Rejtett polc #9 – Matthew M. Bartlett: Gateways to Abomination

Feltöltve: 2020/09/11
Kategóriák: Friss | Rejtett polc
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Ha a Massachusetts-beli Leeds-ben jársz, előfordulhat, hogy az autód rádiója elkezd furcsán viselkedni, akkor is, ha kikapcsoltad, akkor is, ha egyáltalán nem működött addig. Különös adások hallhatóak a WXXT állomás hullámhosszán, de mire értelmeznéd, mit is hallasz, már késő. Átléptél egy szörnyűséges kapun.

Matthew M. Bartlett

Matthew M. Bartlett sajátos, lokális horror-mitológiát épít novelláiban, karcolataiban – egyedi hangja és szokatlanul megrázó képei miatt viszonylag elég népszerű is lett underground-körökben (még ha a nagy kiadók nem is találták még meg). Nemrég két sikeres Kickstarter-kiadvány kapcsán is találkozhattunk a nevével, az egyik a Secret Gateways könyvgyűjtemény, amelynek köszönhetően a jelen cikkben tárgyalt Gateways to Abomination bővített-illusztrált kiadása mellett egy Jon Padgett-tel közösen írt kötet, a The Latham-Fielding Liaison megjelenése vált lehetségessé. A másik még érdekesebb: a Hymns of Abomination: Secret Songs of Leeds című antológiában több mai horrorszerző (közöttük Nathan Ballingrud is) egy-egy novellával tiszteleg a Leeds-mitológia atyja előtt. Szóval, bár magánkiadással indult és kis kiadókkal folytatódott Bartlett karrierje, nyilvánvaló, hogy nagy hatású szerzővel van dolgunk.

Nézzük hát meg első kötetét, a Gateways to Abomination-t, amely megalapozza a Leeds / WXXT köré épülő mitikus horrorciklust. Egy vékony, 150 oldalas könyvről van szó, mégis 34 tétel szerepel a tartalomjegyzékben, ez is mutatja, hogy nem szokványos novelláskötettel van dolgunk. Akadnak itt ugyan tradicionális értelemben vett novellák, de ugyanolyan jellemzőek a hézagos, mozaikdarabkákra emléketető, bekezdésnyi-oldalnyi szövegek is, amelyek különféle stílusban íródnak: beszámolók, cikktöredékek, talán a rádióadás szövegei, vagy csak ominózus, nyugtalanító kinyilatkoztatások.

Magánkiadás, 2014

Bármit is olvasunk ebben a kötetben, rajtuk keresztül körkörösen (vagy spirálisan) jutunk egyre közelebb a mítosz megismeréséhez, amely szerint már meglehetősen régóta különös jelenségek bukkannak fel Leeds környékén, mindez talán egy bizarr boszorkány-kultuszhoz köthető. És valóban, a történetekben itt-ott kecskék, férgek, titkos összejövetelek, rituálék jelennek meg, nyomokat kapunk a távoli történelem eseményeire, de természetesen sohasem derül ki nyíltan, mi is errefelé a probléma, vagy hogy is lehetne megállítani.

A Gateways to Abomination pontosan ezért erős kötet, mert gyakorlatilag bárhol felcsaphatjuk, és azonnal olvashatunk valami rövidebb-hosszabb szöveget, ami meglehetősen konkrét, nyugtalanító hangulatot fest, anélkül, hogy a válaszkeresés terhével kellene bajlódnunk. Csak egy finomabb példa az egyik rövid töredékre:

„Tegnap napnyugtakor, Haydenville-ben jelentette a helyi rendőr, hogy egy gyermek trágár dalokat énekelt a lucskos erdőben. A további nyomozás során egy rothadó mahagóni- és bőrszékekből font kört fedeztek fel a fák tetején, illetve valakik egy megégett bölcsőt gyömöszöltek félig az ősi Tölgybe. A helyszínen továbbá elefántcsontdió gombokat találtak, rajtuk kifürkészhetetlen vésetekkel és szentségtelen jelképekkel.”

Nightscape Press, 2020

Az okkultra utaló bizonyítékok, a testiség, az obszcenitás, az erdőségek, az állatias viselkedés, és riasztóan harsány képek (férgeket öklendező fiú, brutális fogorvosi jelenet, stb.) jellemzik ezeket a szövegeket, és helyenként teljesen érthető, miért nem jelenhetnek meg Bartlett művei hagyományos kiadóknál. Olyasféle horror ez, amelynek van kozmikus, de nagyon is testi, véres aspektusa is, mondhatni, illetlenül rendellenes.

Mégis, ha fel kellene térképezni az amerikai underground horrort, itt kell kezdenünk, ez az egyik legérettebb első kötet, és talán a legzavarbaejtőbb magánkiadás, amihez valaha szerencsém volt, már csak azért is, mert nagyon sok (általam is nagyra tartott) szerző tekinti mesterének az alig hat évvel ezelőtt színre lépő Bartlettet. A mítosz pedig azóta folyamatosan növekszik az olyan kötetekben, mint a Creeping Waves, vagy a már említett Hymns of Abomination.

Gondolom, egy kicsit messze van még, hogy a műveit széles körben magyarul is olvashassuk, de addig is, az ínyencek szemezgessenek csak műveiből, megéri figyelni rá.

Borítókép: Nightscape Press – Secret Gateways

Ne hagyd ki ezeket se!

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...