Jason Wayne Allen – Shoggoth Butt Invasion (2016)

Feltöltve: 2017/06/03
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Először is azzal kezdeném, hogy talán sosem voltam még annyira bajban könyvajánló megírása kapcsán, mint jelen sorok gépelése közben vagyok. Sok mindent láttam és sok mindent olvastam már eddigi életem során, és hát Jason Wayne Allen 2016-os kötete is csak egy a sok közül, de kérek mindenkit, ne engem kövezzetek meg, ha a bemutatott mű túlzottan is eltérne a Lovecrafti írásművekkel kapcsolatban korábban kialakult elvárásaitoktól. A bizarro horror már csak ilyen.

Túlzottan konzervatív, gyenge idegzetű HPL-rajongóknak a következő sorok olvasása a  szélütés veszélye miatt kizárólag szakszerű orvosi felügyelet mellett ajánlott!

Jason Wayne Allen alapvetően átlagos figura. Feleségével és kutyájával él együtt Arizónában, kedveli a jó söröket, szabadidejében pedig szeret Nintendozni (A könyv végén olvasható, rövid biográfia legalábbis ezt állítja róla). Foglalkozását tekintve a horror al-zsánereiben, főként a bizarroban tevékenykedő író, első kötete 2015-ben, a Morbid Books kiadó gondozásában jelent meg Ichthyic in the Afterglow címmel. Ezt követte 2016-ban Lovecrafti témájú kisregénye, a már címével is egyenesen ajtóstól a házba rontó Shoggoth Butt Invasion. Az alig negyven oldalas kötetet rendkívül egyszerűen és gyorsan le lehetne rendezni azzal, hogy trash-horror és hardcore pornó humoros keveréke, feldobva Lovecrafti utalásokkal, konkrétan HPL univerzumából átemelt karakterekkel és entitásokkal. Ennél azért persze némileg többről van szó, de röviden és tömören talán ebben is benne foglaltatik a lényeg.

A történet rendkívül erősen, egy halott nőgyógyász rendelőjében indul. A doktorbácsi kicsivel azután terül el élettelenül a padlón, hogy egy szemrevaló, fiatal lány alfelét vizsgálgatja, az onnan meglepetésként előmászó shoggoth ugyanis mondhatni azon nyomban véget vet praxisának. A székében széttett lábakkal ülő hölgy nem más, mint főhősnőnk, Beatrixxx (szigorúan három x-szel), akinek szemein keresztül szemléljük a világon az elszabadult szörnyeteg hatására lassan, de annál biztosabban eluralkodó, mindent felemésztő káoszt. Beatrixxx a Miskatonic Egyetem hallgatója, nem mellesleg William Dyer professzor ex-szeretője, és erősen nimfomán. Mint azt a történet elején megtudjuk, az Őrület Hegyei közül visszatért professzor nagy szerepet játszott abban, hogy a shoggoth Beatrixx testébe jutva kifejlődhessen, de ezt most talán inkább hagyjuk is. A lényeg, hogy a továbbiakban egy, a világ megmentése érdekében zajló, nagyjából harminc oldalon át húzódó, hatalmas orgia kelős közepén találjuk magunkat, melyben Herbert West mellett Keziah Mason és Nyarlathotep is feltűnik rövidebb-hosszabb idő erejéig.

Namármost. Egyik részről itt a Morbid magazinon és zs-kategóriás horrorfilmeken nevelkedett, trash-fanatikus énem, aki imád minden ehhez fogható mocskosságot, másrészt pedig ott a szofisztikált, Lovecraft-rajongó bölcsész, aki ilyen esetekben azért néha meghal bennem egy picit. Az előbbi egyértelműen érti és érzi, hogy ez a kötet egy hatalmas poén, nagyjából olyan, mint a híres hollywoodi filmek túlpörgetett pornóparódiái, csak írott formában, némi body horrorral elegyítve. Nem érdemes túlzottan komolyan venni, viszont az alatt a rövid idő alatt, amíg végigfutjuk, akár rendkívül jót is szórakozhatunk, ha nem vagyunk túlzottan karót nyeltek, szemérmesek, és sértődékenyek. A Lovecraft-rajongó, konzervatív énem azonban egyértelműen úgy tekint erre a kötetre, mint egy totálisan öncélú, hatásvadász, a weird irodalom jellemzőit alapvetően mellőző írásra, ami mindössze azért nevezhető Lovecraftinak, mert a HPL univerzumából jól ismert entitásokat és karaktereket kiszakítja környezetükből, majd egy testnedvektől fröcsögő, modern, fanfiction-jellegű poén-pornóregénybe helyezi.

Persze azonnal szeretném is hangsúlyozni, hogy emiatt nem lehet, nem szabad haragudni az íróra, hiszen már a cím, a borító, valamint a fülszöveg alapján sem árult zsákbamacskát. Ráadásul a kötet komolysága már akkor érezhető, mikor először látjuk leírva a főszereplő teljes nevét: Beatrixxx Gibbousbottom.

Így vagy úgy, hazudnék tehát, ha azt mondanám, hogy nem élveztem Jason Wayne Allen kötetét, hiszen a rendkívül rövid történet mindennemű mocskossága ellenére lendületes, dinamikus, és tele van borultabbnál borultabb pillanatokkal. Az elejétől a végéig érezhető, hogy írója valószínűleg rettenetesen jól szórakozott, miközben olyan jeleneteket vetett papírra, melyekben a főszereplő Lovecraft karaktereinek nagy részével keveredik bizarrabbnál bizarrabb szexuális kapcsolatba.  Azonban az is tény, hogy miután kiolvastam, legalább annyira éreztem ragacsosnak és mocskosnak magam, mint mikor általános iskola alsó tagozatában először lapoztam bele a papírgyűjtésen talált Tutti Frutti Party magazinok egyikébe, és ott olyan dolgokat láttam, amiktől napokig kerülgetett a szédülés. De tulajdonképpen a jó bizarronak valahol ez is a lényege. Habár ez a kötet hangulatában és mélységében össze sem hasonlítható Edward Lee Trolley No. 1852-jával, vagy Jordan Krall sajátosan elborult, mégis Lovecrafti módon sötét világával, azért a maga módján ez is része a modern, HPL örökségéből építkező kánonnak.

Summa summarum: Aki egy olyan impozáns sor alapján mást várna, mint a fülszöveget indító „The Stars are Right…for a fuck fest!”, annak nyilván elment az esze és hatalmasat fog csalódni. Aki azonban nem támaszt túlzottan magas elvárásokat egy negyven oldalas „Lovecrafti” pornóregénnyel szemben, az nyilván remekül fog szórakozni. Én személy szerint jókat röhögtem olvasás közben, de hát az én humorom nagyjából annyira elcseszett, mint a nap, mikor egy szexmániás tinédzser alfeléből kimászott egy dühös shoggoth és nekiindult, hogy elpusztítsa a világot.

Ne hagyd ki ezeket se!

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...