Rejtett polc #11 – Eric LaRocca: Things Have Gotten Worse Since We Last Spoke

Feltöltve: 2021/10/28
Kategóriák: Friss | Rejtett polc
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Eric LaRocca irodalmi karrierje bámulatos gyorsasággal pörgött fel – másfél év leforgása alatt négy kötete is megjelent, a Fanged Dandelion (2020) verseiből válogat, a The Strange Thing We Become and Other Dark Tales (2021) egy novelláskötet, illetve ezekhez jön két kisregény, a Starving Ghosts in Every Thread (2020) és a Things Have Gotten Worse Since We Last Spoke (2021), ez utóbbit választottam belépési pontnak az életműbe, még ha hosszú címét nem is fogom egyhamar társaságban felemlegetni.

Eric LaRocca (Fotó: Ali Shirazi)

Nem véletlenül esett rá a választásom, egyrészt a rémtörténetek rajongóinak körében elért látványos sikerei miatt, másrészt azért, amiért talán mindenki más is felfigyelhetett erre a könyvre, ez pedig a lenyűgöző borítója. Kim Jakobsson hipnotikus erejű festménye ezzel riasztóan közlésszerű címmel („a dolgok rosszabbra fordultak, amióta utoljára beszéltünk”) együtt már-már egy reakciókép hatását keltik, valami olyasmiét, amit lementünk, hogy egy rossz napunkon posztolgassuk ismerőseinknek.

Ha már posztolgatás: ez a kisregény teljesen internetes miliőben játszódik (időben pedig a kétezres évben), egyes fejezetei elektronikus levelezések és csevegések leiratai, amelyeket időnként szerzői jegyzetek egészítenek ki. Az első ilyen szerzői jegyzet rögtön elő is vetíti a tragédiát: a huszonnégy éves Agnes Petrella halála utáni nyomozás és tárgyalások még zajlanak, ezért elemezzük levelezését a titokzatos Zoe Cross-szal. Ezek a jegyzetek is hideg tárgyilagossággal magyaráznak, nagyon röviden, de a kisregény nagy részét a két érintett beszélgetései teszik ki.

Az első bejegyzés Agnes hirdetése, amit egy QueerList nevű internetes oldalon tesz fel. Egy almahámozót szeretne eladni, hosszasan ecseteli annak különleges históriáját, magas áron kínálja komoly gyűjtőknek. A sok komolytalan ajánlat közül emelkedik ki Zoe Cross hasonlóan bőbeszédű levele, amelyben kifejti, hogy miért ő lenne a legmegfelelőbb vásárló. A két nő között azonnal létrejön valamiféle kölcsönönös szimpátián alapuló kötődés, és levelezni kezdenek – az almahámozó Agnesnél marad, de Zoe mégis kisegíti új levelezőpartnerét, nem is kevés pénzzel.

Mit mondjak, nem kell sokat várni, mire ez a távcseverészés elkezd átalakulni egy rendkívül egészségtelen, bizarr kapcsolatba, ahol első ránézésre Agnes az alárendelt, Zoe ugyanis szerződésben láncolja magához, hogy Agnes mindenféle dolgot megtegyen neki, cserébe anyagi és másfajta gondoskodást kínál. Az elvárt tettek eleinte ártalmatlan csínyek, egy ponton viszont Agnes kénytelen megölni egy kis állatot. A kisregény minden levélváltással egyre sötétebb mélységekből hozza el nekünk a mentális és testi borzalmakat, és ahogy azt már a felütésből is tudhatjuk, ennek nem lehet jó vége.

Egyrészt, majdhogynem tökéletes ez a fajta terjedelem egy ilyen történetnek, ugyanakkor mintha az arányok elcsúsznának – az egyes elektronikus levelek néha túl hosszan és poétikusan járnak körbe viszonylag egyszerű lefolyású eseményeket, ugyanakkor magára az alárendeltségi dinamikára a két karakter között már nem jut elég idő. Emiatt nem is mindig teljesen hihető vagy valószerű, mennyire gyorsan jutunk el egyik borzalomból a másikba, de persze az is kérdéses, hogy ezek a dolgok megtörténnek-e ténylegesen, elvégre az interneten bárhogyan eltorzíthatjuk a valóságot.

Things Have Gotten Worse Since We Last Spoke (Weirdpunk Books, 2021)

Afelé hajlok, hogy jobb olvasat az, ha elfogadjuk a szövegeket a valóságos cselekménynek, a hézagos és hektikus szerkezet pedig inkább működik apró, egypercesnyi borzongatások keretrendszereként, mint igazán komolyan vehető, a témáját kellően komplexen bemutató, lineáris lefolyású történetként. Mégis, egyes részei tényleg félelmetesek és hatásosak, a testi borzalmak és az ezzel járó (vagy ezt megelőző) nihilizmus kettőse húzza magával az olvasót a mélybe.

LaRocca a köszönetnyilvánításban bevallja, hogy az egész történetet öt nap alatt írta meg – nem is tűnik túlszerkesztettnek (ennek vannak előnyei, hátrányai is), maga a formátum sem feltétlenül innovatív, nem használja ki a benne megbúvó összes lehetőséget, de így is kiemelkedően izgalmas, megrázó szöveg, amelynek egyes képei sokáig az olvasóval maradnak, befejezése pedig nagyon szépen összecseng a könyv refrénjével: megteszünk mindent azért, hogy megérdemeljük a szemeinket?

Egy rövid utószó: a kiadványért felelős Weirdpunk Books szerény kínálatában hasonló, kísérletező kedvű és új szerzők kisregényeit találjuk, illetve különféle antológiákat is, mint mondjuk a David Cronenberg előtt tisztelgő The New Flesh (2019). Én legalábbis kíváncsian fogom követni a további köteteket – ahogy Eric LaRocca további munkásságát is.

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...