Rejtett polc #11 – Eric LaRocca: Things Have Gotten Worse Since We Last Spoke

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Eric LaRocca irodalmi karrierje bámulatos gyorsasággal pörgött fel – másfél év leforgása alatt négy kötete is megjelent, a Fanged Dandelion (2020) verseiből válogat, a The Strange Thing We Become and Other Dark Tales (2021) egy novelláskötet, illetve ezekhez jön két kisregény, a Starving Ghosts in Every Thread (2020) és a Things Have Gotten Worse Since We Last Spoke (2021), ez utóbbit választottam belépési pontnak az életműbe, még ha hosszú címét nem is fogom egyhamar társaságban felemlegetni.

Eric LaRocca (Fotó: Ali Shirazi)

Nem véletlenül esett rá a választásom, egyrészt a rémtörténetek rajongóinak körében elért látványos sikerei miatt, másrészt azért, amiért talán mindenki más is felfigyelhetett erre a könyvre, ez pedig a lenyűgöző borítója. Kim Jakobsson hipnotikus erejű festménye ezzel riasztóan közlésszerű címmel („a dolgok rosszabbra fordultak, amióta utoljára beszéltünk”) együtt már-már egy reakciókép hatását keltik, valami olyasmiét, amit lementünk, hogy egy rossz napunkon posztolgassuk ismerőseinknek.

Ha már posztolgatás: ez a kisregény teljesen internetes miliőben játszódik (időben pedig a kétezres évben), egyes fejezetei elektronikus levelezések és csevegések leiratai, amelyeket időnként szerzői jegyzetek egészítenek ki. Az első ilyen szerzői jegyzet rögtön elő is vetíti a tragédiát: a huszonnégy éves Agnes Petrella halála utáni nyomozás és tárgyalások még zajlanak, ezért elemezzük levelezését a titokzatos Zoe Cross-szal. Ezek a jegyzetek is hideg tárgyilagossággal magyaráznak, nagyon röviden, de a kisregény nagy részét a két érintett beszélgetései teszik ki.

Az első bejegyzés Agnes hirdetése, amit egy QueerList nevű internetes oldalon tesz fel. Egy almahámozót szeretne eladni, hosszasan ecseteli annak különleges históriáját, magas áron kínálja komoly gyűjtőknek. A sok komolytalan ajánlat közül emelkedik ki Zoe Cross hasonlóan bőbeszédű levele, amelyben kifejti, hogy miért ő lenne a legmegfelelőbb vásárló. A két nő között azonnal létrejön valamiféle kölcsönönös szimpátián alapuló kötődés, és levelezni kezdenek – az almahámozó Agnesnél marad, de Zoe mégis kisegíti új levelezőpartnerét, nem is kevés pénzzel.

Mit mondjak, nem kell sokat várni, mire ez a távcseverészés elkezd átalakulni egy rendkívül egészségtelen, bizarr kapcsolatba, ahol első ránézésre Agnes az alárendelt, Zoe ugyanis szerződésben láncolja magához, hogy Agnes mindenféle dolgot megtegyen neki, cserébe anyagi és másfajta gondoskodást kínál. Az elvárt tettek eleinte ártalmatlan csínyek, egy ponton viszont Agnes kénytelen megölni egy kis állatot. A kisregény minden levélváltással egyre sötétebb mélységekből hozza el nekünk a mentális és testi borzalmakat, és ahogy azt már a felütésből is tudhatjuk, ennek nem lehet jó vége.

Egyrészt, majdhogynem tökéletes ez a fajta terjedelem egy ilyen történetnek, ugyanakkor mintha az arányok elcsúsznának – az egyes elektronikus levelek néha túl hosszan és poétikusan járnak körbe viszonylag egyszerű lefolyású eseményeket, ugyanakkor magára az alárendeltségi dinamikára a két karakter között már nem jut elég idő. Emiatt nem is mindig teljesen hihető vagy valószerű, mennyire gyorsan jutunk el egyik borzalomból a másikba, de persze az is kérdéses, hogy ezek a dolgok megtörténnek-e ténylegesen, elvégre az interneten bárhogyan eltorzíthatjuk a valóságot.

Things Have Gotten Worse Since We Last Spoke (Weirdpunk Books, 2021)

Afelé hajlok, hogy jobb olvasat az, ha elfogadjuk a szövegeket a valóságos cselekménynek, a hézagos és hektikus szerkezet pedig inkább működik apró, egypercesnyi borzongatások keretrendszereként, mint igazán komolyan vehető, a témáját kellően komplexen bemutató, lineáris lefolyású történetként. Mégis, egyes részei tényleg félelmetesek és hatásosak, a testi borzalmak és az ezzel járó (vagy ezt megelőző) nihilizmus kettőse húzza magával az olvasót a mélybe.

LaRocca a köszönetnyilvánításban bevallja, hogy az egész történetet öt nap alatt írta meg – nem is tűnik túlszerkesztettnek (ennek vannak előnyei, hátrányai is), maga a formátum sem feltétlenül innovatív, nem használja ki a benne megbúvó összes lehetőséget, de így is kiemelkedően izgalmas, megrázó szöveg, amelynek egyes képei sokáig az olvasóval maradnak, befejezése pedig nagyon szépen összecseng a könyv refrénjével: megteszünk mindent azért, hogy megérdemeljük a szemeinket?

Egy rövid utószó: a kiadványért felelős Weirdpunk Books szerény kínálatában hasonló, kísérletező kedvű és új szerzők kisregényeit találjuk, illetve különféle antológiákat is, mint mondjuk a David Cronenberg előtt tisztelgő The New Flesh (2019). Én legalábbis kíváncsian fogom követni a további köteteket – ahogy Eric LaRocca további munkásságát is.

 

Scroll to top
The Black Aether