Rejtett polc #10 – Helen Marshall: Hair Side, Flesh Side

Feltöltve: 2020/09/26
Kategóriák: Friss | Rejtett polc
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Helen Marshall (forrás: helen-marshall.com)

Helen Marshall nagyon hamar egyike lett a kedvenc novellistáimnak, nem csak azért, mert színtisztán eredeti weird történeteket ír, hanem mert prózáját is élvezet olvasni. Személyisége azonnal kirajzolódhat gazdag, gyönyörű novelláiból: bibliofil, kutató és kíváncsi természet, érdekli minden, ami a múlt ködébe veszett, de tudja, hogy ennek az érdeklődésnek gátat szabhatnak a hétköznapok testi-lelki gyötrelmei, mint az irigység, féltékenység, megszállottság. Helen Marshall meglepően fiatal, de szellemi produktivitása már így is kimagasló, volt szerkesztője a Year’s Best Weird Fiction sorozatának, doktorált történész és középkorkutató, kötetei pedig olyan rangos díjakat nyertek el, mint a World Fantasy-díj vagy a Shirley Jackson-díj. Magyarországon mégsem hallani róla igazán.

Először én is mozaikosan tudtam őt felfedezni (mintha az életműve a történeteiből ismerős archeológiai megközelítést preferálná), hiszen novelláskötetei nehezen vagy csak drágán beszerezhetőek (bár egy levelezés során megnyugtatott, hogy ezeket hamarosan újra forgalomba hozzák). Azért néhány szabadon elérhető novellája fellelhető az interneten, és az egyik ilyen (The Mouth, Open) keltette fel igazán a kíváncsiságomat, leginkább azért, mert itt a szomszédban, Horvátországban játszódik.

Helen Marshall kanadai, de kötődik ehhez a kis elfeledett régióhoz is, hiszen a családja horvát, ezt a novellát pedig kifejezetten a kanyargós hegyi utakon írta, amikor látogatóba érkezett. És emiatt a novella miatt döntöttem, hogy a Hair Side, Flesh Side című kötetével kezdem az ismerkedést – nem mondom, elég komoly megrázkódtatás ért már a legelső novelláknál is. Marshall elképesztően jól ír, de ez még csak nem is az egyetlen remek kvalitása ennek a könyvnek. Az ötletei vadak, merészen változatosak, vizuálisan és metafizikusan is furcsák, nem evilágiak, sokszor csak bámultam a semmit a novellák végén, hogy most mi is történt.

Hair Side, Flesh Side (Chizine, 2012)

Rögtön az elején van egy novella egy kislányról (Blessed), aki gazdag szüleitől rég halott szentet kap ajándékba, az pedig ott ott mászkál élőhalva meg minden, a gyerekek itt ráadásul azzal menőznek, kinek van jobb szentje… és persze nem lenne elég ez az abszurd felütés, mögötte komoly családi dráma húzódik és elborzasztó végkifejlet is vár a végén, és így… huh, mit is olvastam. Egy másik novellában egy nő furcsa sebet talál magán, és ahogy elkezdi felkapargatni a bőrt, észreveszi, hogy ahogy meghámozza magát, a bőr alatt apró betűkkel szöveg olvasható, méghozzá Jane Austen hírhedt befejezetlen regénye, a Sanditon – végigírva.

Nem szeretném ezeket az egy sorban elmesélve is megdöbbentő rövid cselekményeket lelőni, de akadnak itt klasszikus kísértettörténeteket idéző mesék és újszerű remekművek is, illetve például A Texture Like Velvet talán még Lovecraft stilisztikai megoldásait is elegánsan hozza egy levélben elbeszélt, lassan kibontakozó, valós időben beteljesedő borzalom narratívájával. Járunk katakombákban, temetőkben, de egyszerű, hétköznapi helyeken is – visszatérő téma a szeretők bűntudata, és a múltból előpenderedő fantasztikus-mitikus erők kikerülhetetlen, megfoghatatlan, macheni hatása is, kifejezetten érezni minden történeten Marshall történészi hozzáállását.

Az eredmény egy különleges, változatos novelláskötet, amelynek történeteit ráadásul különféle testrészek alcímei alá sorolt be a szerző, és ezeket a fejezeteket Chris Roberts illusztrálta hátborzongató kollázsokkal. Izgalmas volt felfedezni Marshall novelláit, és örülnék, ha valóban újranyomnák ezeket a köteteket (addig is friss regénye, a The Migration elérhető olcsón), vagy ami még vadabb remény: le is fordítanák őket magyarra.

Borítókép: Chris Roberts – Stomach – The Mouth, Open (fejezetillusztráció a könyvhöz)

Ne hagyd ki ezeket se!

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...