KA Opperman weird költő, Lovecraft és Clark Ashton Smith rajongó, lelkes hobbi konyhakertész. Stílusára a sötéten gótikus és néhol túlfűtötten erotikus képek jellemzőek. A klasszikus, rímelő, időmértékes versformák híve, ami néha embert próbáló kihívássá teszi a fordítását. Ezt láthatod majd A grófnő portréja című versnél, ahol nem csak elég gyakran ismétlődő rímekkel operál, de a sorok első betűje is adott, így a vers lefordítása leginkább egy sudoku kitöltéséhez hasonlított. Párja Ashley Dioses, (Itt és itt olvashattok Ashley-vel készített interjúkat, itt és itt pedig néhány versének fordítását találhatjátok.) Adam Bolivarral és David L. Myers-szel együtt pedig egy weird költői csoportosulást alkotnak, a Crimson Cirle-t (Bíbor Kör). A jövőben a Kör másik két tagjával is készítünk interjút.

Mivel Opperman szereti a magyar közösséget, a „kötelező” halloweeni vers mellé, (Kyle szinte „megszállott” Halloween rajongó) több Báthory Erzsébet inspirálta költemény is került.

Miért kezdtél verseket írni? Szerinted mit adhat a költészet korunk emberének, és hogyan változott a költészet szerepe a történelem során?

Először a próza terén kapott korai elutasításaim ellenszereként fordultam a költészet felé. Olvastam néhány verset, amik online horror magazinokban jelentek meg, és annak ellenére, hogy akkoriban semmit sem tudtam a költészetről, az az érzésem támadt, hogy nekem ennél jobban menne. Az első próbálkozásaim persze elég szörnyűek voltak, de pár év intenzív tanulás és gyakorlás után, kezdtem ráérezni a dolgok ízére. Aztán felfedeztem Clark Ashton Smith-t, ami megszilárdította bennem a költészet szeretetét, és az elhatározást, hogy saját verseket írjak.

A költészet nagyon sokat adhat annak, akinek van türelme, hogy elmélyüljön benne. Az olvasónak kiutat nyújt, és mágikus, zenei hangulatot, míg az írónak terapeutikus is lehet. A versírás és –olvasás sokkal elterjedtebb szabadidős tevékenység volt a televízió vagy az internet megjelenése előtt, de ez a nagyszerű művészeti ág nem tűnt el, még ma is élvezheti vagy gyakorolhatja bárki, akinek a szívében él a különös vágy valami nem hétköznapi iránt.

H. P. Lovecraft a Szabadvers-járvány (The Vers Libre Epidemic) című értekezésében erősen bírálta a szabadvers-formát. Te szoktál szabadverseket írni, vagy jobban kedveled a hagyományos formákat?

Jómagam csak hagyományos, metrikus és rímelő költeményeket írók, ami elég szokatlan a mai költői körökben. Nagyon az elején kísérleteztem szabadversekkel, de rögtön tudtam, hogy ez nem nekem való. Azt gondolom, hogy a rím és az időmértékesség elengedhetetlen tartozékai a költő eszköztárának, ezek bejáratott és jól működő technikák.

A versek mellett prózát is írsz. Miről ismerünk fel egy tipikusan K. A. Opperman verset vagy novella. Vannak visszatérő témáid vagy stíluselemeid, amiről rögtön rád ismerhet az olvasó?

Manapság már csak verseket írok, erről vagyok igazán ismert. Költeményeimben gyakran megjelenik a gótikus vagy rusztikus hangulat, és keveredik bennük a hátborzongató és az erotikus. Díszes stílusban íródnak, sok hangsúlyt fektetve a költői képekre. Nagyon klasszikus stílusban igyekszem írni, amit nem lehet egy konkrét időszakhoz kötni, főleg nem napjainkhoz.

Ha jól tudom, érdeklődsz a különböző féle és fajta gombák iránt. Szerintem ez nagyon érdekes hobbi, mesélnél esetleg erről egy kicsit? Hogy találtál erre egyáltalán rá? Ha valami érdekességet találsz, fel tudod használni az íráshoz?

