Rejtett polc #14 – Zin E. Rocklyn: Flowers for the Sea

A horror hagyományos definíciói szerint a rémtörténetek elsődleges célja a félelemkeltés, szorongatás és borzongatás – de mi van akkor, ha mindezt már a valóság eleve szolgáltatja, akár a főhős, akár az író, akár az olvasó számára? Annak a gondolata, hogy a horror vigaszt vagy új erőt nyújtson, nem újkeletű: a Frankenstein (1818) az olvasói empátiát az emberről a természetéről mit sem tehető szörny felé tereli, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete (1886) részben az emberi kettősségben rejlő hatalmi fantáziaként is értelmezhető, a Szörnyszülöttek (1932) már inverz horrorként működik: vigasz a kitaszítottaknak, akiknek szörnyűségük közössége ad erőt, hogy szembenézzenek az igazi borzalommal, az őket megvető világgal.

Zin E. Rocklyn (Paul Sizer illusztrációja)

Zin E. Rocklyn trinidadi származású, Jersey City-ben élő, IGNYTE-díjra jelölt szerző, aki a VONA és a Viable Paradise workshopjain kezdte pályafutását. Ő is látszólag a horror felszabadító ereje mentén keresi hangját: a The Night Sun (Tor.com, 2020) című novellájában egy kegyetlen házasságban élő nőt követünk, akin egy hátborzongató hatalom segít egy erdőszéli kirándulása során, így évek óta tartó szenvedést hagyhat maga mögött, talán elégtételt is vehet.

Talán még szorongatóbb első nyomtatásban is kapható könyvének, a Flowers for the Sea (2021) című kisregénynek a felütése, amelyben ugyan fiktív világépítés történik (tehát inkább dark fantasy vonalra kell számítani), az atmoszférateremtés mégiscsak a kozmikus horrorból merít, kezdve azzal, hogy az egyéni tehetetlenséget teszi középpontba. A főhős, Iraxi külső és belső borzalmakkal él együtt: egyszerű emberként visszautasított egy közeledő herceget, emiatt családját elpusztították, ő maga is megégett, hazáját elöntötte az áradás, most kitaszítottként él egy hajón, amelyet tengeri szörnyek vesznek körül, ráadásul terhes is.

Iraxi sorsa tehát egy választások és lehetőségek nélküli létezés, egy olyan végletekig rémálomszerű szituáció, amelynél a halál is vonzóbbnak tűnik, de a hajón akarata ellenére is „vigyáznak rá”, mert a gyermek születése ritka kincs a hajón, ahol a pusztulás, betegségek, bűz és kegyetlenség a mindennapos alaphelyzet. Rocklyn nem is igazán mentegeti a dolgokat, a narrációban nyíltan beszél a testi-lelki nyomorról, a kilátástalanságról, a végtelen és elfojthatatlan haragról az igazságtalansággal szemben – egy létezés kárhozatáról.

A szövegvilág jellegzetessége, hogy nem engedi az olvasót körülnézni, mert Iraxi emlékei, szülési szorongásai visszarántják egy kényelmetlenebb realitásba. Néhol a kreatív megoldások talán túl is lőnek a célon, de ha a cél az olvasói diszkomfortérzet végletekig fokozása, ez maximálisan átjön – a The Night Sun-hoz hasonlóan ennek a kisregénynek is majdnem minden sora, bekezdése intenzív és nyomasztó. Minden érzékszervünket megtámadja, a nedvesség, bűz és folyamatos rosszullét szövege ez. Benne van persze az ismeretlen, emberi ésszel felfoghatatlan szörnyekkel szembeni áhítat és misztérium is, de mintha emlékeztetni próbálna: még ezekben a pillanatokban is emberek vagyunk, testi és érzelmi bajokkal, amelyeket nem semlegesít a nálunk nagyobb hatalmak felismerése sem. Bizonyos értelemben Iraxinak még az sem adatik meg, hogy a környezetében zajló hatalmas és borzalmas eseményeknek jelentőséget tudjon tulajdonítani.

Flowers for the Sea (Tor.com, 2021)

Mindez felborul, amikor végre a gyermek, aki nem is ember, megszületik. Iraxi szembesül azzal, hogy új szerepében, egy embernél magasabb rendű entitás anyjaként valamivel nagyobb hatalmat szerezhet – de ahogy a kommunikációra képes gyermek is sejteti, ez a hatalom nem csak azért adatik meg, hogy az ő terhét enyhítse.

Iraxi története talán nem sokkal másabb, mint Rosemary-é, vagy Carrie-é, ha csak az érintőlegesen hasonló irodalmi tradíciót vesszük, mégis van benne valami új és energikus, telve van a tehetetlenség dühével és a borzalmas képességekkel való kiegyezés extázisával. Ahogy az elején is felvetettem: a horror nem a félelemkeltés miatt része ennek a történetnek, hanem azért, hogy oltalmazzon, erőt adjon, a kisregény pedig ennek a formátumnak az egyik legmarkánsabb darabja is egyúttal.

Úgy tűnik, Zin E. Rocklyn ezen a területen fog maradandót alkotni, és ha esetleg a Flowers of the Sea arányaival és tónusváltásaival nem egyezünk ki (habár egy elég érdekes ötvözete egy karaktertanulmánynak és egy harsány pulp történetnek), biztos vagyok benne, hogy a jövőben még komplexebb és kiforrottabb variációk születhetnek erre a tematikára. Amíg Rocklyn újabb könyveire, esetleges novelláskötetére várunk, további írásait fedezhetjük fel olyan antológiákban, mint Sycorax’s Daughters (Cedar Grove, 2017) vagy a Nox Pareidolia (Nightscape Press, 2019).

 

Scroll to top
The Black Aether