A nyár utolsó hónapja sem maradt mini novellák nélkül, hét darab rövid történetet olvashatsz az augusztusi Micro Aether-ben. Ez az utolsó Micro Aether, ami a jelen megkötésekkel és szabályokkal jelenik meg. A szeptemberi ebook már jobban koncentrál H. P. Lovecraft szellemi örökségére, ezért a megjelenő történetek, valamilyen módon kapcsolódni fognak az adott hónap kitűzött novelláihoz. Lehet ez előzmény, folytatás, az egyik szereplője, homage… bármi. A fontos, a kapcsolódás.
Jelen ebook olyan történeteket is tartalmaz, amiket eddig nem jelenhetett meg a Micro Aether-ben, mert távolabb ál a kiadvány alap koncepciójától, mint ami még elfogadott volt, de az augusztusi számba ezek is bele fértek, a fent említett szeptemberi koncepcióváltás miatt.
Bízom benne, hogy mindenki megérti a változás fontosságát és igazi célját, ami közelebb fog vinni minket Lovecraft szellemiségéhez.
TARTALOM:
ELŐSZÓ
A VÁROS ÉS A SÖTÉT
ÍRTA: ACSAI ROLAND
EGY ÜVEGNYI RUM
ÍRTA: B.J. SCHMUDLA
AKKOR
IRTA: COTTER BLACKSTONE
FEKETE EMBER
ÍRTA: CZAP FERENC
FORMÁK
ÍRTA: HÉJA ZSOLT
ZABÁN TAMÁS
ÍRTA: ÉS ÉGIG ÉRTEK A FÁK
AZ ELMÉVEL OMLÓ HÁZ
ÍRTA: VIDRA GYULA
LETÖLTÉS