Mindig is szerettem a természetet, mélyen érdekel bármi, ami növekszik, főleg ha valamilyen módon kissé furcsa. A gombákban a szokatlan külsejüket, múló természetüket, és az őket övező folklórt találom igazán lenyűgözőnek. Nagyon szeretem még a sütőtököket is, részben a jól ismert Halloween-mániám miatt, szerencsére az utóbbi években még nagyobb népszerűségnek örvend az ünnep az Államokban. Minden évben saját sütőtököket termesztek, más növényekkel együtt, és ez a szezonális tevékenység nagyon sokban befolyásolja a költészetemet. Most például egy olyan köteten dolgozom, amiben kizárólag halloweeni versek találhatóak.

A másik hobbid is elég Lovecrafti: szereted a szókincsed bővíteni elfeledett vagy divatjamúlt szavakkal. Mi a három kedvenc szavad és miért?

Hű, ez jó nehéz kérdés! Nem tudnék három kedvenc szót választani, de itt van három, amit szeretek: „Samhanach,” egy skót manó, aki Halloweenkor jön csak elő, „cucurbit” a sütőtök és egyéb tökfélék tudományos neve, illetve a „neep,” ami egy régi szó a tarlórépára (angolul „turnip”), a zöldségre, amiből az első töklámpás készült.

Ashley Dioses „Diary of a Sorceress” (A boszorka naplója) című gyűjteményének utószavában azt olvashatjuk, hogy a „Sorcerously Entwined” (Varázslatosan összefonódva) című verset együtt írtátok. Mesélnél egy kicsit az írás folyamatáról? Írtatok azóta mást is együtt?

 Igen, azt a korai levélváltásaink alatt írtuk Ashley-vel. Írtam pár versszakot, aztán ő is így tett, és így szőttük együtt a varázslat verses meséjét. Végül három részes lett a történet, mindegyik rész hosszabb, mint az előző. Egy nap lehet, megszerkesztjük, és kiadjuk önálló kötetként, majd meglátjuk. Nem írunk gyakran együtt, bár nem rég dolgoztunk közösen egy The Ocean Queen ( Az óceán királynő) című versen.

 A The Horror Zine-n megjelent novellád melletti életrajzodban Clark Ashton Smith mellett Lovecraftot említed rád legnagyobb hatással lévő íróként. Mikor kezdődött az iránta való rajongásod és miért különleges számodra?

Mint sok más írónak is, Lovecraft nekem is fontos hatással volt a korai prózámra. A díszes stílus párosítva idegen istenekkel és ősi szörnyűségekkel elindított bennem valamit, ami még soha semmi más. A műveit olvasva a horror elkötelezett rajongója lettem minden más zsáner felett, és ezért örök hálával tartozom neki.

Lovecraft költészetét vagy prózáját kedveled jobban? Ha kedvenc verset és novellát kéne tőle választanod, melyikek lennének ezek?

Igazság szerint, ha csak a technikáját nézzük, Lovecraft sokkal jobb prózaszerző volt, mint költő, bár én a novelláit és verseit egyaránt szeretem. Ami a technikát illeti, a versei nem mindig működnek tökéletesen, de ezt kárpótolja a lehengerlő és egyedi képzelőereje. Nem tudnék meglenni a versei és novellái nélkül. Sok kedvencem van, de ha választanom kell, akkor a Star-Winds (Csillag-szelek) című szonettjét és „Az ünnep” c. novelláját mondanám, mert ezek a művek azok, amik különösen elvarázsolnak, és amelyeket újra és újra előveszek.

Milyen költőket és verseket javasolnál valakinek, aki szeretne elmélyedni a weird költészet világában? Kik a megkerülhetetlen klasszikusok és a kortárs szcéna kiemelkedő alakjai?

 Mindenek előtt Clark Ashton Smith verseit ajánlanám, aki valószínűleg minden idők legnagyobb weird költője. A mentora, George Sterling is írt néhány lenyűgöző dolgot. David Park-Barnitz kötelező olvasmány azoknak, akik a hátborzongató témákat kedvelik. Természetesen Lovecraft weird költeményei is elengedhetetlen olvasmányok. Ne hagyjátok ki Donald Wandrei-t sem. Ami a kortárs költőket illeti, minden különösen sorrend nélkül: Ann Schwader, Fred Phillips, Leigh Blackmore, Wade German, Michael Fantina (aki sajnos idén hunyt el), Adam Bolivar, Ashley Dioses, és D. L. Myers. Mindannyian remek költők.

