómiai modelljeit szándékozott-e feleleveníteni általuk. Megjelenésük – a bönpo-szerzetesek* laza, fekete selyemtalárjában, melyeket Clarendon adott nekik – a legnagyobb mértékben groteszk volt; mozdulataikban pedig olyasféle mosolytalan csend és merevség honolt, ami fokozta ábrándosságuk mivoltát, míg Georginában azt a furcsán félelmes érzést keltette, mintha a Vathek kalifa történetének* vagy Az Ezeregyéjszaka meséinek* lapjaira tévedt volna.

Ám mindközül is legkülönösebb az a tótumfaktum, avagy klinikus volt, akit Clarendon a Szuráma névvel illetett, és akit egy hosszú, észak-afrikai tartózkodását követően hozott haza magával, melynek során bizonyos furcsa váltólázakat tanulmányozott a rejtélyes szaharai tuaregek* között, kiknek az elveszett Atlantisz ősrasszából való leszármazása régtől fogva archeológiai szóbeszéd tárgyát képezi. Szuráma – e nagy tudással és látszólag kimeríthetetlen műveltséggel bíró férfi éppoly betegesen vézna volt, akárcsak a tibeti cselédek – füstös, pergamenszerű bőre oly szorosan feszült tar kobakjára meg szőrtelen arcára, hogy koponyájának minden vonása hátborzongatóan szembetűnő módon kirajzolódott. Eme halálfejhatást csak fokozták a fénytelenül lángoló fekete szemek, melyek oly mélyen ültek, hogy közönséges látási viszonyok között egy pár sötéten pangó üregnek tűnhettek csupán. Az ideális alárendelttől eltérően, szenvtelen vonásainak ellenére úgy festett, nem fáradozik saját érzelmeinek elrejtésével. Sőt, inkább irónia vagy mulatság alattomos légkörét árasztotta magából, amihez bizonyos pillanatokban mély, torokhangú kacaj társult; akár egy óriásteknőcé, mely – miután épp ízekre marcangolt valami szőrös állatot – a tenger felé bandukol. Faját tekintve kaukázusinak tűnt, ám ennél közelebbről nem lehetett volna meghatározni. Clarendon néhány barátja szerint akcentustól mentes beszédének dacára úgy nézett ki, mint egy magas kasztú hindu, míg sokan Georginával értettek egyet – aki ellenszenvezett vele –, mikor kifejtette azon véleményét, mely szerint valamely fáraó csodálatos módon életre keltett múmiája felettébb illő ikerpárt alkothatna eme szardónikus tetemvázzal.

Dalton – elmerülvén felfelé ívelő politikai csatározásaiban, és a régi nyugat sajátos önállósága révén a keleti parti érdekektől elszigetelődvén – nem követte hajdani bajtársának szélsebes emelkedését; Clarendon pedig tulajdonképpen semmit sem hallott az ő dédelgetett tudományos világától oly távol álló emberek felől, mint a kormányzó. Független és méghozzá bőséges anyagi forrásaik lévén, Clarendonék sok-sok éven át ragaszkodtak az East Nineteenth utcán álló koros manhattani kúriájukhoz, melynek kísértetei bizonyára súlyos rosszallással mustrálhatták Szuráma meg a tibetiek bizarrságát. Aztán a doktor azon kívánságának okán, hogy orvosi megfigyelésének bázisát áthelyezze, hirtelen jött a nagy változás, és átkeltek a kontinensen, hogy félrevonult életbe kezdjenek San Franciscó-ban. Megvásárolták a komor és ódon Bannister-birtokot a Goat Hill közelében, kilátással az öbölre, és különös háztartásukat egy magas falakkal övezett telken, kivitelezésében a viktoriánus-kor közepe tájéki és az aranylázból felkapaszkodott küllemű, roskatag, manzárdtetős műemlékben rendezték be, egy félig-meddig még külvárosias környéken.

Dr. Clarendon – bár elégedettebb volt, mint New Yorkban – kórtani elméleteinek alkalmazását és tesztelését szolgáló lehetőségek híján továbbra is szűkösen érezte magát. Világtól való elzárkózottságában sohasem gondolt arra, hogy hírnevét befolyás gyanánt használva hivatali kinevezésre tegyen szert, noha egyre világosabbá vált számára, hogy csupán egy kormányzati vagy jótékonysági intézmény – börtön, menhely, vagy kórház – orvosigazgatói tisztsége juttathatná őt kellőn tágas térhez, hogy kutatásait véghezvihesse, felfedezéseit pedig az emberiség és tudomány egészének legfőbb hasznára fordíthassa.

Aztán egy délután a Market utcán merő véletlenségből belefutott James Daltonba, amint a kormányzó épp kifelé masírozott a Royal Hotelből. Georgina is vele volt, és a csaknem azonnali felismerés csupán fokozta az viszontlátás színjátékát. Egymás pályafutásának kölcsönös nem-ismerete hosszas magyarázkodást meg históriákat nemzett, és Clarendon örömmel fogadta, hogy ily fontos hivatalnokot tudhat barátjának. Dalton és Georgina, számos pillantást váltván, többet éreztek ifjonti gyengédségük emlékénél, és a barátság azon nyomban felelevenedett, ami aztán gyakori látogatásokhoz és egyre teljesebb viszonzott bizalomhoz vezetett.

James Dalton – tudomást szerezvén arról, hogy régi pártfogoltjának politikai kinevezésre volna szüksége – iskolai és főiskolai éveik alatt betöltött oltalmazói szerepéhez híven igyekezett kifundálni valaminő módját, hogy a „kis Alf” a kívánt pozíciót és hatáskört megkaphassa. Való igaz, hogy ő maga széleskörű kinevezési hatállyal rendelkezett, ám a törvényhozás folytonos támadásai és közbeavatkozásai arra kényszerítették, hogy a legnagyobb megfontoltsággal gyakorolja azt. Végül azonban alig három hónappal a váratlan újraegyesülés után az állam legjelentősebb intézményes orvosi hivatala megüresedett. Minden tényezőt gondosan figyelembe véve, és annak tudatában, hogy barátjának eredményei és hírneve akár a legrangosabb kitüntetést is indokolnák, a kormányzó végre cselekvőképesnek érezte magát. Nem volt sok formaság, és 189–. november nyolcadikán dr. Alfred Schuyler Clarendon a San Quentinben található Kaliforniai Állami Fegyház orvosigazgatójává lett.

Folytatás a magazinban.

* * *

 

Az Azilum #21 magazin már előrendelhető a Dunwich Market vegyesboltban. Ne felejtsd el megrendelni az Arthur Machen: Az álmok hegye, illetve A nagy Pán isten és más szentségtelen történetek antológiákat sem, melyek szintén elérhetők a vegyesboltban. A beleolvasó a korrektúra előtti szövegből származik.

 

"Nunquam explana aliquid"
Scroll to top
The Black Aether