Jeff átlagos srác, átlagos életet él, az a fajta, akit mindnyájan jól ismerünk. Lakótársával, a képregény-függő Charlie-val lakik egy külvárosi albérletben, mindketten ugyanazt az unalmas, monoton munkát végzik napról napra, és képtelenek összeszedni maguknak egy normális, valamirevaló barátnőt. Egy képregény megalkotásáról álmodoznak egy ideje, aminek az elkészülte azonban, ahogy ez ilyenkor szokás, egyre csak tolódik és tolódik. Azt is mondhatnánk tehát, hogy mindketten igazi, semmirekellő hétköznapi lúzerek, akinek az élete azonban egy csapásra megváltozik, mikor egy napon lakásukba hazatérve egy különös betolakodóval találják szembe magukat.
A furcsa, hívatlan vendég nem más, mint a Miskatonic egyetem egyik idős professzora, aki kétségbeesve vázolja fel Jeff-nek és barátjának a meglehetősen hihetetlenül hangzó szituációt. Jeff nem más, mint maga H.P. Lovecraft utolsó élő leszármazottja, ebből fakadóan pedig nem kisebb feladat hárul rá, mint a világ megmentése.
A professzor nagy vonalakban ismerteti a srácokkal a rettenetes ősi istenek és az óceán mélyén szunnyadó Cthulhu történetét, melyet, azt hiszem, itt senkinek sem kell különösen bemutatni. Majd Jeff kezébe nyom egy ősrégi, kőből faragott relikviát, amely, ha a Cthulhu-t istenítő szekta tagjainak kezébe kerül, végzetes következményekkel jár az emberiségre nézve. Jeff-nek és barátjának éppen ezért meg kell védenie a szent tárgyat, akkor is, ha ez az életükbe kerül.
Henry Saine filmje a lovecrafti univerzumra épülő kaland-horror-vígjáték, melynek kiindulópontja a több lovecrafti képregény és film alapját is képző tézis: mi van akkor, ha H.P. Lovecraft valóban átélte az általa papírra vetett borzalmakat, azonban műveiben a valóságot egyszerűen fikcióként ábrázolta?
A film a vizuális megoldásokat tekintve kifejezetten szép, esztétikus beállítások, izgalmas átvezető animációk, illetve egész jól kivitelezett practical effektek jellemzik (leszámítva a pár közepesen borzalmas gumiálarcot). Azonban sajnos a cinematográfia és az ötletes vizuális megoldások is képtelenek ellensúlyozni azt, amiért képtelen vagyok azt mondani, hogy a Relic of Cthulhu egy igazán jól sikerült alkotás lenne. A karakterek valahogy üresek, nem igazán szerethetőek, ráadásul sok esetben a poénok is gyengék, erőltetettek, a viccek vagy nem igazán működnek, vagy pedig hasonló tematikájú geek-vígjátékokban ezerszer elsütött klisékből építkeznek. A film néhol próbál bizarrabb poénokra is hagyatkozni, azonban ez sem működik túlzottan jól, mert képtelen átlépni azt a bizonyos határt, amitől igazán kellemetlenül abszurd, nyomasztóan szórakoztató lehetne. Ráadásul a forgatókönyvben is hatalmas lyukak tátongana. Sosem tudjuk meg például, hogy a főszereplő Jeff hogyan, milyen ágon lehet HPL leszármazottja, ami azért valljuk be, meglehetősen sokat elvesz a sztori élvezeti faktorából.
Minden hibája ellenére sem mondanám azonban azt, hogy a The Last Lovecraft egy kifejezetten rossz, nézhetetlen lovecrafti tematikájú alkotás lenne. Számomra valahogy nem sikerült elérnie azt a szintet, amit hasonló vonalon a korábban már elemzett The Callgirl of Cthulhu produkált, azonban így is azt mondanám, hogy bőven megvan egy erős közepes. Az ötlet alapvetően nem rossz, és a megvalósítás is igényesnek mondható. Azonban a karakterek kidolgozására és forgatókönyvre egyértelműen lehetett volna még időt szánni, és egy plusz negyed óra játékidő egyáltalán nem ártott volna a filmnek, sőt…
Persze nem akarok a végletekig szőrszálhasogatónak tűnni, a The Last Lovecraft: Relic of Cthulhu egy egyszer abszolút nézhető, szórakoztató produkció, Lovecraft-rajongóként is élvezhető, még annak ellenére is, hogy a HPL-fanatikusokat kissé talán sztereotip módon (a nagymamájuk pincéjében élő, szerepjáték- és/vagy képregény-függő geek-ek módjára) ábrázolja.
Viszont mindenképp említésre méltó, hogy relatíve kis költségvetésű produkcióként megpróbálták kihozni belőle a maximumot, és alapvetően egyáltalán nem akar több lenni annál, ami. Egy egyszer nézős, humoros kalandfilm, amit alapvetően a kozmikus horror Mesterének munkássága inspirált. Kissé többet vártam tőle, azonban egy próbát megér, hiszen alig hosszabb, mint egy óra, és hát valljuk be: láttam már ennél sokkal borzalmasabb, Lovecraft nevével társított filmeket, ami ráadásul a Relic of Cthulhu-val ellentétben beleestek abba a hibába hogy véresen komolyan vették magukat.