Mi a legjobb tanács, amit valaha íróként/költőként kaptál?

Egy dolog, amit nagyon sokszor hallottam, és amit én is szeretek más költőknek további adni, az az, hogy légy önmagad minden körülmények közt. Írj azokról a dolgokról, amik téged érdekelnek, úgy, ahogy te szeretnél róluk írni. Ne másnak írj, hanem SAJÁT MAGADNAK. Mert akkor és csak akkor lesz a munkád igazán különleges. A legnagyobb előnyöd másokkal szemben, hogy te te vagy, mert semelyik másik költő, legyen bármilyen tehetséges is, nem lehet te, vagy írhatja meg azokat a dolgokat, amik a te egyedi szívedből és lelkedből jönnek.

Ha együtt vacsorázhatnál három (élő vagy holt) íróval / költővel, kik lennének azok? (és miért?)

Első választásom Clark Ashton Smith lenne. Azt hiszem az ő élete és munkássága jobban lenyűgöz, mint bármelyik másik íróé. Második H.P. Lovecraft, a szenvedélye, költői lelke és hátborzongató képzelete miatt. A harmadik pedig Ashley Dioses, mert intelligens, gyönyörű és remek beszélgetőtárs, szerencsére vele mindig együtt vacsorázunk!

Halloween közeleg

Vége a víg, forró nyárnak
hanyatló fényű Szent Ivánnak
mindenfelé árnyak járnak
az ősz vöröslő birtokán.

Töklámpás lobban kacagva,
lehull az alkonyat hamva,
s Halloween éjszakán csalfa
bűbájtól zeng az ingovány.

Vér és Szépség

Ó, Erzsébet, érted  vérem adnám
Hisz gyarló életemnél is drágább
Látni hajad bomló, sötét fátylát
S viruló pírt Grófnőm halvány arcán.

Kívánságom csak ennyi: egyetlen
pillantás a szívünk véréből nyílott
tükörbe, s hogy áruld el a titkot:
mitől vagy ily gyönyörű s kegyetlen?

Báthory

Aranykádam most csordultig töltöm
Halott szüzek selyem-hűs vérével
Csupasz bőrömet ékszerem, gyöngyöm
Díszítik a gyilkosság kéjével.

Sötétlő hajam vérrel öblítem.
fehér mellem halmát vérrel kenem,
Karcsú pohárból mohón hörpintem
S bájos vendégeim leszüretelem.

Lágy szóval palotámba csábítom
a szomszédság szűzi virágait
végül mind szolgálómul állítom
s feltárjuk a kéj bűnös világait.

Előbb édes csókjuk mind ellopom,
Bujaságuk bugyrait bejárom
Bűnös gyümölcseik megkóstolom,
aztán más gyönyörökre vágyom.

Cselédeim lassan mind eltűnnek
ringat sikolyuk melódiája
és csodaszép holttestként merülnek
a halhatatlanság rőt habjába.

Vörös kádban ülve, vérben ázva
sugaras ifjúságom nem enyész
mert Báthory szépségének nem lesz párja
már soha sem császárnő, sem cseléd.

A grófnő portréja

(egy akrosztichon)

Elmerülve holt lányok vérében
Rózsarőt habokban, aranyszín kádban
Zabolátlan grófnőnk ül magában.
Szolgák hadát vágta le mérgében,
Éhesen csodálja ifjú arcának
Báját. Az öröklét italában
Eltelt és rabja lett. Nyakékével,
Tenger gyöngyével játszik unalmában,

Bíbor vér mellett a kincs csak kacat.
Áhítatos imádság kéjével
Tartja ördögi kelyhét és mohón
Hörpintve habzó italát kacag.
Olajoktól sikló mellén csorgó
Rubin nedű szép lassan elapad
Illanó vágyak – kiürült a korsó.